Véget ér a fogság

1972. október 13-án egy uruguayi repülőgép fedélzetén 45 rögbissel és barátaikkal a rossz látási viszonyok miatt egy hegynek ütközött az Andokban. A 27 túlélő többsége megsérült. Október 29-én lavina zúdult rájuk, 8-an életüket vesztették. Ráadásul kevés élelmük és vízük is elfogyott a 3600 méteres magasságban. Egy idő után kénytelenek voltak halott társaik húsával táplálkozni. A hatóságok 72 napig semmit sem tudtak a repülőről és utasairól. Többszöri próbálkozás után két túlélő, Nando Parrado és Roberto Canessa december 12-én elindult és 12 napos út után átvergődött az Andokon. Este a folyó túlsó partján megláttak egy chilei lovast, akinek jelt adtak. Ez másnap, december 22-én élelmet vitt nekik és ők elmondták kálváriájukat. A lovas, Sergio Catalan ezután értesítette a hatóságokat és a rádiók csak erről beszéltek. A roncsoknál maradt túlélők a rádión keresztül meghallották, hogy keresésükre indulnak. Nagy volt az örömük, amikor másnap megérkezett két helikopter, így mind a 16-ot kimenekítették az Andok poklából. A kórházban papok, lélekbúvárok szeretettel segítették a túlélők lelki felépülését. Nemsokára Piers Paul Read, Életben maradtak címmel megírta a túlélőirodalom remekét, a megmenekültek szenvedését, amit könnyek között olvastam el. 

E tragédia felrázta a világot annyira, hogy amikor 2010. augusztus 5-én, a chilei bányaomláskor 33 bányász 633 méter mélységben rekedt, megmentésükre sietett a világ. Végül 68 nap után kiszabadították őket és Chille öröm mámorban úszott. 

Az idén történt, amikor június 23-án Thaiföld egyik barlangjában rekedt 11 gyermek – a focicsapat 11 és 16 év közötti tagjai – és 25 éves edzőjük.

Kiszabadításukra nemzetközi segítség indult. Nagy áldozatok árán kimentették őket. A szülők 18 napon át könnyeikkel küszködve figyelték a mentési akciót. 

A 11 éves Titun édesapja mondta: „Amikor egészségesen viszontláttam, elkezdtem sírni, mindenki elkezdett sírni. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik kimentették a fiamat és segítettek új életet adni neki. Olyan ez, mintha újjászületett volna.” (24.hu 2018. 07. 12.)

Az advent idő, a Krisztus-várás ideje – felöleli azt a reményteljes várakozást, amit az Édenből kiesett emberiség Krisztus születéséig átélt. Ezt az otthontalanságot egyenként valamilyen formában átéljük, amikor az élet nyomasztó, elviselhetetlennek tűnő terheit vizsgáljuk. Az üdvtörténeten végig vonul az otthontalanság fájdalma s az otthon utáni vágyódás. (Bar 5,1-9) 

Isten szeret és vigasztal, hogy véget ér a fogság és a dicsőség díszébe öltöztet, mint királyi sarjakat. 

Keresztelő János megtisztulásra szólít és vigasztal, hogy mindenki meglátja az Üdvözítőt. (Lk 3,1-6) 

Mi már kapcsolatban vagyunk Krisztussal és jövetelének nagy napján lesz a találkozásunk. (Fil 1,4-6, 8-11) Akkor bővelkedni fogunk az igaz életben, amelyet nekünk készített.

„Az Úr nagy dolgokat művelt vélünk, azért szívből ujjongunk.” Zsolt 125,3.