2012. 11. 15.

A szeretet művésze

Európa szerte, főleg a Kárpát-medencében közismert két Árpád-házi szent ünnepét üljük november folyamán. Szent Imre hercegét 5-én, és Szent Erzsébetre, a szeretet művészére 19-én emlékezünk. Szent Erzsébet napján nem a családunk tagjaira irányul figyelmünk, mint Mikuláskor vagy Karácsonykor, hanem azokra, akik körülöttünk élnek és szükséget szenvednek. November 18-án vasárnap perselyadományát átadjuk a katolikus Karitásznak, hogy szervezetten segítsük a rászorulókat.

Az alig 24 évet élt kedvenc szentünk, Erzsébet történetét ismerjük. Egykori lelkiatyja ezt írta róla: „Úgy szerette és szolgálta Istenét, mint a férjét szerette és szolgálta”. Szerelme hevét nemcsak házastársára, hanem az Istennel való kapcsolataira is átvitte. És ez a szeretet bontakozott ki az emberek iránt is.
A világhírű Prokop Péter pap-festő a délbácskai Mélykút határában fekvő modern templomban készített egy hatalmas, háromtagozatú oltárképet. Középen életnagyságban a templom védőszentjének, Szent Erzsébetnek alakja van, amint a koldusnak kenyeret nyújt. 
A kép igazi mondanivalóját a kép közepén levő két kézben fogalmazta meg. Két kéz, az Erzsébeté, aki ad, és a koldusé, aki kap.  A kezek jelbeszédében felcserélődnek az adás és az elfogadás mozdulatai: Erzsébet úgy ad, mintha kapna, a koldus úgy veszi el az adományt, mintha adna. Erzsébet ugyanis fölfelé fordított tenyérrel nyújtja a kenyeret, a koldus pedig lefelé fordított tenyérrel fogja meg az adományt.
A lefelé fordított tenyér a lefoglalást, a birtokba vevést, a fölényt és a hatalmat jelzi. Amikor kapunk vagy kérünk valamit, nyitott tenyerünket nyújtjuk. Az általános szemlélet szerint, aki ad valakinek, az mindig fölényben van a másik fölött úgy, mint hogy fölénye van „a van”-nak a „nincs” fölött – írja Belon Gellért püspök.
Szent Erzsébet a szeretet nagy művésze, úgy adott, mint aki kap valamit az adásban, és ettől elvész benne az adakozás fölénye, de betölti lelkét annak a nagy valami elnyerésének (Isten szeretetének) alázata. Ez az evangéliumi lelkület benne.  Próbáljunk mi is így adni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése