Az Atya szeretetének megjelenítője

Szenteste a betlehemi jászol elé borultunk, ma a megtestesült Ige által kapott istengyermekségünket ünnepeljük: „Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige... Minden őáltala lett... Az Ige testté lett, és közöttünk lakott... Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” Azért, hogy emberségünk kiteljesedjék, ezt az örömet újra és újra át kell élnünk.

Assziszi Szent Ferenc 1223-ban élő Betlehemet állított fel Greccio egyik barlangjában. Gyermek nagyságú viaszbabát helyezett a jászolba, János földbirtokos pedig ökröt és szamarat adott, a parasztok szalmát szórtak a padlóra. Karácsony szentestéjén emberek beöltöztetésével, élő állatok jelenlétében idézte fel Jézus születését. A környéken lakó emberek Ferenccel együtt imádkoztak, énekeltek, átélve a szenteste betlehemi pillanatait. Ezzel a Szent minden keresztény számára érzékelhetővé tette a betlehemi csodálatos éjt. A misztérium felelevenítésével szívükbe vésődött, hogy emberré lett az Isten, testvérünk lett az Isten. Ettől kezdve a templomokban elterjedt a betlehem-állítás és a betlehemezés.

II. József 1782-ben megtiltotta, hogy betlehemet állítsanak fel a templomokban. Úgy ítélte meg, hogy a betlehemes szokás "nevetséges és gyermekded". A tilalomnak kevés foganatja volt. A betlehem ugyan egy időre eltűnt a templomból, de az egyszerű emberek felállították a ”tisztaszobában”. Miután 1825-ben megszüntették a tilalmat, ismét népszerűvé vált.

Az idők folyamán más diktátorok más tilalmakat vezettek be, de őket is túlélte Karácsony, mert a bizonytalan világnak hitet, reményt, szeretetet csak Isten Fia tud adni.

A Jézusban kapott megszentelődés olyan nagy horderejű esemény, amely az egyén, a család és a társadalom életét fokozatosan átalakítja. Ezért alázattal kérjük: Istenünk, te az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkottad, és még csodálatosabban megújítottad. Add, kérünk, hogy részesedjünk Fiad istenségében, aki szeretetből magára vette emberi természetünket.

Bánjuk meg bűneinket.

**

A karácsony misztériuma olyan gazdag, hogy belőle a művészet minden ágában, minden korban igyekeznek valamit felmutatni. Ezek nélkül világunk nagyon szegény lenne. Ezek is hozzá járulnak ahhoz, hogy Jézus a lelkünket megszentelje.

1. Jézus születése megnemesíti az ember lelkét. Erről szólt az elmúlt napokban az óvodákban, iskolákban, bentlakásokban és a tegnap este templomunkban háromszor megtartott betlehemes előadás. Megható volt a Márton Áron Tehetséggondozó Központ 150 diákjának műsora, köztük Jókai Mór, Melyiket a kilenc közül? Elbeszélésének megjelenítése. A szegény csizmadia kilenc gyermeke fenntartásáról és felneveléséről egyedül gondoskodott. Szeretett volna ő is nagy karácsonyfát állítani, és a fa alá játékokat, ajándékokat rakni. De szegénységéből erre nem telt. Karácsonyeste ünnep, nem dolgozunk semmit, hanem örülünk – mondta gyermekeinek. Örülünk valamennyien – mondták a gyermekek. Megtanítalak arra a szép karácsonyi énekre, amit én tudok – mondta az apa. „Krisztus Urunknak áldott születésén…” A népes család boldogan gyakorolta az éneket. S amikor a végére értek, kezdték elölről. Bizonyára az angyalok is örültek a mennyben.

Hanem annál kevésbé örült a fölöttük lakó savanyú úr, aki egyedül kilenc szobában lakott. Lement a csizmadia szállására, mert nem bírta elviselni a többször ismétlődő éneket. Először ajánlatot tett János mesternek, hogy adjon neki egy fiúgyermeket, mert azt úrrá neveli. Szép gondolat, de melyiket a kilenc közül? Ő nem tudott választani. Ekkor majdnem sírva kérdezte gyermekeitől: melyitek akar elmenni, nagyúr lenni, kocsiban járni? Erre mind az apjuk háta mögé húzódtak, és beléje kapaszkodtak. Az apa így szólt: Nem lehet nagyságos uram, nem lehet. Egyiket sem adhatom senkinek, ha már az Úristen nekem adta őket. A gazdag úr azt mondta rá, hogy legalább annyit tegyen meg a kedvéért, hogy ne énekeljen többet gyermekeivel, s fogadjon el ezért az áldozatért ezer forintot. A csizmadia el is fogadta az ajánlatot, s aztán elcsendesültek, elhalt az ének a kis kórus ajkán. De a csend, a hallgatás nem tartott sokáig. Sem az édesapa, sem a gyermekek nem bírták elviselni, hogy szívük ne ujjongjon az ének szárnyain. Ezért János mester a gazdag úrnak visszavitte a pénzt, a család pedig boldogan énekelte tovább a karácsonyi éneket.

Azt hiszem, mi is így vagyunk, hogy a világ minden kincséért el nem hagynánk ennek a szent éjszakának, Jézus Krisztus születésének ünneplését. Énekelnünk kell az angyalok tiszta lelkületével: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek (Lk 2,14).

