A szentségünket őrizni kell - Bevezető:
Az
iszlám államokban elég gyakori a halálbűntetés. 2014 tavaszán történt, hogy az iráni hatóságok az utolsó
pillanatban félbeszakították egy halálra ítélt fiatal gyilkos kivégzését. Abban a pillanatban,
amikor a bűnöző nyakába akasztották a kötelet, a meggyilkolt édesanyja odarohant, pofon ütötte fia gyilkosát
és nyilvánosan megbocsátott neki. A bűncselekmény elkövetése idején a gyilkos
és áldozata egyaránt 17 éves volt. A tömeg meghökkent az eset láttán és
nem értette a megbocsátást. Mégis sokan tiszteletreméltónak és meghatónak
nevezték az asszony tettét. Ott az akasztófa
alatt az történt, amit naponta mi imádkozunk a Miatyánkban: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is
megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy van-e bennünk
harag, neheztelés, megbocsátottunk-e azoknak, akikkel szemben kifogásunk van. S
ha mi vétettünk másoknak, kiengesztelődtünk-e? Sérelmeinket és vétkeinket adjuk
át Jézusnak, és kérjük, hogy gyógyítsa be megsérült lelkünket.
**
Isten tanításából tudjuk, hogy az őszinte és tiszta
szívekben akar élni és ezért – a múlt vasárnapi könyörgésben arra kértük: „alakíts át minket kegyelmeddel, hogy méltó
hajlékod legyünk”. Ma viszont arra kérjük: „Mindenható Istenünk, segíts, hogy törvényedet mindenkor szem előtt
tartsuk, akaratodat pedig szóval és tettel meg is valósítsuk”. Mindjárt
kérdezhetjük, hogy mi az Isten akarata? Nem kell sokat töprengeni, az
olvasmányban benne van: „Szentek
legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok”. (Lev 19,1-2. 17-18)
Mivel az embert Isten magáért teremtette, ezért az ember életének célja és
értelme, hogy Isten szentségében részesüljön.
Az Ószövetségben abszolut értelemben szentnek csak
az Istent mondták. Kultikus értelemben is használták a szent kifejezést
és mindazt jelentette, ami a hétköznapi használatból kiemelt, a profántól
elkülönített, Istennek lefoglalt dolog: legyen az ember, hely vagy tárgy amely Isten sajátos jelenléte miatt szent.
A szent valláserkölcsi értelemben
pedig a
személy tulajdonságát jelenti: erkölcsi tökéletesség, feddhetetlenség a
gondolkodásmódban és a cselekvésben.
1. Isten azzal, hogy kinyilatkoztatta: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti
Istenetek szent vagyok” – semmi mást nem kér, mint tudatosítsuk, hogy Őhozzá
tartozunk. Igaz, ezért mi semmit sem tettünk. Ez egy tény, hogy a teremtő Isten
gyermekévé fogadott, övéi vagyunk. Ez nem tökéletesség, hanem egy identitás.
„Ki vagyunk véve” ebből a világból és „oda vagyunk adva” Istennek. Ezért szentek
vagyunk, Istené vagyunk – ez a védjegyünk. Ezért még semmit nem tettünk, de ezt
a kiváltságot el kell fogadni.
Mivel mindannyian Istentől jövünk és a keresztség
szentségében méginkább hozzá tartozunk, azt is mondhatjuk, hogy a szentséget inkább megőrizni kellene ebben
a világban, nem pedig elérni. A keresztség hatásait megvilágító
szertartások mind ezt sugallják. A krizmával való megkenéskor mondjuk: „szent népéhez tartozzál és tagja maradj
Krisztusnak”; a fehér fuha rátevésekor: „ezt a méltóságot tisztán megőrizd az örök
életre”; az égő gyertya átadásakor a szülőknek
és keresztszülőknek mondjuk: „Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem
fénye, amelyet ez a gyertyaláng jelképez. Óvjátok gondosan, hogy gyermeketek, akire ma ráragyogott Krisztus
fényessége, szüntelenül a világosság fiaként járja az élet útját! Maradjon
állhatatos a hitben, és amikor az Úr eljön, elébe járulhasson az összes
szentekkel együtt a mennyei hazában.”
Ha netalán megfeledkeztünk identitásunkról, akkor
fedezzük fel újra azt, ami már van, és értékeljük ami tény, tudni illik, hogy
Istené vagyunk. Jézus az evangéliumban arra szólítja fel tanítványait: „Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen
tökéletes a ti mennyei Atyátok!” (Mt 5,38) Jézus velünk szemben is
megfogalmazta elvárásként, mert a szent Isten az őszinte és tiszta szívekben akar
élni. Isten szentsége, lényege, tökéletessége nem más, mint a szeretet. Aki
szeret, az már szent, mert megtapasztalta, hogy irgalmas a mi Urunk, Istenünk,
és azért áldja az Urat, mert hozzá is jó volt, visszafogadta szeretetébe. „Ahogy az atya megkönyörül fiain, úgy
könyörül meg az Úr az istenfélőn.” (Zsolt 102,1k)
2. A mi szentségünk nem a hibátlanságban áll, hanem az
Istenhez tartozásban, mert azonosultunk Jézussal és átadtuk magunkat a
Szentlélek irányításának. A szentség tehát azonosulás Isten akaratával,
gondolkodásmódjával. Jézus általa pedig megismertük a szeretet parancsának
legmélyrehatóbb és leglényegesebb formáját, amelyekhez foghatót még sohasem
látott a világ.
