2018. 12. 14.

2019-ben bérmálkozóknak: 4. Hiszek


Cél: Helyes fogalmat alkotni a hitről, valamint megerősödni a hitben.
„Jézus Krisztus, én akkor veszélyeztetem
a mások hitét,
ha én magam sem élem azt,
ha megcsúfolom hitemet.
De lelkiismeretem is lehet a másik,
valahányszor látom,
hogy ő is jó, és mások is jók,
ha nem is hiszik Istent.
Segíts, hogy higgyek,
hogy éljem a hitet,
s mint hívő, együtt éljek mindazokkal,
akik tagadják a Te létedet.
Nyújtsd felém minden nap megint és megint segítő kezed.” (Paul Roth)
Így fohászkodik korunk írója Roth Paul. Nős, és öt gyermek apja.
Ami a hívő keresztény embert másoktól megkülönbözteti, az elsősorban a hit. Hiszi, hogy a látható, érzékelhető világ mögött létezik egy másik sokkal szebb és csodálatosabb világ.
1)      Mit jelent hinni?  - Hinni annyit jelent, mint igaznak tartani valamit, valakinek a tekintélye, ill. a megbízhatósága alapján.
2)      A keresztény „hit elsősorban az ember személyes ragaszkodása Istenhez; ugyanakkor ettől elválaszthatatlanul az Istentől kinyilatkoztatott egész igazság szabad elfogadása”. (KEK 150).
a) A hit alapja a bizalom. Életünk erre a kölcsönös bizalomra épül fel. Szülők, szaktudósok... A hívő ember bízik az Isten mindent meghaladó tudásában és a hozzánk való szeretetében. Isten ugyanis nem akar minket félrevezetni. Szent Pál apostol szerint a hit „szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk” (Zsid 11,1).

b) A hit alapja a meggyőződés, hogy Isten létezik és ez a létező Isten szólott hozzánk, vagyis kinyilatkoztatta önmagát. „Amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek” (Jn 15,15). c) A hittel az ésszerűség mellett mindig együtt jár egy bizonyos homályosság. Úgy vagyunk a hittel, mint amikor valaki egy gömböt néz” (Gálos László). Ebben Isten részéről egy bizonyos pedagógia van.(Pascal) A tudósok munkája is addig érdekes, amíg kutatják az igazságot.
d) A hit magatartás is, rábízzuk magunkat Istenre. (Allegria: Kötéllel a Niagara felett)
2) A hit belső és külső nehézségei.
a) Belső nehézségek:- A hit nem puszta elmélet, hanem megkívánja életünk Krisztusnak adását.
- Isten világa, amelyre hitünk irányul nem látványos.
- A hit nem hasonlítható egy üzleti alapokon nyugvó szerződéshez. - Az ember képtelen elképzelni, átélni a hit nagy igazságait.
 - Helytelen fogalmak a hit igazságairól.
b) Külső nehézségek: - A tudomány és a hit viszonya. - A vallás akadályozná az embert, hogy megvalósítsa önmagát, kifejlessze tehetségét és egy jobb, igazságosabb világot építsen fel.
- Mások közönye, a hívő emberre is hat. Ez az alkalmazkodás. Isten a benne való személyes hitet kíván tőlünk: Kinek tartasz?” (Mt 16,17).
- Kisebbrendűségi komplexus, ha nem elég tudatos a hite, akkor megtorpan, és leveti azt.
3)  A hitet, mint Isten ajándékát el kell fogadni. Isten ajándéka, természetfeletti megismerő képesség az ember számára. Az elfogadáshoz két út vezet: az ész és a szív útja.
a) Az ész útja. Ismergetjük a világegyetemet, de mégsem rendelkezünk vele. Végső vonatkozásaiban titok marad számunkra (Berzsenyi Dániel: Fohászkodás). Apollo 10. legénységének hitvallása.
b) A szív útja. A dán S. Kierkegaard szerint, ha Istennek van felelete számunkra, akkor elfogadjuk őt. Az emmauszi tanítványokra hivatkozik: „hát nem lángolt a szívünk” (Lk 24,32).
4) A hitre való eljutáshoz támaszra van szükségünk, olyan emberek példájára és tanácsára, akik eljutottak a hitre, van tapasztalatuk és tudnak tanácsot adni. A hitet közösségben lehet megélni. Ezért van Egyház, ezért jött el a Szentlélek. (Lk 10,16).
5) A hit három alaptétele. A hitnek három alaptétele van, és ezekhez kapcsolódnak a többi hitigazságok: Isten, Jézus Krisztus, Egyház. A fontos hitigazságokat az apostoli hitvallás és a nicea-konstantinápolyi hitvallás sorolja fel..
6) Érdemes-e hinni?  „Ha az embertől elveszik az igazságot, puszta illúzió az állítás, hogy föl akarják szabadítani. Az igazság és szabadság vagy együtt járnak, vagy mindkettő nyomorultul elvész.” (Szent II. János Pál)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése