2017. 09. 30.

Mi a véleményetek?

Heinrich Heine (1797-1856) német költő egy alkalommal csodálattal állt meg a kölni dóm elbűvölő szépsége előtt. Elragadtatásában elszólta magát, s ez a mondata azóta szállóigévé lett:
"Ezek a régiek tudtak építeni, mert volt hitük, míg nekünk csak véleményeink vannak, amelyekkel nem lehet építeni..." "Véleményekkel nem építenek dómokat."
** 
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: "Erről mi a véleményetek?  
Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! - A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. 
Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!, menni azonban nem ment. 
Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?" 
Azt felelték: "Az első."
Erre Jézus így szólt hozzájuk: 
"Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. 
Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!"
Mt 21,28-32
** 
2013 tavaszán Orbán Viktor miniszterelnök a jáki templom felújításakor azt mondta, hogy "Magyarország csak akkor tud megújulni, ha az imádság és a munka hagyományát sikerül visszahelyeznie életfelfogása
középpontjába." ... „Európa egy agresszív, szekuláris, internacionalista és családellenes látomás csapdájába esett, ami logikusan vezet a saját keresztény hagyományainak feladásához.” 
Szentmihályi Szabó Péter Sarkosan fogalmazva címmel „Kemény és sokak számára kínos ez az igazság, nem is csoda, ha feldühödtek ezen…
Az tény, hogy a gyönyörű jáki templom a középkorban épült, nyilván akkor is akadtak, akik amiatt morogtak, miért nem osztják szét a pénzt a szegények között. Persze nem a középkor volt sötét, hanem a mai internacionalisták feje, mondhatni, földszintes emberek, akiknek még tetszik is, hogy ’a hajdan égbe törő Európa a földhöz ragadt’, ahogyan a miniszterelnök fogalmazott. Az imádsághoz hitetlenek, munkára pedig restek, vízszintes gondolkodók, kétdimenziósak. A függőlegesből a magasság számukra értelmetlen, csak a mélység felfogható. A szellemi 
mélység.” (Magyar Hírlap,2003,V.2. 7. oldal)
**
A vélemény, valamiről alkotott nézet, felfogás.
 
Igaz, ami a tények összefüggéseit, a valóságot híven tükrözi. 
 
Az igazság,valami igaz volta. A valóságot hűen tükröző, neki teljesen megfelelő, igazi tényállás. 
 
Te is "Az igazat mondd, ne csak a valódit!" (József Attila)
 
  

1 megjegyzés:

  1. Igy igaz ! Vagy visszatérünk a krisztusi tanításhoz, vagy elnyel a nagy nihil. "A langyosakat kiköpi az Isten"!..

    VálaszTörlés