Jézussal érkeztünk el az ellenségszeretethez. Jézus
a szeretet parancsának olyan eseteit mondja el és olyan mértékben terjeszti ki,
amelyeket csak önmegtagadással vagyunk képesek alkalmazni. Jézus idézi a régi
törvényt és mondja az újat is: „Ne szállj
szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki
a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a
köntösödet is... Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik
gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak
titeket...” (Mt 5,38-48)
Aki azonosul Isten akaratával és Isten szemével akar
látni mindent, az nem táplál szívében sem gyűlöletet, sem bosszúállást, hanem
igyekszik szeretni embertársát, mint saját magát.
Hadd idézzem példaként, Gualbert Szent János viselkedését, mert nagyon is a
mai evangélium témájához tartozik. Az 1020-as években Firenzében katonáskodott,
amikor bátyját orvul meggyilkolták. Megesküdött, hogy a gyilkost üldözni fogja
és megöli. Egyszer rábukkant a gyilkosra, aki menekülni már nem tudott. A
szerencsétlen letérdelt előtte az úton, és karjaival kereszt jelét formálva kegyelmet
kért tőle: ma nagypéntek van – mondta
– Jézus, e nap gyilkosainak is
megbocsátott. Bár Jánosnak kora szokása szerint meg kellett volna ölnie, még
sem veszi el a gyilkos életét. Megbocsát és még hazaútjában kolostorba vonul.
Ott életét teljesen a Megfeszített Jézusnak szenteli, majd a vallombrosai rend
alapítója és apátja lett. 1073-ban halálos ágyán is a szeretetről beszélt
társainak. János nem a fogat fogért elvet választotta, hanem azonosult
Jézussal, s a szeretetnek legmélyrehatóbb és leglényegesebb
formáját, az
ellenségszeretetet választotta. Így lett szent és annak temploma, „aki felkelti napját jókra és gonoszokra
egyaránt”.
Amikor Nietzsche elolvasta a mai evangéliumot, kijelentette, hogy ez
teljesen őrültség, amelynek alapján egyetlen országot sem lehet elkormányozni.
A német bölcsnek tartott „übermentsch” eszménye a birodalomban is csak két
évtizedet élt, de Jézus által meghirdetett „Ország” már két évezrede áll fenn.
Hogy miért? Mert ennek az egyháznak fundamentuma isteni és szent, mert a
szereteten nyugszik.
3. A szent kifejezés mindazt jelenti, ami a hétköznapi
használatból kiemelt, a profántól elkülönített, Istenhez tartozó személy vagy
dolog. Isten lényege a szeretet, s az a hely ahol ez a szeretet a
legnyilvánvalóbban megmutatkozhat az a szeretetre képes ember, mert „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt
szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5). Szent Pál jogosan mondja a
korintusi keresztényeknek: „hogy ti Isten
temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek”. (1Kor 3,16-23) A templom Isten
sajátos jelenléte miatt szent. Az ember amennyiben Krisztus Titokzatos Testének
tagja, arra hivatott, hogy úgy szeresse embertársát, mégha ellensége is, ahogy
Krisztus szeret minket. Az ellenségszeretettel hozzájuk is eljuttatjuk a szeretet isteni
áramlását. Nem erkölcsi parancs ez, hanem a szeretet természetéből következik.
Életelemünk a szeretet, mert megízleltük az isteni szeretet édességét, és többé
nem tudunk nem szeretni. (Erről tanúskodik Szent Perpetua – +203.03.7. – vértanú naplója.)
Ez Krisztus bölcsessége, amely minden emberben Krisztust látja, és arra
törekszik, hogy mindenkinek szebbé tegye az életét. Ez nem profán humanizmus, nem
hiúság, nem is gyengeség, de nem is számítgatás vagy világi ravaszság. Ez
identitásunk, a Jézushoz tartozás ismérve, aki a kereszten szenvedve is példát
adott az ellenségszeretetre. Vele dicsekedhetünk, Ő testvérünk és barátunk,
mert nem elítélni jött a világot, hanem megmenteni. Ezt még a Miatyánk imába is
belefoglalta: „bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az
ellenünk vétkezőknek.” Így megőrizzük szentségünket, és fiai leszünk mennyei
Atyánknak. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése