2012. 04. 06.

Ételszentelés Csíkszeredában

Kedves Látogatók!
Csíkszeredában húsvétvasárnapján reggel 8 órakor tartjuk az ételszentelést. Azt a fegyelmet és sorban állást csak az tudja megszívlelni, aki maga is legalább egyszer részt vett. Az ételszenteléskor is kitűnik, hogy a székely katona nemzet. Tud fegyelmezett lenni, és közösségére dicsőséget hozni. Az elektronikus naplóm (blog) nyítóképében népem felfejlődött sorait szemlélhetik.
 
A húsvéti ételszentelés Csíkszeredában megőrizte évszázados, eleven ünnepélyességét, társadalmi, családi, ökumenikus jellegét. Húsvét reggelén, 8 órakor a Kossuth Lajos utcában, a Szent Kereszt templomtól a Nagy István Líceumtól kezdődő Gál Sándor utcáig tartó szakaszon tartjuk a Kárpát-medence egyik legnagyobb ételszentelését. A szertartás elején 2-2 sort alkotunk az út két járdáján, a két úttesten pedig 4-4 sorban álljunk fel az ünnephez és a katona nemzet múltjához méltóan.  Népünk ajkán a húsvéti szent eledelek (kalács, kicsontolt sonka, bárány, hámozott tojás, kenyér, só, torma, bor) összefoglaló régi neve  a kókonya. Miután a nagyböjtben felkészültünk a húsvétra, bűnbánatot tartottunk, gyóntunk és áldoztunk, akkor első húsvéti eledelünket is megáldatjuk. Az eledeleket legtöbb helyen kengyeles, füles, kókonyás kosárban viszik, amit hímzett terítővel, abrosszal takarnak le. A terítő elkészítése mindig az új asszony első feladatai közé tartozott. Az ételszentelés után mindenki siet haza, ezzel jelezzük, hogy a munkában is elsők akarnak lenni, nemcsak az étkezésben.
Húsvét nagy ünnep, mert a nagyböjt negyvennapos szigorú táplálkozási fegyelme után, amikor lelkileg megtisztultan és testileg kiéhezetten, először ülhetünk a húsvéti eledelek mellé. A tobzódást távoltartja a szentelés, hiszen most idézzük föl az Utolsó Vacsorát a családban, a magunk közösségében. Fegyelmezetten étkezünk, ahol minden morzsára, darabra nagy tisztelettel vigyázunk, mert szentelmény, és ami nem ehető, azt tüzben elégetjük. Régi húsvéti eledeleink közé tartozik a tojás, ami Krisztus feltámadására, a piros tojás Jézus vérére; a bárány Jézus áldozatára emlékeztet. Amint a csirke áttöri a tojás héját és életre kel, úgy támadt föl Jézus is a sírjából, hogy nekünk örök életet adjon. A közös reggeli után szentmisére megyünk, hogy Krisztus asztaláról is táplálkozzunk.Kegyelemteljes húsvéti ünnepet kívánok minden jóakaratú embernek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése