Aki a lelkiéletben fejlődni akar annak időnként vissza kell
vonulnia a magányba, ahol nem harsog körülötte a világ, ahol nem zavarja az
információ áradat és nem stresszeli a környezet. A Bibliában a magány helye a puszta.
Palesztinában inkább mészkőhegyek a puszták, ahol csak a csapadék hiánya miatt gyér
a növényzet, itt-ott csaknem teljesen hiányzik. A vegetáció pedig teljesen a
harmattól függ. A pusztát átmenetileg a vándor pásztorok járják. Ezért sötét,
veszélyes hely, a démonok és vadak tanyája, ahol más veszedelmek is fenyegetik
az embert: éhség, szomjúság, kígyó stb. Az Ószövetség idején a puszta Isten
megjelenésének és az Istennel való találkozásnak, csodáknak, a szövetség
megkötésének, a törvény átadásának, a hűtlenség miatti büntetésnek a helye.
Egyes
prófétáknál a pusztai tartózkodás Istennek és népének az első szeretet, a
zavartalan harmónia és hűség, a ráhagyatkozás ideális ideje. Izrael pusztai
vándorlása a hívők útjának előképe, ahol a nincstelenségek és próbatételek közepette
is kitartva vándorol az Isten ígérte tejjel-mézzel folyó ország felé. (MTörv
26,4-10) Mózes arra tanítja népét, hogy termése legjavát helyezze az Úr oltára
elé, és tegyen hitvallást és imádkozzék.
Az Újszövetségben Keresztelő János,
maga Jézus és Pál apostol is a pusztába megy, hogy felkészüljön hivatására,
imádkozzon és kísértést szenvedjen. (Lk 4,1-13) Jézus Szentlélekkel eltelve megy a
pusztába negyven napra, megismétli életében Isten népének különböző korszakait.
A Lélek őt is a pusztába vitte, hogy ott embersége próbára tétessék, de ő
megállja a próbát – nem úgy, mint ősei –, és hűséges marad Atyjához: többet ér
neki Isten szava a kenyérnél; a bizalom a bámulatba ejtő csodánál; Isten
szolgálata minden földi uralom reményénél.
A Sátánnal való első összecsapásakor
a mi Urunk az ószövetségi szentírás egy-egy mondatával, vagyis az írásban
kifejezett atyai üdvakarat tételével válaszol. Jézus az üdvösségnek azon az
útján akar járni, amin eddig Isten vezette az emberiséget. Ez pedig az
alázatban való megváltás.
Minden próbatétel most kapja meg értelmét: Jézus az
elsőszülött Fiú, aki benne hisz, üdvözül. (Róm 10,8-13)
A Sátánnak
nagy szerepe van a rosszban és a bűnre csábításban. Az emberi szív eltérítésére
még a Szentírást is használja, mint annyiszor a történelem folyamán.
Minden
egyházszakadás a Szentírásból indult ki. Jézus pedig egyházának az apostoli
tanítóhivatalt rendelte, ki más helyeknek értelmezésével szembesíti tévedéseink
forrásait. Mivel keresztény létünk kiteljesedésében állandóan fenyeget a gonosz,
ezért kerüljük a kísértésre vezető alkalmakat, különösen a tétlenséget.
A kísértésnek rögtön
álljunk ellen, s elmúltával ne gondoljunk vissza. Járjunk Isten jelenlétében,
imádkozzunk, böjtöljünk, gondoljunk a végső dolgokra és végezzük munkánkat.
„Mindenki, aki segítségül hívja az Úr
nevét, üdvözül.” Róm 10,13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése