Van Istennél tartalékunk!

Október 6-án minden korábbi és későbbi nemzeti gyászunk felsejlik bennünk, mert a sorscsapások is formálták életünket, nemzettudatunkat és felelősségünket. Röviden szólva, a múlt erős gyökér, a jelen és a jövő belőle él!

A nemzetek élettani törvénye a szakadatlan törtetés az önállóság, a függetlenség felé. Mohács után nemzetünket is az Isten adta jogokért folytatott küzdelem jellemzi. A Kelettel, Nyugattal vívott évszázados harcok a nemzet javára váltak, felszabadult az ország a török uralom alól. A Habsburg uralkodók nyomban a dualizmus alapján nem a kettős állam nemzeti kifejlesztésén fáradoztak, hanem az egy, abszolút Ausztria megalkotásán. Ekkor II. Rákóczi Ferenc a Szent István-i hazaszeretet mélységét és tisztaságát megélő fejedelem bontotta ki a szabadság zászlóját. Utána időben az 1848/49-es szabadsághősök és vértanúk, majd 1956 mártírjai következnek.

A hazaszeretet hőseinek emléke arra tanít bennünket, hogy haldokló népet csak szabadsághősök képesek feltámasztani! 

A nemzetnek erős életet a földön csak olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes emléke lelkesít. Ezért számunkra október 6. is erős gyökér, a jelen és a jövő belőle él!

Mit szerethettek más népek fiai a magyarokban? És mi állította a magyar szabadságharc mellé az osztrák, a német, a horvát és a szerb nemzetiségű tábornokokat?

Múltunk gazdag története és irodalmunk tanúsítja a magyar népnek azt a jellemvonását, hogy akit vagy amit megszeret, azt testvérének tekinti, és azért nem sajnál semmit sem. Nagy kultúrfilozófusunk, Prohászka Lajos így fogalmazta meg: „a magyar gens sibi prodiga” vagyis önmagát pazarló nemzet vagyunk. Vagy ahogy a szólásmondás is jelzi: vígan megyünk tönkre! A pazar szó jelentése pompás, remek, fényűzően díszes, gazdag. 

A jó értelemben vett pazarló csak azt teszi, amit Jézus mondott Péternek: „mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja...” (Mk 10,29-30). Már ez a jézusi szeretet, a határtalan szeretet izzott Szent István és Szent László királyban is. E szeretetben remekelt Szent Erzsébet, Margit, Jolán, Kinga és a többiek napjainkig, mert sem Istentől, sem embertől nem sajnáltak semmit. Példájukat ma is követi népünk. Ezért a magyar pazarló, gáláns nemzetség. Hitte és tudta, hogy van Istennél tartaléka (kegyelem), földi utánpótlása (családja), és szertetéért megáldja majd az Isten (gyermekekkel, örök élettel). Hitéből kifolyólag már csak a nagy eszmékért tud lelkesedni és élni. Ha hitében gyengül, akkor a múlandó dolgok elbizonytalanítják és tönkremegy.

A fenti kérdésre, hogy mi állította a magyar szabadságharc mellé a tábornokokat? – a válasz egyértelmű: a magyarok keresztény hite, önfeláldozó szabadságszeretete. Barátaink sorába felfejlődnek mindazok az emberek, akik az igazi értékeket vallják szerte a nagy világban. Ennek az önfeláldozó, odaadó szeretetnek ünnepét üljük október 6-án, a 13 aradi vértanú napján. Hiszük-e, tudjuk-e, hogy van Istennél tartalékunk, van jövőnk?