Hálaadás

Az Istennel való találkozás az örök Létező jelenlétébe helyez, elhalmoz ajándékokkal és átalakítja életünket. A kegyelmi élet Istennek ingyenes, túláradó és örökre megmaradó ajándéka. A hálaadás nem más, mint felelet a kegyelemnek erre a folytonos és folyvást fejlődő munkájára, amely egy napon Krisztusban bontakozik majd ki a maga teljességében. Egyszerre van meg benne Isten adományainak felismerése, a csodálattól megragadott lélek lendülete az Úr bőkezűségének láttán és az örvendező hála Isten iránt. A hálaadás lényeges eleme a Bibiliának, mert a vallásosság alapvető megnyilvánulása: az ember ezzel reagál, amikor remegő örömmel és tisztelettel fölfedez valamit Istenből, az ő nagyságából, az ő dicsőségéből. A Bibliában gyakoriak és sodró lendületűek a hálaadó imák, himnuszok, zsoltárok, hálaáldozatok.  A hála erénye az ember szabadságának és méltóságának következménye, amely készségessé tesz a kapott jótétemény szóban és cselekedetben való elismerésére és viszonzására. A hála kiváltó oka csak a jóságból és szeretetből fakadó jótétemény, ajándékozás. 

Az olvasmányban és az evangéliumban, mint a bibliai eseményeknél, az elnyert jóért való hála megvallása háromrészes elbeszélésben bontakozik ki: a veszedelem leírása, a szorongó ember vagy a közbenjáró próféta imádsága, és Isten nagyszerű beavatkozásának felidézése.  Az Arám király hadvezére, Námán leprában szenved. A házában szolgáló izraeli kislány tanácsára elment Izrael királyához, hogy gyógyítsa meg. A király ekkor ruháit megszaggatta, mert ő nem Isten. Erre Isten embere, Elizeus odaküldte szolgáját és magához hívatta Námánt. Azt mondta neki, hogy hétszer fürödjön meg a Jordánban. (2Kir 5,14-17) Meglepő, hogy Elizeus egy pogány ellenség érdekében használja hatalmát. Történetünk a gyógyulás végső szakaszát mondja el. Námán eljutott a haragos félreértéstől a teljes megértésig. Teste újra tiszta lett, akár egy kisgyermek teste. Értelmével pedig felismerte, hogy Izrael Istene az igaz Isten. Háláját és hitét azzal is kifejezte, hogy Isten birtokából egy szekér földet magával visz Damaszkuszba, hogy azon imádja Istent. 

Jézus Krisztus, az Isten Fia a mi nagy ajándékunk, aki útban Jeruzsálem fele meggyógyítja a tíz leprást. (Lk 17,11-19) Itt nem a csodás esemény a téma, hanem a hozzá kapcsolódó tanítás. A szamaritánus, a választott népen kívüli ember látja és érti meg teljesen, mi történt valójában. Nemcsak meggyógyult, hanem megtalálta Isten üdvösségét, a Messiást. Megtért Jézushoz, és általa dicséri Istent. Ez a hit meggyógyította. 

Aki hűségesen kitart Krisztus mellett, az uralkodni is fog vele. (2Tim 2,8-13) Szent Pál az egyház egyik hálahimnuszát idézi, melyben Krisztus elsőként adott hálát az Atyának. Ő a mi hálaadásunk, eucharisztiánk, mi csak „őáltala, ővele és őbenne” adunk hálát a kegyelmekért.

„Adjatok hálát mindenért Jézus Krisztusban, mert Isten ezt kívánja tőletek.” 1Tessz 5,18.