Ferenc
szentatyánk látogatására készülünk. A Szentlélek kísérje találkozásunkat, hogy
megerősítsen őseink hitében és erényeiben – ahogy azt 1876-ban az alfalvi hívek
kérték a somlyói Salvator kápolna elé állított kőkeresztbe vésve. Pünkösd
látványos csodája, hogy szélzúgás közben, lángnyelvek alakjában a Szentlélek
leszáll az apostolokra. Eltelnek kegyelemmel, különféle lelki adományokkal,
majd elindulnak, hogy hirdessék az evangéliumot a szélrózsa minden irányában, és
megkereszteljék azokat az embereket, akik befogadják Őt.
A Szentlélek erejétől
eltelve és indíttatva Pál és Barnabás Kis-Ázsiába ment missziózni. Útjuk végén
visszaindultak Antiochiába, ahonnan annak idején elindultak. Útközben „erőt öntöttek a tanítványok lelkébe,
bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert »sok szorongattatás közepette kell
bejutnunk az Isten országába«”. Az egyházak
élére kézrátétellel elöljárókat rendeltek és imádkozva, böjtölve az Úr
oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. (ApCsel 14,21b-27)
Pál apostol az
Egyház hierarchiáját úgy építi, hogy a helyi egyházközségek, az apostolok és a
helyi vezetők kölcsönös kapcsolatban vannak egymással. Megérteti velük, hogy
egyes egyházközségek csak akkor tölthetik be kovász szerepüket, ha olyan
kapcsolatban vannak egymással, melynek tartalma a szeretet. Ha így élnek, akkor
bennük is működik a Szentlélek. Az apostoli életet példával és
kapcsolatteremtéssel, igehirdetéssel és kisugárzással kell megjeleníteni.
Az
apostoli élet célja az az állapot, amikor az ő népe leszünk, amikor maga az Isten
lesz velünk és „letöröl
szemünkről minden könnyet.” (Jel 21,1-5a)
Végső célunk
megismerése és megismertetése a hit által a Szentlélek műve és sokféle
adományának működése bennünk, ami különböző erényekben, szerzett jó
tulajdonságokban és hivatások teljesítésében nyilvánul meg. A keresztény
életnek a kulcsszava Krisztus szeretete, amit mérték gyanánt adott nekünk: „Amint
én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.”
(Jn 13,31-33a 34-35)
Az emberek sokféleségét Krisztus Lelke és az
Oltáriszentség vétele egyesíti az Egyházban, még pedig egy testté, egy életté. A
földi élet után testi arcunkat elveszítjük, majd a föltámadáskor a Szentháromságos
Isten új arccal ajándékoz meg bennünket, amelyen az ő vonásai tükröződnek és ez
örökre a miénk marad. Ferenc pápa mondta: „Isten
szeretett gyermekei vagyunk, akik az Egyház nagy családjában gyűltek össze. … Itt
születik és fejlődik a keresztény életünk, mindenekelőtt a liturgiának
köszönhetően, amely elvezet Isten szavának befogadására és a szentségi élet
kegyelmébe…, hogy Isten tanúi lehessünk.” A Szentlélek
mellettünk várakozik, hogy ennek megvalósulását beteljesíthesse bennünk.
Ezáltal válunk apostolokká, akikre a világ vár. Ebben akar megerősíteni Ferenc pápa.
„Íme, újjáalkotok mindent!” Jel 21,5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése