2019. 05. 16.

Bérmálkozóknak - 23. A bérmálásról


1.   Miért kell egy szent nevét választani?
A szenteknél jobb példaképeink nincsenek, és jobb segítőink sincsenek. Ha van védőszentem, van barátom Istennél.
2.   Mi a bérmálás?
A bérmálás szentség, amelyik befejezi a keresztséget, és amelyben a Szentlélek megajándékoz minket adományaival. Aki szabadon elhatározza, hogy  egész életén át Isten gyermeke lesz,  és a kézrátétel és a krizmával való megkenés közben Isten Lelkét hívja, erőt kap ahhoz, hogy szívével és tetteivel tanúsítsa Isten szeretetét és hatalmát. 

Ettől kezdve a katolikus egyház teljes értékű felelős tagja. Amikor az edző egy labdarúgó játékost a pályára küld, kezét a vállára teszi, és elmondja neki végső utasításait. Ugyanígy lehet érteni a bérmálást is. Kézrátételben részesülünk. Az élet pályájára lépünk. A Szentlélektől tudjuk, mit kell tennünk. Teljességgel buzdít minket. Megbízása a fülünkben cseng. Érezzük segítségét. Bizalmával nem fogunk visszaélni, és utasítása szerint fogunk dönteni. Csak akarnunk kell és rá kell hallgatnunk.
3.   Hogyan bérmáltak az apostolok?
Amikor az apostolok meghallották, hogy Szamaria befogadta az Isten igéjét, elküldték Pétert és Jánost „bérmáló útra”. Mindketten kezüket tették rá az új keresztényekre és ezzel szívük eltelt Szentlélekkel.
4.   Mi történik a bérmáláskor?
Bérmáláskor a megkeresztelt keresztény lelke eltörölhetetlen lelki jegyet kap, amelyben csak egyszer részesülhet, amelyik az ember egyszer s mindenkorra kereszténnyé teszi. A Szentlélek ajándéka az a mennyei erő, amelynek segítségével a megbérmált embert a keresztségi kegyelmet egész életében kibontakoztatja és Krisztus „tanúja” tud lenni.
Megbérmálkozni annyit jelent, mint Istennel szerződést kötni, és azt mondani: Istenem hiszek benned, add nekem Szentlelkedet, hogy egészen hozzád tartozzam, életem során tettel és szóval, jó és rossz napokban egyaránt tanúd legyek. Isten pedig azt mondja: Gyermekem, hiszek neked, és én önmagamat, Lelkemet ajándékozom neked. Sohasem fogok tőled elszakadni, sem ebben, sem az örök életben. Ott leszek testedben és lelkedben. Még ha el is felejtesz, akkor is ott leszek, jó és rossz napokban egyaránt.
5.   Ki bérmálkozhat és mit kívánunk a bérmálkozótól?
A bérmálást minden katolikus keresztény fölveheti, aki részesült a keresztség szentségében és a kegyelem állapotában van. A kegyelem állapotában lenni azt jelenti, hogy nem követtünk el súlyos (halálos) bűnt. Súlyos bűnnel az ember elszakítja magát Istentől, és csak gyónással tud vele újra kibékülni.
A kívánalom a bérmálkozótól, hogy tudja mit jelent a bérmálás és a jövőben mindent meg akar tenni, hogy hitét szívével és értelmével felfogja és megélje. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése