Boldog
Károly magyar király teljes neve: Karl
Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Habsburg-Lothringen. Ottó Ferenc
főherceg és Mária Jozefa szász királyi hercegnő gyermekeként látta meg a
napvilágot. Anyja mélyen vallásos volt, gyermeke nevelésében elsődleges szempont
volt, hogy távol tartsa kicsapongó életet élő apjától. Ifjúkora óta egy
kis vallásos közösség imádkozott érte, miután egy stigmatizált soproni apáca
megjövendölte, hogy sokat fog szenvedni és személyét támadások érik majd. Nem
házitanítóktól, hanem nyilvános iskolában, a katolikus bécsi bencés
gimnáziumban (Schottengymnasium) tanult. 1905-ben I. Ferenc József tiltására
nem tehetett nyilvános érettségi vizsgát, mivel a császár méltatlannak érezte
egy főherceghez, hogy egy ilyen versenyhelyzetben vegyen részt. 1906-tól Prágában
jog- és államtudományt, valamint közgazdaságtant tanult, de azt is magánúton. Károly
csak 1906-tól kapott komolyabb figyelmet az udvartól, mikor apja gégerákban
meghalt.
Károly kora gyermekkorától fogva különleges tisztelettel
tekintett az Oltáriszentségre és Jézus Szentséges Szívére. Minden fontos
döntését az imádság kegyelmi erejéből merítve hozta meg. 1911. október 21-én
vette feleségül Bourbon-Pármai Zita hercegnőt (1892–1989), tíz évig tartó
boldog és példás házasságukat nyolc gyermekkel áldotta meg az Isten: Habsburg Ottó (1912–2011), Habsburg Adelheid (1914–1971), Habsburg Róbert (1915–1996), Habsburg Félix (1916–2011), Habsburg Károly Lajos (1918–2007), Habsburg Rudolf (1919–2010), Habsburg
Sarolta (1921–1989), Habsburg Erzsébet (1922–1993). Halálos
ágyán mondta hitvesének: “Végtelenül
szeretlek téged!”
Károly 1914.
június 28-án lett az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd
tragikus halálát követően. A kegyetlen világháború közepette végig látogatta a
keleti frontot.
1916. október 27-én Csíkszeredát is meglátogatta. A polgármester
jelentette, hogy a város lakossága 89 személy, a többi elmenekült. November
21-én foglalta el az elhunyt Ferenc József osztrák császári trónját. December
2-án az új császár napiparancsban tudatta a birodalom népeivel, hogy maga veszi
át az osztrák-magyar hadsereg szárazföldi és tengeri erőinek főparancsnokságát.
A címmel együtt megkapta a tábornagyi rangot (Feldmarschall). December 30-án
Magyarország apostoli királyává koronázták a budavári Nagyboldogasszony-templomban
(Mátyás-templom), ahol – a koronázások történetében első ízben – a magyar
himnuszt énekelték. Vele együtt magyar királynévá koronázták feleségét, Zita
Bourbon–pármai hercegnőt,
IV. Károly úgy
tekintett uralkodói hivatására, mint Krisztus követésének áldozatos útjára:
minden cselekedetében a rábízott népek iránti szeretet vezérelte, csak az ő
javukat kereste, életét érettük áldozta fel. Ismerve a háború szörnyűségeit
vallotta, hogy egy király legszentebb kötelessége a béke helyreállítása. Ő volt
az egyetlen a vezető európai politikusok közül, aki támogatta XV. Benedek pápa
megbékélést szolgáló erőfeszítéseit. A rendkívül súlyos helyzet ellenére
belpolitikai téren széleskörű és példaértékű szociális törvénykezésbe kezdett.
Az egyház társadalmi igazságosságról szóló tanítása alapján gyakorolta
uralkodói hatalmát.
A pápa
kívánságára, IV. Károly megpróbált visszatérni Magyarországra, hogy
helyreállítsa királyságát, de inkább lemondott szándékáról, semmint hogy egy
polgárháború lehetőségét kockáztassa. A győztes hatalmak Madeira szigetére
száműzték őt, aki uralkodói hivatását Istentől kapott küldetésként fogta fel. Szegénységre
kárhoztatva egy nyirkos házban élt családjával. A mostoha körülmények miatt
halálos betegség támadta meg. A fájdalmakat elfogadta, és engesztelésül felajánlotta
népei megbékéléséért. Halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, aki őt elárulta. Szentségekhez
járulva, 1922. április 1-jén hunyt el. Életeszméjét az utolsó napon így
fogalmazta meg: “Igyekezetem mindig és
mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése és követése volt,
az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.”
Ajánlás:
2013: Boldog IV. Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése