XXV. Alcsíki Egyházi Kórustalálkozó - Csíkszentsimon 2020

XXV. Alcsíki egyházi kórustalálkozó Csíkszentsimon 2020.02.15.

Az egyházi kórustalálkozó azoknak a kántoroknak és énekeseknek az összejövetele, akiknek az életében meghatározó szerepet tölt be az éneklés, a kórusmuzsika közösségteremtő ereje.

A kórustalálkozó célja: a karéneklés hagyományának ápolása, amely Isten dicsőítését, közösségeink és magyarságunk megmaradását szolgálja. Ezzel együtt bemutatkozási lehetőség is a szomszéd egyházközségek kórusainak, illetve fórumot ad a magyar és európai kórusművek megismeréséhez. Fontos része a zenei kultúra ápolása és terjesztése.

Miért is jó összejönni, egymást meghallgatni? Egyrészt bemérhetitek magatok, megnézitek, hol is álltok. De legalább ilyen fontos látni, hogy vannak mások is, akik azt szeretik, amit ti. Nem álltok egyedül az ének- és zeneszeretettel, vannak mások is, akik olyanok, mint ti: énekmondók.

A SZVU 44. számú énekéből idézek:

„Fényességén e mai napnak, / Éneket mondjunk a mi Urunknak.

Új esztendőben mi vigadjunk,  / Vízkereszt napján hálát adjunk.”

Az evangélikus énekeskönyv 158. sz. énekben: „Krisztus Urunknak áldott születésén, Mondjunk angyali dalt megjelenésén ”

Ünneplő Testvéreim!

Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette (Ter 1,27). Ez azt jelenti, hogy az ember nem valami, hanem valaki, azaz személy. Az ember az “egyetlen teremtmény, akit Isten magának alkotott” (GS), azért teremtette, hogy boldog legyen. Minden mást az emberért teremtett. Az ember értelmes volta az összes többi élettelen és élőlény, a holt anyag, a növény és állat világ minden létezője fölé emeli. Szellemével és szabad akaratával a négy alapérték (igazság, jóság, szépség és szentség) mentén élete kibontakoztatására képes, hogy barátságban éljen Istennel (Jn 15,15). Tud kommunikálni, lelkivilágát feltárni és alkotni. Magyarán: gondolkodik, kommunikál beszéddel-énekkel és alkotásával.

1.    A beszéd a nyelvi kommunikáció legáltalánosabb eszköze. Tagolt, hangzó kommunikációs csatorna, ami nyelvi kódot közvetít. Az artikuláció a beszédben a hangok megkülönböztetése, a belső hangsúlyok megadása. Ahhoz, hogy valami értelmeset mondjon, a beszélőnek tudatosan kell megformálnia mondanivalóját, és akarnia is kell a kommunikációt. A beszéd összetett folyamatában a teljes embernek részt kell vennie. Az embernek az a hangképzése, ami lehetővé teszi a beszédet, az éneklésre is alkalmassá teszi. Csaknem mindenki, aki tud beszélni, képes énekelni is, mivel az éneklés több elfogadott formája a beszéd elnyújtott hangjaira épül.

Csíkszentsimon - Szent László Kórus

2.    Az éneklés az a cselekvés, amikor az ember hangszálaival, zenei dallamokat képez, amely elüt a beszédtől. A személyt, aki énekel énekesnek nevezzük. Az énekesek dalokat adnak elő, melyeket énekelhetnek hangszeres kíséret nélkül vagy zenészek és hangszereik által kísérve. Az éneklést gyakran művelik csoportosan, más énekesek és zenészek társaságában, legyen az egy kórus vagy együttes.

Az éneklést lehet kötetlenül, csupán a magunk szórakoztatására művelni, de az éneklés lehet nagyon kötött is, mint például az egyházi énekek, amelyek templomi éneklés céljából íródtak, hogy a hívek vallásos áhítatát, érzését növeljék és emeljék. Viszont a magas színvonalú éneklés veleszületett adottságot, tanulást és rendszeres gyakorlást igényel.

A kórusművek hatásáról elég, ha Verdi Nabuccojából a Rabszolgák kórusára utalok. Bárhol előadták az 1840-es években ott kitört a forradalom. (2011-ben az Egységes Itália 150 évfordulóján Rómában a Rabszolgák kórusát visszatapsolták! Ekkor a karmester Ricardo Muti tájékoztatta a publikumot, hogy ő nem szokott operaáriát ismételni, de ez most egy különleges alkalom, mert a jelenlegi helyzet olyan, mint egykoron.) Legyen egy magyar példa is: Balázs Árpád Bodzavirág kórusműve juttatta el Deák Kristóf filmjét 2017-ben az Oscar-díjig.

Tusnádfürdő - Kisboldogasszony Kórus

3.    A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de elmondhatjuk, hogy a zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek) időbeni váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt.

Pl. A zene segítségével a dél-itáliai Krotón görög városállam,  Kr.e. 510-ben Püthagorasz (Kr.e. 582-496) segítségével győzte le ellenségét, a szomszédos Szübarisz városát, amely 25 város fölött uralkodott, és 30.000 katonát volt képes kiállítani. Lovassága nemcsak félelmetes volt, hanem híres volt arról is, hogy fuvolaszóra minden ló gyönyörűen, ágaskodva táncolt. Püthagorász tanácsára a krotóni kémek megtanulták a lovakat táncoltató zenét, és betanítottak erre egy egész zenekart. Amikor szübariszi lovasság támadásba lendült, a krotóniak zenélni kezdtek, és könnyűszerrel leöldösték a táncoló lovakat és lovasaikat. Szübarisz lakósai pedig elmenekültek. (Napjainkban is bizonyos zenei hatások – a reklám és a média – által az emberből elő tudja csalni az állatot, amely "legyőzi" és szolgaságba hajtja.)

A kultikus zene is érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt, és elő tudja hívni az Isten emberét - "a szentet". Keleten elsősorban gondolati tartalmat közlő zsoltár szöveget énekeltek puritán egyszerűséggel, olykor hangszeres kísérettel. A dallamos hang sem elsősorban az egyéni érzelemvilág emberközpontú kifejezése, hanem egy másik világ megnyilatkozása, mely a mondatok racionális jelentésén túl az éneklőben és a hallgatóban reveláció jellegű élményt kelt. És a természetfölötti mondanivaló erejével szakrális közösséget teremtett.

Csíkszentgyörgyi Kórus

4.    A Zsoltárok könyve Izrael vallásos énekeinek a gyűjteménye, a vallási líra kincstárát jelentik számunkra. Izrael szomszédaihoz – Egyiptomhoz, Mezopotámiához és Kánaánhoz – hasonlóan, kezdettől fogva művelte a lírai költészet minden faját. Ezek közül egyes darabok bekerültek a Szentírás történeti könyveibe, de léteztek régi gyűjtemények, melyeknek csak a neve vagy töredéke jutott el hozzánk. Az énekesek kezdetektől a templom személyzetéhez tartoztak. Jahve ünnepeit tánccal és énekkarokkal ünnepelték. A bírák korában és akkor is, amikor a Szövetség ládáját felvitte Dávid Jeruzsálembe: „Dávid és Izrael egész háza teljes lendülettel táncoltak az Úr előtt, s énekeltek citera, hárfa, dob, csengettyű és cintányér kíséretében.” (2Sám 6,5)