2. A föld minden népének szól az örömhír (Iz 52,7-10). Amit Isten Izajás próféta által mondott a fogságban levő népnek, már az is béke és öröm szózat volt. Isten kijelenti, hogy királya marad népének és szabadsággal ajándékozza meg. Elképzelhetjük, hogy milyen lázban várta a nép a futárok, az őrszemek bejelentését. Milyen nagy öröm volt, amikor megtudták a hazatérés jó hírét. A próféta látta azt is, hogy Isten minden nép számára üdvössége készít.

Egyházunk a karácsonyi szentmisében örömmel hirdeti: Isten beváltotta ígéretét. Akire az emberiség várakozott, eljött közénk gyermek alakjában az Isten, hogy magához emelje azokat, akik őt hittel befogadják.

Fotókat készítette: Iochom Zsolt

3. Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1,1-18). Szent János rámutat, hogy Krisztus a közvetítő Isten és a világ között - aki elhinti az emberi szívekben a bölcsességet, az igazság fényét -, de természetét tekintve nem egy köztes valaki az Isten és a világ között, mert ő is Isten. „Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt és ez az élet volt az emberek világossága.” Akik befogadták, azoknak megadta az új életet, az istengyermeki életet. A valóságos Isten értünk valóságos ember lett. Az apostolok tanúskodnak róla, hogy látták dicsőségét, felismerhető volt az emberség fátyla mögött az isteni élet gazdagsága és szépsége is.

Aki hisz benne, annak szíve megsejt valamit a lét titkából, sőt beletekint a titokba. Az első karácsony óta Jézusban találkozunk önmagunkkal, és Jézusban találkozunk másokkal. Létünk őbenne kapta meg értelmét, amikor eltörli bűneinket, és a kegyelem által isteni létsíkba emel. Ő jelezte tanítása által, és számtalan csodája révén megmutatta nekünk az irgalmas, a gyógyító, az életadó, szerető Atyát. Általa minden tékozló fiú megigazulva hazatalál az atyai házba.

Őáltala, Ővele és Őbenne találkozunk másokkal, a világból elköltözöttekkel is, akiktől a történelmi és földrajzi koordináták, létsíkok választanak el, akik istengyermekeivé lettek és örökölték az isteni életet is. Őbenne valósul meg a szentek közössége.

4. Krisztusban teljes lett a kinyilatkoztatás (Zsid 1,1-6). Ő tette tapasztalhatóvá Isten rejtett dicsőségét, legyőzte a bűnt és a halált. A mennyei Atya képét úgy jelenítette meg tanításával és csodáival, hogy szeretettel legyünk iránta. Ha szívünkbe fogadjuk őt, akkor értelmet nyer életünk, és nem adjuk fel a küzdelmet; felismerjük embertársainkban a testvért és megnyílik szívünk egymás szeretetére. Ezzel kezdetét veszi keresztény küldetésünk: Isten szeretetét jelenítsük meg az emberek között, és vigyük el a világba.

1953 május elején édesapámat politikai okok miatt elvitték kényszermunkára a Duna-csatornához. Ez súlyosan érintette családunkat. A nővérem négy és fél éves, az öcsém két hetes volt.
Édesanyámnak nagyon sok kijutott akkor. Három gyerekről gondoskodni, a földeket megművelni és a férjért imádkozni. Minden este édesapám fényképét az asztalra tette és imádkoztunk érte. Így tartotta bennünk édesapánk emlékét, amíg haza nem érkezett.

2006-ban karácsony előtt egy héttel hunyt el Csíkszentsimonban Virág Ágoston. A 40-es évek végén államellenes vád alapján elítélték, sok évet töltött a kommunizmus börtöneiben. Püspökökkel, papokkal, civilekkel raboskodott. Felesége két kicsi gyermekkel maradt otthon, és gazdálkodnia kellett, hogy az állami beszolgáltatásnak valahogy eleget tudjon tenni. Gyermekeit nevelte. Beszélt nekik apjukról, és imádkoztak érte, hogy élve hazakerüljön. A gyermekek már felnőttek, amikor apjuk 1960 júliusában amnesztiával megszabadult. Kinek első útja haza vezetett. Fiát és lányát találta otthon, de ők nem ismerték meg apjukat. Amikor bemutatkozott, hogy kicsoda ő, akkor a nyakába borultak. Felesége kint dolgozott a mezőn, vele ott találkozott. Azon a késő délutánon szülőfalumban nagyon sok ember örömkönnyet hullatott.

A hűséges feleség a megpróbáltatások között is teljesítette hivatását: elevenen tartotta gyermekeiben apjuk képét.

Karácsony a mennyei Atya szeretetről szól. Jézus, az örök Atya Fia jelenítette meg a szerető Atya képét, és segít bennünket tékozlókat, hogy az atyai házba haza találjunk.

Horst Orphal német pappal imádkozzuk: „A pásztorok lábát add nekem, hogy sebesen Hozzád siessek. És a napkeleti bölcsek kezét, hogy szívem, kincsem letegyem Eléd. Angyalok hangját, hogy mindenkinek örömhírt és békességet vigyek! S Mária igét-megőrző szívét: Hadd legyek, Jézusom, örökre a tiéd!” Ámen.