2020. 02. 08.

Krisztus világa 2020. február - Szemle


Avatás, áldás, szentelés Február hónapot ezekkel a címszókkal jellemezhetjük. Február 2-án Urunk bemutatását ünnepeljük, népies neve Gyertyaszentelő Boldogasszony. Másnap Balázs-áldást adnak a papok „torokbetegség és minden más baj” ellen, hogy a hívek az üdvösség útján járjanak. Az áldás Istentől jövő adomány, hogy teremtményeit javaival elárassza. A szülőknek gyermeket, a növényeknek bő gyümölcsöt, az állatoknak szaporulatot, mindenkinek napfényt, esőt s mindazt ad, ami az életet szolgálja. Az idők teljességében tulajdon Fiát adta, hogy általa „minden mennyei áldással és kegyelemmel elteljünk”. Az áldások megerősítenek létezésünkben, hogy másokat tápláló forrás, beszédes jel, történelmet alakító szelíd erő, áldás legyünk. A hó 22-én, Szent Péter apostol székfoglalása ünnepén lesz a Gyulafehérvári Főegyházmegye kinevezett főpásztorának, Mons. Dr. Kovács Gergely püspökké szentelése és beiktatása, hogy Krisztusnak, a főnek személyében teljesítse a tanítói, megszentelői és kormányzói föladatot, hogy jó pásztor módjára gondoskodjék Isten népéről. Imádkozzunk azért, hogy az új főpásztort a Szentlélekisten áldása segítse szolgálatában – olvassuk a vezércikkben. (2. oldal)

Türelem Erény, ugyanakkor a Szentlélek gyümölcse. Az ember öntudra ébredése óta velünk van, azóta szükségünk van türelemre. Türelmesen várni kell, amíg eljön mindennek az ideje – ez lehetne a türelem egyik értelmezése, és ezt felejtettük el. A posztmodern korban mindent időnap előtt akarunk tenni, türeletlenkedünk. De mit kezdünk a megspórolt időnkkel?  Nagyon gyakran semmit – válaszolja Dr. András István rektor. És rámutat a türelem felkészítő jellegére. Életünk állandó felkészülés a “nagy Beteljesedésre” az Istennel való találkozásra. Kérdések kérdése, miként fog ez összejönni, ha még egy hétköznapi eseményre sem tudunk felkészülni? (3. oldal)

Bizakodó vagyok – Beszélgetés Dr. Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érsekkel, szülőföldről, tanulásról, életútról, a lényeges pontokról, emberek szerepéről, a keresztény élet vállalásáról, hivatásról – részlet a romkat.ro, január 27-én megjelent interjúból. (4-5. oldal)

Szent Péter apostol székfoglalása – Ünnepi elmélkedés Dr. Barsi Balázs OFM atyától, amely összefügg a püspökszenteléssel. Megtudjuk, hogy milyen legyen az igazi pásztor, a jó szülő, nevelő. A hiteles nevelő a krisztusi életben csak az lehet, aki valamiképpen meg van jelölve a szenvedéssel, és azt Jézussal és Jézusért viseli, mint az eljövendő dicsőség zálogát. Mindezt a ránk bizottak gondjának önként vállalt viselésével, buzgósággal, szeretettel tegyük. S a dicsőség koronáját egyedül csak az Úrtól szabad várnunk, senki mástól, mert ő maga a mi dicsőségünk.

Nevek és emberek – Haramza Kristóf írása érdeklődésünket a cikkek, interjúk, vagy novellák végén szereplő alkotók nevére irányítja. Fontos téma az alkotó, hiszen ő a textusok alfája és ómegája. A cikkben megismerhetjük az alkotó embert és védőszentjét. (6. oldal)

Esti háladal – Bács Béla János imája, és Az olvasás (is) munka – fordítását… Az olvasás kultúra. És nem kóstolási, klikkelési “kultúra”. Az olvasás erőfeszítést igényel, szellemi erőfeszítést. Az írás-olvasás tanítása, az ősidők óta része volt a keresztény küldetéstudatnak. Az olvasás tehát munka, fáradozással jár, nem könnyű. És mégis: Boldogok, akik olvasnak! (7. old.)

Belülről nézzen mindenki mindent – Dsida Jenő életét és költészetét, baráti kapcsolatait, házasságát és keresztény voltát szépen és feszesen mutatja be Mirk László tanár úr, ahogy az a 31 évet élt költőóriáshoz illik. (8-9. oldal)

Alma – Tuzson Balázs II. éves kispap esszéje. Az alma szócska hallatán sok-sok mindenre gondol és kalauzol vicceken, tényeken, mondákon át nagymamáink és édesanyáink süteményéig.

Rendhagyó levélváltás – Bakó Mária Hajnalka érsek atyának írt kedves soraihoz, és arra kapott válaszhoz fűzi kérdéseit és válaszait. Erre talál Ady, Sem utódja, sem boldog őse c. verse. (11.o.)

A nyelves királykisasszony – magyar népmesét választotta, és a feladatot készítette, L. Katalin.

Derűs oldal – Képek és viccek. Felsorakoztatják a gyűjtőház politikai elítéltjeit az udvaron. – Emberek, hozzák rendbe magukat – mondja a parancsnok -, mert hamarosan érkezik Rákosi Mátyás főtitkár elvtárs! – Na, végre! De akkor kilesz az új főtitkár?

Keresztrejtvény A Prédikátor bölcsessége rejlik a rejtvényben, készítette: Korodi Zoltán. A megfejtést beküldőknek, nyertesünknek és a Hargit Gyöngye támogatónknak köszönetet mondunk. A hátlapon 52. NEK felhívása és a Hidegségi templom látható.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése