„Ti vagytok a
föld sója... Ti vagytok a világ világossága”
– mondja Jézus. (Mt 5,13-16) Először is nekünk kell Jézus Krisztus szavait
tudatosítanunk, hogy a „föld sója” és a „világ világossága” Jézus maga. Mi csak
annyiban lehetünk azok, amennyiben vele azonosulunk. Először is ne hasonlítsuk
magunkat az emberekhez, hanem az Istentől kapott kegyelemhez, talentumhoz,
hivatáshoz mérjük magunkat. Ehhez képest egyetlen helyes magatartás, ha
végtelen kicsinynek és gyöngének érezzük magunkat, mert mindaz amink van,
Istentől kaptuk a közösség szolgálatára.
A só ízesítő és tartósítószer. Távol
tartja a rontás erőit. Jézus korában a szivacskövet betették a Sós-tenger
vizébe és a só nemcsak a pórusokat töltötte meg, hanem a kővet is beborította.
A követ sózáskor vízbe tették egy bizonyos ideig, hogy a szükséges mennyiség kioldodjék
és utána kivették. Amikor belőle a só teljesen kioldódott, akkor az útra dobták.
Isten országának a szolgálatára csak az alkalmas, aki teljesen azonosul
Jézussal, adományaival, és kész azt tovább adni. Aki pedig a kapott
adottságokat magáénak tudja, őt az a nagy veszély fenyegeti, hogy Isten műve
helyett a saját dicsőségének szolgálatába állítja azokat. Méltó módon csak az
tölti be Istentől kapott hivatását, aki egy pillanatra sem feledi, hogy nem ő a
világosság forrása és nem ő adja a só ízét. Ilyenek voltak a szentek.
Ők Isten
irgalmasságának eszközei, akik átadták magukat a Szentlélek irányításának,
amint Szent Pál tette: „amikor nálatok
jártam, testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek
hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni
köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről... Tanításom és
igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a Lélek és
az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje
legyen az alapja.” (1Kor 2,1-5)
Testvéreim, nem elég a magunk szívével irgalmasnak
lenni, amely a legtöbbször megalázza és beszennyezi azt, akihez hozzáér.
Nekünk
Jézus szívével szeretve kell irgalmasnak lenni, vagyis az Ő mértékével. Akkor
megtudjuk tenni, amire Isten kér: „Törd
meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba...
Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb
gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a
hátvéded. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel:
Nézd, itt vagyok!” (Iz 58,1-10)
A
só léte és íze elválaszthatatlan. Ha Jézussal azonosultunk, akkor tudjuk
teljesíteni a parancsot: „Szeresd
felebarátodat mint önmagadat.” Ilyenkor megtartjuk az élet rendjét
teremtett méltóságában, a férfi- és a női létet, a házasságot, és Krisztus mércéje
szerint élünk: „Szeressétek egymást,
amint én szerettelek titeket!”
„Az igaz ember világít, mint fény a sötétben.” Zsolt
111, 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése