2012. 12. 23.

Az uralkodó és a gyermeki szeretet



Észak-Kaukázusban, Dagesztán trületén a 19. század derekán élt az avar származású, az észak-kaukázusi muszlim törzseket összefogó, az oroszok gyarmatosítása ellen küzdő vezér, Şeyh Şamil (1797-1871) nevű szultán. Igazságos fejedelem hírében állott, akinek sikerült jó erkölcsre szoktatnia népét. De nagyon kellett küzdenie alattvalóinak egyik rút hibája, a megvesztegetés ellen. Hogy ezt a bűnt kiirtsa, szigorú parancsot tett közzé: Aki ilyen bűnnel vádoltan még egyszer szeme elé kerül, annak hátára 50 ostorcsapást méret nyilvánosan. És íme – a legelső váddal éppen saját édesanyját illették. Megrendülten, kínos fájdalomtól elgyötörten a szultán három nap és három éjjel sátrába zárkózott. Nehéz harcot vívott lelkében. Egyik oldalon a szigorú törvény, mely büntetést követelt, a másikon a fiú szeretete édesanyja iránt. Mitévő legyen?
- A negyedik napon Şamil szultán kilépett sátrából; arca halovány, tekintete komoly. Hírnökök hívják össze a népet és a szultán a nép közé állítja édesanyját, - hátán kezét összekötteti, előhivat két embert, kezükben az ostor, ütésre emelteti kezüket. De abban a pillanatban, amikor az ütések lesújtanak, elragadja előlük anyját – és halálsápadtan odatartja meghajtott hátát az ötven korbácsütésnek. És az ötvenedik után az uralkodó fenséges erővel felemelkedik s így szól: „Távozzatok, a törvény elnyerte az elégtételt, uralkodótok vére maga mosta le a bűnt!” - E naptól kezdve megszűnt a megvesztegetés és a nép sohasem felejtette el ennek a rettenetes órának emlékét. Megható és emberséges volt a szultán tette. 
**
De milyen más Krisztus, aki szeretetből emberré lett, a szenvedést és a halált az Istenhez vezető eszközzé tette, beépítette az üdvösség rendjébe. Jézussal egyesülten tegyük mindennapi „keresztjeinket” Istenhez vezető eszközzé. Ez a gondolkodásban való megújulás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése