2022. 10. 08.

Magyarok Nagyasszonya - okt. 8.

1038 Nagyboldogasszony vigíliáján Szent István király összehívta az ország püspökeit és előkelőit Székesfehérvárt. Amit még megtehetett emberileg, megtette. Figyelmeztette őket, hogy védjék a magyar kereszténységet. Ezután kezét és szemét a csillagok felé emelte, s szeretett övéit a Mennyek Királynőjének oltalmába ajánlotta: „Mennyek Királynéja, a világ dicsőséges megújítója, a Te legmagasabb könyörgésedbe ajánlom a szent Egyházat püspökeivel és papságával, az országot előkelőivel és népével, mindnyájuknak búcsút mondva, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet.” István királynak Isten adta a bölcsességet, és Szűz Máriának adta oda koronáját, országát és nemzetét. A végrendelkező Szent István részéről a felajánlást visszavonhatatlanná tette halála. A megdicsőült Szent Szűz pedig örök oltalmazónk. Ezért ünnepeljük Szűz Máriát, mint Magyarország Nagyasszonyát.

**
Isten reményteli jövőt szánt a a benne hívőknek. Az üdvösség rendjében az Istenszülő Szent Szüzet különös feladatra választotta ki, alkalmassá tette küldetése teljesítésére és megdicsőítette. Az angyali üdvözlet arról tanúskodik, hogy Isten soha nem látta reménytelennek az emberiség állapotát. Szűz Mária személyében olyan személyt talált, akihez elküldhette üzenetét, és akit Fia anyjául választhatott (Lk 1,26-28). 
A megváltás műve először Máriában valósult meg, Isten „el kezdett élni” benne. Ezt jelenti „a kegyelemmel teljes” és „az Úr veled van” kijelentés. Ő a „szép szeretet anyja”, aki tudását a kinyilatkoztatás megértéséből merítette. Hitte, hogy Istennél az újjáteremtés sem lehetetlen. Benne teljes volt az Isten-szeretet, az engedelmesség és a gondviselés tudata (Sir 24,23-31). 
Szűz Máriával kezdetét vette a föld színének megújítása. Mária szeretete Isten és emberek iránt  egyedülálló. A kegyelmek Anyja az Egyház tagjait isteni életre serkenti. Olyan, mint a rohanó hegyi patak, amely tudásunk csenevész fáját öntözi, olyan mint a szélvész, mely felszítja szívünk hamvadó zsarátnokát.  
Mária reménységünk az életre és minden erényre. Áldott és áldás számunkra. Istenanyasága is az idők teljességének a jele (Gal 4,4-7), általa a Fiúisten felszabadított a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Ezt a belső átalakulást szívünkben a Szentlélek viszi végbe. 
Máriás ünnepünknek is az a célja, hogy emlékezzünk arra a számtalan jótéteményre, amelyet általa adott nekünk a gondviselés, és tudjunk megújulni istengyermeki hívatásunkban. Szent László óta ma is a legtöbben Mária országának tekintjük a Kárpát-medencét.  Ajánljuk magunkat a Szent Szűz oltalmába, hogy a szomszéd népekkel együtt boldogulhassunk itt a földön, és elnyerjük az örök életet.  

Könyörögjünk
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre  és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése