2019. 10. 03.

Krisztus világa 2019. október, Szemle


Jövőt összevarró október – Júniusban kétszer is Csíksomlyóra zarándokoltunk. Ferenc pápa látogatásakor és a pünkösdi búcsú alalmával. Októberben nem zarándokolunk, de az egységet akarjuk megélni családunkban, közösségeinkben, templomainkban, amikor Isten népével, a Mária Légió és a Rózsafüzér társulatok tagjaival közösen imádkozzuk a rózsafüzért. Október hónapot Ferenc pápa rendkívüli missziós hónapnak nyilvánította ki, a missziós apostoli lendület és hév megújítására, hogy az egyház megőrizze frissességét, lelkesedését, erejét. Ezen felhíváshoz csatlakozzunk... Így adott békét a Szűzanya 1960. október 12-én, amikor egymillió ember imádkozott Fatimában, és a szovjet atomfegykerkezés visszavonulót fújt. Szívet, lelket melengető imádkozást, magyar jövőt összevarró októbert kívánok minden kedves olvasónak, a főszerkesztő. (2. oldal)

Önmagát pazarló nemzet – A magyar nemzet szempontjából októberben három ünnepünk van. Október 6. az aradi vértanúk napja; 8-án Magyarok Nagyasszonya; 23-án az 1956-os magyar forradalomra emlékezünk. 
A hazaszeretet hőseinek emléke arra tanít bennünket, hogy haldokló népet csak szabadsághősök képesek feltámasztani! A nemzetnek erős életet a földön csak olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes emléke lelkesít. Ezért számunkra október 6. is erős gyökér, a jelen és a jövő belőle él! 
Mit szerethettek más népek fiai a magyarokban? És mi állította a magyar szabadságharc mellé az osztrák, a német, a horvát és a szerb nemzetiségű tábornokokat? 
E kérdésre felel Darvas-Kozma József. (3-4. oldalon)

Hogyan imádkozzuk a rózsafüzért? 8 tanács Szent II. János Páltól. (4-5. oldal)

Horki – Álmaink nagyrészt azért fulladnak kudarcba, azért nem valósulnak meg, mert szándékosan felébredünk. Nem merünk álmodni... Az új iskolai évvel együtt elkezdődött álmaink megvalósulása. Tartsunk ki álmaink mellett – erre buzdít Dr. András István teol. tanár. (5. oldal)

Kányádi Sándorra emlékezveVersei minden nap velünk vannak címen, Mirk László tanár úr a gyermekhallgatóságát könnyen szóra biró, meséltető, feleleteket váró Sándor bácsit és verseit idézi meg. A költő hangja, lemezei mellett helyet kap a gyermekkor, a pályakezdő, a kisebbségi sorssal járó életet bemutató kötetei, a megmaradásunkat jelentő négysorosa is. Egy másik hanglemezen surran a tű és a megzenésített verseit énekli a Kaláka együttes. Megtudhatjuk a megzenésített versek hátterét, s ahogy Gryllus Dániel nyilatkozta később: Kányádi versei mindennap velünk vannak.” És 2018. július 7-én a Kaláka együttessel búcsút vettünk Nagygalambfalván Kányádi Sándortól, a sírjánál az utolsó gyermekverset a gyászoló tömeg együtt énekelte a zenekarral, mosollyal oldva a gyászt. (6-7. oldal)

Ég és föld között Istennel – II. Endre Magyar király legkisebb lányának, Magyarországi Jolán aragóniai királyné életét ismertetővel és kérdésekkel tüzdelte, Bakó Mária Hajnalka. (8. oldal)

Rátalálni a lényegre: – történetek Istenről és Istennel. Egy interjú készítőt kérdeztek arról, hogy nehéz volt-e a politikusokat, színészeket, tudósokat, zenészeket és sportolókat a személyes hitről kérdezni. És a hit kérdései iránt érdeklődés ellenére, miért üresek a templomok? Erre is válaszolt Günther Klempnauer ev. teológus, vallástanár, zeneszakértő.

Az élet csoda számodra is! Nick Vujicic, ez a végtagok nélkül született ember okt. 23-án Kolozsváron, 24-én délelőtt Sepsiszentgyörgyön tart előadást. Ő megtalálta élete értelmét és egyben küldetését. Erre az előadásra invitálja a fiatalokat, Csíki Szabolcs ifj. lelkész.  (8-9. old.)

Gyermekkori félelmeink – A félelem nélkülözhetetlen része az emberi életnek, fontos szerepet játszik a túlélésben… Ezután – Koncz Mária-Magdolna tanár - szól a gyermek félelmeinek kialakulásáról, a félelmek típusairól, mégis ami a legfontosabb, hogy gyakorlati tanácsokat kaphatnak a félelmekkel és problémákkal küzdő gyerekek szülei.

Ima szünidőben – Jochen Lenz írását, Bács Béla János fordította. (10-11. oldal)

Katolikus fiatalok a mindennapokban  - Balás N. Dániel hallgató vall hitéről, példaképéről és az ifjúsági közösségek szerepéről. A FIF októberi programja. (12. oldal)

Forró vizet a kopaszra! – magyar népmese és a fejtörő, Katócától. (13. oldal)

Szent XXIII. János pápa humora – Lackfi János, Örök c. verse. Keresztrejtvény, Józsf Attila verssorait rejti. Megismerhetjük megfejtőinket és támogatónkat. (14-15. oldal)

A hátsó lapon két Kányádi vers olvasható: Jön az ősz. Felemás őszi ének.




KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése