+ A.R.P. Benedek András Domokos ofm

A.R.P. Benedek András P. Domokos ex miniszter provinciális Gyergyószentmiklóson született 1929. november 29-én négy gyermekes családban. Édesapja Benedek Vencel római katolikus földműves, édesanyja Kozma Anna háziasszony. Erzsébet testvére férjhez ment Pongrácz Györgyhöz. Júlianna férjhez ment Kercsó Mihályhoz. Sándor testvére otthon maradt.
1947. szeptember 8-án lépett be a ferences rendbe. A rend betiltása után, a dési titkos teológiát végezte el.  1948-1951 között Székelyudvarhelyt, 1951-1952 között Máriaradnán, majd 1952-1968 között Désen volt és itt osztozott ama 46 ferences szerzetes életében, akiket 1952-ben kényszerlakhelyre a dési kolostorba deportáltak. Pappá szentelése Désen, 1956. december 8-án volt. Papi szolgálatát Désen végezte, 1961-ben dési plébánosnak nevezték ki. 1958 elején rövid ideig Kosteleken helyettesített. A főegyházmegye e legkeletibb plébániáját a ferencesek 1943-ban kezdték szervezni. Templomát 1946-ban szentelték fel. 1951-ig a ferencesek látták el, majd a szépvízi plébános.
Kostelek első helyben lakó papja 1968-tól P. Benedek Domokos volt. 1973-ban a plébánia vezetését P. Daczó Lukács vette át. 1978 óta Kosteleken Salamon Antal egyházmegyés pap szolgál.

Domokos atya 1973-1982 között Fogarason plébános, innen Dévára ment, ahol 1991-ig végezte a papi teendőket. A rendi káptalan 1991-ben az erdélyi ferences rendtartomány miniszter provinciálisának választotta meg. Ezt a szolgálatot 2000 májusáig töltötte be. 1991-1993 között Csíksomlyón, 1993-1997 Szászvároson, 1997-2000 Kolozsvárt tartózkodott. A Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány káptalanját 2000 májusában a csíksomlyói kolostorban tartották, melyen dr. Harmath Károly páter, a jugoszláviai Szent Cirill és Metód provincia tagja elnökölt a generális delegátusa minőségben. A káptalani küldöttek ismét átgondolták az erdélyi rendtartomány ferences hivatását és a társadalomban betöltött szerepét. Ekkor P. Benedek Domokos mandátumát kitöltő tartományfőnök, az összegyűltek előtt ismertette a provincia általános és anyagi helyzetét, majd bejelentette visszavonulását. Ezt követően 2000-2006 között Brassó-Belvárosában a Szent János utcai Keresztelő Szent János ferences templom és kolostorban tevékenykedik. Közben betegség kínozza és elkezdődött kálváriás útja. 2006-tól haláláig Dévára vonult vissza, ahol hosszas betegség után, szentségekkel ellátva, életének 83., rendbelépésének 65., papságának 56. évében, 2012. december 20-án elhunyt. Temetése 2012. december 22-én, szombaton volt a dévai (városi) ferences templomból a „városi” temetőben.

    Domokos atyával 1978-ban ismerkedtem meg egyik betegeskedő nagynénjénél, amikor  hazalátogatott Gyergyószentmiklósra. Azóta szeretettel emlegette, hogy minket a betegek látogatása alkalmával hozott össze a jó Isten. Ezzel a nénivel történt a következő eset, amit A Szentlélek szentsége könyvbe is közöltem.

"Egy reggel sürgősen a Gyergyószentmiklósi kórházba hívtak agyvérzéses beteget ellátni. Ismerős volt a beteg, Tamás Albertné Kozma Juliska néni volt, akit minden hónap elsőpéntekén rendszeresen meglátogattam és szentségekkel elláttam. Mikor a beteg kórtermébe értem, röviden bemutatkoztam az ott fekvő nyolc betegnek és felajánlottam számukra a betegek kenetét. Meg is kaptam a rövid választ: nem akarunk meghalni! 

- Én sem akarom, hát Isten éltesse magukat! - válaszoltam röviden és a betegem ágyához mentem. Ő kómás állapotban volt, ezért hangosan nevén szólítottam és közöltem vele jövetelem célját. Arra kértem Juliska nénit, hogyha tudomása van jelenlétemről, akkor valamilyen jellel fejezze ki: arccal, kézzel, stb. De ő mozdulatlan maradt. 

Hátam mögött ekkor valaki megszólalt: hagyja tisztelendő úr, a beteg nincs ezen a világon. Az egész éjszaka mind vele foglalkoztunk, de hiába – mondta az asszisztensnő. Ezek után már csak a betegek kenetének feltételes kiszolgáltatása maradt. Hangosan végeztem az egyház imáját, és megkentem. 

A végén megáldottam és elköszöntem: Dicsértessék a Jézus Krisztus! 

– Mindörökké. Ámen. – felelte hangosan a beteg és kinyitotta szemét. 

Egy lépést tettem hátrafelé, mert nagyon meglepődtem. 

Isten segítségemre volt, mert feltaláltam magamat, hirtelen minden megvilágosodott előttem. Közelebb léptem és megkérdeztem: Juliska néni, tudja-e, hogy mit csináltam? 

– Igen, feladta a szentkenetet - felelte. Ekkor az ott lévő betegek kértek engem, hogy nekik is adjam fel. Most nem adom fel – válaszoltam -, mert amikor bejöttem, azt felelték, nem akarunk meghalni. Holnap erre jövök, és addig készüljenek fel. Ezután sokszor átéltem a betegek kenetének testet-lelket gyógyító erejét, benne szentségi módon a gyógyító Krisztussal találkoztam."

Kedves Domokos atya, sokszor elmondtad te is ezt az esetet, ezért kérted te is hittel a szentségeket. Most, amikor az örökhazába végleg hazatértél és átéled a találkozás szent örömét, azért tekingessetek vissza, s itt Juliska nénire is gondolok, és esdjétek ki Istentől népünk fiai számára a hivatás kegyelmét, mert soraink fogynak, a betegeknek és csüggedőknek pedig nagyon kell a krisztusi vigasz, s rendedben az utánpótlás. Köszönjük derűs arcodat. Köszönjük, hogy a miénk voltál. A viszontlátásra.