2020. 02. 07.

Azonosulás, teljes szívvel élni


„Ti vagytok a föld sója... Ti vagytok a világ világossága” – mondja Jézus. (Mt 5,13-16) Először is nekünk kell Jézus Krisztus szavait tudatosítanunk, hogy a „föld sója” és a „világ világossága” Jézus maga. Mi csak annyiban lehetünk azok, amennyiben vele azonosulunk. Először is ne hasonlítsuk magunkat az emberekhez, hanem az Istentől kapott kegyelemhez, talentumhoz, hivatáshoz mérjük magunkat. Ehhez képest egyetlen helyes magatartás, ha végtelen kicsinynek és gyöngének érezzük magunkat, mert mindaz amink van, Istentől kaptuk a közösség szolgálatára. 

A só ízesítő és tartósítószer. Távol tartja a rontás erőit. Jézus korában a szivacskövet betették a Sós-tenger vizébe és a só nemcsak a pórusokat töltötte meg, hanem a kővet is beborította. A követ sózáskor vízbe tették egy bizonyos ideig, hogy a szükséges mennyiség kioldodjék és utána kivették. Amikor belőle a só teljesen kioldódott, akkor az útra dobták. 
Isten országának a szolgálatára csak az alkalmas, aki teljesen azonosul Jézussal, adományaival, és kész azt tovább adni. Aki pedig a kapott adottságokat magáénak tudja, őt az a nagy veszély fenyegeti, hogy Isten műve helyett a saját dicsőségének szolgálatába állítja azokat. Méltó módon csak az tölti be Istentől kapott hivatását, aki egy pillanatra sem feledi, hogy nem ő a világosság forrása és nem ő adja a só ízét. Ilyenek voltak a szentek.
Ők Isten irgalmasságának eszközei, akik átadták magukat a Szentlélek irányításának, amint Szent Pál tette: „amikor nálatok jártam, testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről... Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.” (1Kor 2,1-5)
Testvéreim, nem elég a magunk szívével irgalmasnak lenni, amely a legtöbbször megalázza és beszennyezi azt, akihez hozzáér.
Nekünk Jézus szívével szeretve kell irgalmasnak lenni, vagyis az Ő mértékével. Akkor megtudjuk tenni, amire Isten kér: „Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba... Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok!” (Iz 58,1-10)
A só léte és íze elválaszthatatlan. Ha Jézussal azonosultunk, akkor tudjuk teljesíteni a parancsot: „Szeresd felebarátodat mint önmagadat.” Ilyenkor megtartjuk az élet rendjét teremtett méltóságában, a férfi- és a női létet, a házasságot, és Krisztus mércéje szerint élünk: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”

„Az igaz ember világít, mint fény a sötétben.” Zsolt 111, 4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése