A szeretet kibontakozása

Egyházközségünk nagy napja van. Az elsőáldozásra készülők első csoportjából 47 gyerek járul szentáldozáshoz és lesz teljes a szentmiséje. Öröm ez a gyerekeknek és szülőknek, a testvéreknek és rokonoknak, a keresztszülőknek és pedagógusoknak, a hittanároknak és mindnyájunknak. Életünk Isten nagy ajándéka, amit szüleink által kaptunk. Jó szüleink nemcsak a földi létbe indítottak el, hanem a keresztség által a kegyelmi élettel is felvérteztek. Gondoskodó szeretetük az Egyház közösségében ötvöződött Jézus Krisztus megszentelő tanításával és életadó szentségeivel. Így erősödtünk meg Krisztusban. A gyerekek is az imádság és a jótettek által fejlődtek, most a szentgyónás által megtisztultak és a szentáldozásban Krisztussal egyesülnek. Ez az ember és az Isten szent közössége, kommuniója. Így olyan erős kötelék jön létre Isten és közöttünk, hogy Szent Pál szavai szerint, sem élet, sem halál el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely a mi Urunkban, Jézus Krisztusban van. Igeliturgiánk a keresztény élet keresztmetszete: megtérés, Krisztusba kapcsolódás és a szeretet kibontakozása. Azzal, hogy Jézus megszabadított bennünket a bűntől és "új életet" ajándékozott nekünk: Isten gyermekei vagyunk. A megtérést Isten megelőző kegyelme segíti elő (ApCsel 9,26-31). Mindenkinél ez egyéni módon működik. 

Az olvasmány arról szól, hogy a keresztény üldöző Saulból hogyan lett Krisztus lánglelkű apostola. Saul más akolból került az Egyházba. Sokféle megtérés volt és van. Vannak ilyen Saul-Pál fordulások, és vannak kisebb megtérések is. Mindenik a szellem és értelem megtisztításával kezdődik. Ez abban áll, hogy a hitigazságokat mélységes hittel elfogadjuk; más emberi okoskodással össze nem keverjük, a világmindenséget, a történelmet és saját életünket a keresztény hit fényében szemléljük. Ha nekünk Krisztus az élet igazsága, akkor egész egzisztenciánkkal előtte kell meghódolnunk. Csak így bontakozhat ki Jézus tanítása bennünk, és veti ki előbb szellemünkből, majd pszichénkből, végül testi életünkből a tisztátalanságot, a bűnt. A megtérés tehát egész életre kiható, állandó folyamat, elkötelezettség: Krisztust akarjuk magunkra ölteni (Róm 13,14). A keresztségben szentségi módon Krisztusba oltódunk (Jn 15,1-8). Jézus evangéliumi metaforája tovább viszi a próféták és zsoltárok szóképét. Ő a szőlőtő (kegyelem forrása) és mi vagyunk a szőlővesszők (kegyelemből élők). Az istengyermeki élet az ember és Jézus együttéléséből fakad és magába foglalja a test és lélek képességeinek Krisztussal élő egységét. Ezt tesszük a szentmisében, amikor felajánljuk életünket Jézus áldozatával egyként az Atyának és a Szentlélek ereje által Krisztus önmagát adja nekünk a kenyér és bor színeiben. A szentáldozásban pedig szentségi módon Krisztussal egyesülünk. A Krisztussal azonosult élet ismertetője, az emberszeretet (1Jn 3,18-24).  Ez a Krisztussal élő és embereket szolgáló szeretet a kegyelmi élet.

„Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,5