MAGYAR SZENTEK ÉS BOLDOGOK

Csak néhány napja ünnepeltük Mindenszentek ünnepét. Azokra emlékeztünk, akik nem szerepelnek nyilvánosan a szentek névsorában, de ismeretlenül is Isten színe előtt örvendhetnek. E hónap 13-án pedig kimondottan a magyar ismeretlen szentekre emlékezünk. 
November 13. a magyar szentek és boldogok napja, ugyanakkor a magyar nyelv napja is.

Hála Istennek elég szép számmal vannak kanonizált szentjeink. Különösen az Árpádházi királyok leszármazottai közül. Csupán e hónapban 2-ről is megemlékezünk. Talán nincs, vagy alig akad olyan királyi dinasztia, mely annyi szentéletű személyiségnek örülhet. Rajtuk kívül ott vannak azonban az ismeretlen szentek, akiknek neve egyedül a Szentháromságos Isten könyvében van kitörölhetetlenül feljegyezve.

Ezer év távlatából a mi egyházmegyénkből csak két hivatalos szentté avatott személyről tudunk. Az egyik Szent Pongrácz István kassai vértanú, a másik Boldog Apor Vilmos győri vértanú püspök. Mindketten azonban messze idegenben töltötték életüket.

Pedig hány szentéletű püspök, pap, világi hívő élhetett már csupán az első századokban. Ha végig tekintünk Erdély tájain, mindenfelé megcsodálhatjuk a középkorban épült szebbnél szebb templomokat. Ezeket mind őseink építették. Mennyi szentmise, mennyi imádság csendült fel ezekben a Mennyei Atyához. Közülük rengeteg mai napig protestáns testvéreink kezében van. Annak idejében a „hitújítás” hamisan fellobbanó lángjában kidobtak belőle minden oltárt, keresztet, szentképet és szobrot. Mennyi érték pusztult el! Még napjainkban is előbukkan innen-onnan vakolat alól egy-egy régi festmény maradék. Mostani protestáns testvéreink már nem meszelik le azokat, hanem dicsekszenek, hogy íme, milyen régi a mi templomunk.  Valóban sok pap, édesapa, édesanya és gyermek imádkozott ezekben a templomokban is.

Magyar szentek és boldogok. Ott láthatjuk Pázmány Pétert, Prohászka Ottokárt, Hám János szatmári püspököt, Kelemen Didákot, Csíszér Eleket, Márton Áront, a kommunista börtönökben meghalt papokat, az I és II világháborúban hősi halált halt édesapákat, az özvegyeket és árvákat, fiatalokat, gyermekeket. Ahogy Szent János apostol látomásában olvassuk: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükbe pálmaág” (Jel 7,9).

Tulajdonképpen minden kereszténynek szentnek kell lennie. Ez isteni parancs: „Legyetek tökéletesek, mint amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 6,48); „már nem vagytok idegenek, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai” (Ef 2,19). Ezt adja nekünk a megszentelő kegyelem a keresztség szentségében. Azért van az Egyház, a templomok, a római pápa, a püspökök, papok, a haragok, a szentmise, a Két lehetőségünk van: vagy szentek leszünk, a megszentelő kegyelemmel halunk meg és a mennyországba jutunk. Esetleg bocsánatos bűneink miatt még ideig-óráig várnunk kell a tisztítóhelyen, imáink és a teljes búcsúk által ez az idő is azonban megrövidülhet. Vagy: megrökönyödve a halálos bűn állapotában ér a halál. Ez a kárhozat. „Távozzatok átkozottak az örök tűzre” (Mt 26,41). Erre mondja az Úr Jézus: „Jobb lett volna neki, ha meg sem születik” (Mk 14,21). Erre mi is csak ezt mondhatjuk: „Ments meg Uram minket!”

Most azonban a szentekről elmélkedünk. Igen szépen imádkozzunk és énekeljünk:

„Isten, hazánkért térdelünk elődbe, 

Rút bűneinket jóságoddal fedd be.

Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzek

Érdemét idézzed!

Ránk bűnösökre nagy irgalmad ránk fér,

Hogy lelkesedjünk Isten országáért.

Hadd legyünk mi is tiszták, hősök, szentek:

Hazánkat így mentsd meg!

Forrás: Krisztus Világa, 2010. novemberi szám

Szirmai Béla - D-K. József