„Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak,
akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak?” – e kérdés a múlt vasárnapi evangéliumban
hangzott el. A mai olvasmányt úgy is tekinthetjük, mint választ a kérdésre, amely a régi kincsből tör
elő: „Az Úr igaz bíró: nem nézi az ember személyét, nem részrehajló... Aki
szívből szolgálja, azt elfogadja az Úr, az ilyenek imádsága a felhőkig hatol.” (Sir 35,15b-17. 20-22a) Mivel a kezdeti bukás óta a
szabad ember esendő, miben remélheti mégis örökéletre teremtett életének
beteljesedését?
Csak abban, hogy Isten nem csupán igazságos, de irgalmas is.
Ennek a felismerése segít meglátni Isten nagyságát, jóságát és a magunk
fogyatékosságait.
A világ a hatás és ellenhatás rendjére épül, és nem ismeri az
irgalmat. Hitünk fényében valljuk, hogy ma is sértetlen a világegyetem súlya,
mert Isten irgalmas. Életáldozatával az Isten Fia helyreállította a világ és az
üdvösség rendjét.
A megváltást azonban nekünk kell kérnünk és elfogadnunk,
mégpedig alázattal. Erről szól Jézus példabeszéde a farizeusról és a vámosról.
(Lk 18.9-14) És jól esik tapasztalni, hogy az igazi nagy emberek alázatosak.
Mennél többet tudnak, annál inkább tudják, hogy még mennyit kellene tanulniuk.
A nagyság térdre kényszerít.
Az alázatos szívű Jézus ezért jelölte ki az ember
számára az alázat helyét a szellemi világban. Aki hűségesen harcol hitéért,
elnyeri az örök életet. (2Tim 4,6-8. 16-18) Az alázat nem nyomorít, de kijelöli
helyünket a nagyvilágban.
Erről szól Bódás János verse:
Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?
Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.
„Jézus Krisztus ránk bízta a kiengesztelődés igéit.” 2Kor
5,19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése