Nagylelkűség

Mindennek van gazdája. Még a szemétnek is. A megszerzett dolgaink hozzánk tartoznak, gazdái vagyunk. Miután rendeltetésük szerint használjuk, utána a csomagolót vagy a maradék részeket nem dobjuk el, hanem átadjuk a Köztisztasági és Hulladékgazdálkodási Vállalatnak. Ez történik, amikor mint szemetet bedobjuk a kukába. Attól a pillanattól már a hulladékosok tulajdonát képezi. Szenzációs volt a hír, hogy egy miskolci kutatónak (Raisz Iván) sikerült egy tonna háztartási hulladékból 300 kg üzemanyagot előállítania. Ezért el is akarták rabolni. Ha számítást végzünk, akkor egy tonna hulladékból nyerhető üzemanyag értéke 2000 lej körül van. Ki gondolta volna, hogy a szemét is értékes lesz? 
Mindennek van gazdája, még a virágnak is, amit a temetésre viszünk. Amíg a kezünkben van, addig a miénk, amikor letettük az asztalra, vagy a ravatal mellé, attól kezdve az elhunyt hozzátartozói rendelkezhetnek vele. Vihetik a sírhoz vagy adhatnak remplom díszítésre, mert az elhunytért is miséznek. Ezt is tiszteletben kell tartani, és nincs helye semmiféle kritikának. 
Nekünk is van gazdánk. Mi is tartozunk valakihez vagy valahová. Elsőként a családhoz, kiszélesítve a nemzethez, a világhoz, végső soron az Istenhez. Testestül-lelkestül az övé vagyunk. Ennek felismerése már hitre jutás. Az aki megismeri a személyes Istent – aki szeretetében kinyilatkoztatta magát, hogy ő teremtőnk, gondviselőnk, megváltók és üdvözítőnk –, abban szeretet gyullad Ő iránta. Ráérzünk, mint a kisgyermek a szülei szeretetére és próbáljuk viszonozni. Ez a hit. 

A keresztény ember egyetlen parancs, mégpedig a főparancs szerint szándékszik élni. Ha elkezd így élni, akkor eljut a krisztusi módon való élésre, vagyis életét adja barátaiért. 
Aki kész az utolsó falatját is megosztani másokkal, abban többnyire nagy a hit és az Isten iránti bizalom. Ilyen bizalom élt a careftai özvegyasszonyban, aki vállalta a hit kockázatát! (1Kir 17,10-16). Az elcsigázott Illésnek, aki előbb vizet kér, odaadja az elkészített utolsó kenyerét is. Nem kételkedett Isten ígéretében, hanem lehetőséget ad Istennek, hogy beavatkozzék életébe. Isten pedig csodával jutalmazta, megmentette az éhhaláltól. 
Aki kész segíteni felebarátjának, az megmutatja, hogy Istenre alapozta életét, ugyanakkor megszilárdítja életét. Az ószövetségi szegény özvegyhez hasonlít, akit Jézus lát a templom kincstáránál. Ő nem az egyházi hozzájárulását vitte, azt már korábban elintézte. Jézus megállapítja róla, hogy két fillérjével többet adott, mint a gazdagok nagy adományukkal (Mk 12,38-44). Isten azt nézi, hogy most mi telik tőlünk és mennyi bennünk a készség. Az ilyen szeretet megkapja jutalmát.   
Minden igazi lelkület példája Jézus, aki önmagát, emberi életét adta oda a vértanúságban áldozatul  értünk (Zsid 9,24-28). Ennél nagyobbat ő sem tudott adni, ezért az Atya elfogadta egyetlen, örök áldozatnak és emberi természetével is beléphetett a mennyei szentélybe. Kövessük példáját, hisz hozzá tartozunk.

Boldogok, akik Isten után vágynak, mert övék a mennyek országa. (vö. Mt 5,3)