Ámosz szerint (Ám 5,23) az áldozat bemutatása énekszóval ment végbe. Szancherib asszír király (ur. Kr. e. 705 – 681) évkönyvei szerint a királyi palotának Dávid alatt és utána is voltak énekesei. Salamon templomában még a babiloni fogság előtt is, mint a nagy keleti szentélyekben alkalmaztak énekeseket. A Krónikák könyve adatai szerint Aszaf, Korach fiai, Hámán és Etán ilyen énekesek voltak. A hagyomány Dávidnak sok zsoltárt tulajdonít, őrá viszi vissza az istentisztelet megszervezését, beleértve az énekeseket is (1Kron 25). A régi szövegeket táncolva és énekelve adtak elő Jahve előtt: „Dávid király ugrál és forog az Úr előtt” (2Sám 6,16). Sok zsoltárnál találunk zenei vagy liturgiai megjegyzést. Az biztos, hogy még az egyéni zsoltárokat is a templom számára készítették. Másrészt, ha nem erre a célra készítették, átvették és az áldás hozzáadásával alkalmassá tették az istenttiszteletre (Zsolt 125, 128, 129).

Az áldó énekek Izrael imájának egyik fő témája. Közeli rokona a hálaadásnak és a dicsőítésnek, de közelebbi kapcsolatban van egy éppen az imént történt, kinyilatkoztató erejű eseménnyel, és hangneme általában egyszerűbb. Még a három ifjú himnusza a tüzes kemencében sem téveszti szem elől – miközben felszólítja a mindenséget, hogy együtt zengje az Úr dicsőségét – azt a nagy tettet, amelyet Isten az imént vitt végbe: „mert megmentett bennünket az alvilágból” (Dán 3,88).

Csíkszentléleki Kórus

A dicsérő ének bámulatból és csodálkozásból születik Isten jelenlétében. Kitárult és fogékony lelket tételez fel; kiáltásban, felkiáltásban, boldog lelkendezésben fejeződhet ki. „Tapsoljatok, népek, mindnyájan kezetekkel, zengjetek Istennek ujjongó éneket! … Énekeljetek Istenünknek, zengjetek, énekeljetek Királyunknak, zengjetek! Isten az egész föld királya – zendítsetek hát ünnepi dalra!” (Zsolt 47,2. 7k) Az ének szövegnek olyannak kellett lennie, hogy a közösség megértse, kibontakozva váljék dallá, énekké, amit igen gyakran zene, sőt tánc kísérnek: „Dicsőítsétek az Urat muzsikával, szóljon citera és hárfa! Trombita és kürt hangjával ujjongjatok színe előtt, az Úr s Király előtt!” (Zsolt 98,6k). E dicsőítő zsoltárt dolgozta fel Halmos László ünnepi alkalmakra “Minden földek Istent dícsérjétek” kórúsművében.

A zsoltárok könyvét a templomban éneklésre használták, és a zsinagóga után ezt tette a keresztény Egyház is. A jeruzsálemi egyház élete Izrael imádságának a keretében kezdődik. Lukács evangéluma a Templomban végződik, az apostolok: „Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent” (Lk 24,53).

Az Újszövetségben Jézus Krisztus a doxológia középpontja: „Általa hangzik föl ajkunkon az Ámen Isten dicsőségére” (2Kor 1,20) és általa száll hozzá  az egyedül bölcs Istenhez... a dicsőség örökkön-örökké” (Róm 16,27). Dicsőséget zengenek Istennek születésekor (Lk 2,20), csodái láttán (Mk 2,12), s a történelem végén az utolsó dicsőítés a Bárány menyegzőjének éneke lesz (Jel 19,7). Addig is bensőséges kötelék fűzi össze a földi világot az égivel: ott fenn az angyalok örök liturgiát ünnepelnek (Jel 4,8-11), ezzel egyesül idelenn az Egyház liturgiája (Glória, prefáció, Sanctus).

Csíkszentléleki Kórus

5.    Kórus (lat. chorus) az antik drámákban a közösség hangja, „kar” volt. A görög khorosz eredetileg a “kultikus tánc helyét”, majd magát a “körtáncot”, “táncdalt”, “a táncosok csoportját” jelentette. Az athéni dráma virágkorában (Kr.e. V. sz.) lett a kórus az előadások keretében szereplő együttes beszéd neve. Az attikai drámában a népet képviselte a kórus. A khorosznak 11 tagja és 1 vezetője (khoryphaiosz) volt. Szophoklész (+Kr.e. 406) már 15-re emelte létszámát.

