Gulágon is hat Isten igéje

Jézus Krisztusról, a teremtésről, a megváltásról, a hitről és hitetlenségről a legtömörebb szentírási üzenet ez: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” (Jn 1,1-5) Krisztus az Isten Igéje alkotott mindannyiunkat, a mi szívünket is. Ha hallgatjuk az Igét – tudjuk – a Teremtő szól hozzánk. Ő, aki megálmodott minket, aki közelebb van hozzánk, mint mi saját magunkhoz. Ő igéje által olyan szellemi-lelki húrokat érint meg bennünk, amit senki más nem tud. Erről szól a következő történet.

A Gulágon raboskodott egy Kornfeld nevű orvos. Feltűnt neki az egyik fogoly, egy öregember, akiből olyan belső béke sugárzott, ami megfogta őt. Mellé ült, és el kezdtek beszélgetni. Az öreg Jézusról mesélt neki, és megtanította a Miatyánk imádságra. Az ima mélyen megérintette az orvost. Különösen az a mondat: „Bocsásd meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Kornfeld ezt a mondatot gyönyörűnek találta. Aztán néhány hét múlva az öregember meghalt.

Nem sokkal ezután késelés fordult elő a foglyokat őrző katonák között. Az egyik őrt, történetesen a legdurvábbat vérző sebekkel vitték a kórházi barakkba, hogy Kornfeld mentse meg. Az orvos felismerte rabtartóját: az egyik legkegyetlenebb őrt. Megfordult a fejében, hogy engedi elvérezni, hiszen megérdemelné. Megdöbbent a gondolattól. Idáig jutottam? Képes lennék orvosként egy ember halálát okozni? Ekkor eszébe jutott a Miatyánk. „Bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Megműtötte a sebesültet, és megmentette az életét. Kornfeld szívében pedig megszületett a hit.

A kórházi barakkba került betegek vigasztalására szívesen elmondta mindazt, amit az öregembertől hallott, a haldoklók ágyánál pedig a Miatyánkot. Az őröknek nem tetszett, ahogyan az orvos a fogvatartottak lelkével is törődik.

Az egyik este egy elgyötört rabot vittek a kórhái barakkba. A rab arcáról lerítt a kétségbeesés, a teljes reménytelenség. Kornfeld odaült melléje és mesélt neki Jézusról, imádkozta mellette a Miatyánkot. Mikor éjszaka visszaindult a barakkjába, az egyik őr fejbe vágta és meghalt. De az evangélium fénye nem aludt ki a táborban. Az a rab felépült, visszaemlékezett arra, amit Kornfeld mondott neki azon a nevezetes estén. Ez az ember Alexander Szolzsenyicin volt.

Székely János püspök ezzel a történettel rá mutatott arra a különleges erőre, ami Isten igéjében van. A lektorjelölteket arra biztatta, hirdessék Isten bölcsességét, hogy küldetésüknek – Isten kegyelmére építve –, tudjanak szilárd alapot adni.