A kórus az Egyházban liturgikus szolgálatot végző énekesek (klerikusok, később laikusok is) együttese: latinul Schola Cantorum, az énekiskola volt. A korai kereszténységben az énekesek csoportját (kar), a római pápai udvar hivatásos énekegyüttesét jelentette. Alapítása I. Szilveszter pápa (ur. 314-35) korára vezethető vissza. Mások szerint Nagy Szent Gergely pápa (ur. 590-604) volt a Schola Cantorum alapítója.  Rendkívüli hatásúak lettek liturgikus intézkedései. Közvetlen célja a pápai liturgia elevenné és széppé tétele volt, később e római liturgia mintája lett az egész Egyház liturgiájának. Összeállított egy antifonáriumot is az első négy század énekeiből, melynek nemcsak gyűjtője, hanem formálója is volt a később róla elnevezett gregorián éneknek, mely elnevezést IV. Leó pápa (847-55) használta. A keresztény ókorban a liturgikus ének nem betét volt a szertartásban, hanem mintegy magából a liturgiából nőtt ki, attól el nem szakadt. Benne a liturgia által szabályozott szerepe és zenéje volt a papnak, a segédkezőknek, a közösségnek és a képzett énekeseknek. A gregorián ének az Egyháznak szolgálatában álló egyszólamú zene, a középkori műveltség integráns része. A kórusok egyszólamúak (unisono) voltak. A többszólamú kórus a nyugati egyházban a 8-9. században honosodott meg. A 12. század óta laikusok is részt vehettek benne.

Zsögödi Kórus

6.    A magyar egyházi népének története körülbelül egyidős a magyarországi kereszténységgel. Már 1028-ban az esztergomi székesegyház kiváló énekeseivel próbálta ki új művét egy híres regensburgi szerzetes. Gellért püspök Fehérvár "híres" iskolájából kért énekmestert, és kapta Waltert az új csanádi püspöki iskolához. Kozma Andor  költeménye, Magyarok szinfóniája:

„Hallga csak, Walther, mind apad s árad / Zengő folyója eme dal-árnak.
Sír is, vidám is… – figyelj csak rája, / Ez a magyarság szimfóniája! …

Ím, e lány sorsa éj-napon munka, / S nehéz robotját el mégsem unta,
Jókedvét hozzá a dal csinálja, / Ez a magyarság szimfóniája.
A dal elhallgat, a derék lánynak / Gellért és Walther jó éjt kívánnak,
Bő ajándékkal tisztelik másnap,/S tovább indulnak új utazásnak. …
Kilencszer múlt el száz év azóta, / Hogy ott az éjben zengett a nóta, –
S mi tovább zengjük világ fogytáig / Az ős magyar nép szimfóniáit.”

A Könyves Kálmán uralkodása idején, 1114-ben megtartott esztergomi zsinat kimondta határozatbanː „A templomban semmi se olvastassék vagy énekeltessék, amit a zsinat jóvá nem hagyott”, és ennek megismétlése, a Kun László alatt tartott 1279-es budai zsinaton azt bizonyítja, hogy már a 11–12. században virágzott a magyar nép között a templomi ének.

Az Árpád-korban az egyházzene hazánkban is egyet jelent a gregorián énekkel. Művelése elsősorban a püspökségekre, plébánosokra és iskolákra alapozódott, melyet hatékonyan színeztek a kolostori kórusok. A gregorián helyi színezetet kapott, melynek tényezői: az európai dallamok hazai változatai; regionális közép-európai dallamok válogatott befogadása; hazai kompozíciók, pl. Szent István, Szent Imre, Szent László verses zsolozsmái; ennek az anyagnak egy hazai liturgikus rendszerbe való beillesztése, mégpedig egymástól eltérő módon az esztergomi és a kalocsai érsekség területén; sajátos magyar gregorián kottaírás kialakítása. Lényegét tekintve a magyar gregorián kifejlődése a 12. század végére befejeződött, s használatban maradt 1630-ig, amikor Pázmány a római rítus és római ének érdekében betiltotta.

Az első egyházi népénekek irodalma és zenei forrása kétségtelenül a gregorián ének és a középkori európai katolikus népének volt átformálva, alkalmazva az ősi magyar népzene ízléséhez, hagyományaihoz, sajátosságaihoz. További fejlődésében is mindig ez a három tényező (gregorián ének, európai népének, magyar népzene) hatott rá. Hosszú századokon át (11–15. sz.) szájhagyomány útján élt és terjedt. Csíkban is nép az énekek szövegét és dallamát hallás utján tanulta meg a csíksomlyói Konvent 1448-ban elindult középfokú iskolájában és hagyományozta nemzedékről nemzedékre, akárcsak a magyar népdalt. Csak a 16. század elejéről találkozni az első ránk maradt feljegyzésekkel.

7.    A 19. században a (világi) kóruséneklés széleskörű mozgalommá fejlődött; dalárdák, énekkarok, kórusegyletek alakultak. Az egyházi kórus mozgalom Bogisich Mihály 1897-ben alapított OMCE égisze alatt indult útjára. Azóta szép időt élt meg, mert a kóruséneklés olyan örömforrás, amely közösséget hoz létre azok között, akik „ketten v. hárman összejönnek” (vö. Mt 18,20) és összedalolnak (Kodály).

A közösségi ének, az embert az élet végső célja felé, Isten megismerésére segíti. Kodály szavaival: „A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható... Teljes lelki élet zene nélkül nincs, vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.” (Visszatekintés I:156.)

A kóruséneklés 6 jótékony hatása.

Számos kutatás vizsgálta (Cardiff University professzorai 2012-ben, a Harvard és a Yale Egyetemek közös, 2008-as kutatása) 

szerint kórusban énekelni nemcsak élvezetes, hanem egészséges a test és a lélek számára. 

a)      Közösségérzetet ad

b)      Szabályozza a szívritmust

c)      Csökkenti a stresszt és a depressziót

d)     Csökkenti a Parkinson-kór és a tüdőbetegségek tüneteit

e)      Javul a szociális közérzet

f)       Tovább élünk.

 A cél legyen továbbra is Isten dicsőítése, a magyar dal és a kórusirodalom darabjainak megszólaltatása Erdélyben; tartsuk meg az éneklő Erdélyt, őrizzük meg Nagy Szent Gergely és Szent X. Piusz pápák ének hagyatékát és azt a magyar zenei anyanyelvet, amelyet kezdetben a szájhagyomány, majd a csíki kántorok nyomán Kájoni János és a 20. században Kodály Zoltán és Bartók Béla hagyott ránk örökül. 

Egy tapasztalat az éneklésről: A magyar jövő éneke

Ünneplő Testvéreim! Minden alkalommal jó ha van egy vendég énekkar köztetek, ezáltal épülnek a kapcsolatok más kórusokkal, a főesperesi kerületen kívüli egyházközségekkel, más keresztény felekezetekkel. Az újraevangélizálás egyik erősítője lehet a közösen énekelt mű, ha az aktuális egyházi évhez vagy a helyszínhez kötődik. Guttman Mihály (1926-2013) karnagy-zenetanár, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, 1999. április 15-én, a Szabadság napilapban így üdvözölte a Tordaszentlászlón összesereglett kórusokat: „Kívánom, továbbra is ápoljátok a magyar kórusművészetet, amelynek eredményeit és szépségeit mutassátok meg egymásnak a jövőben is!”

Isten áldása legyen rajtatok!

Csíkszentsimon, 2020.02.15.  Darvas-Kozma József