A lakomától az Eucharisztiáig

 A lakomától az eucharisztikus lakomáig - A lakomák ünnepélyes alkalmakból rendezett étkezések több tál étellel, meghivott vendégek tiszteletére, melyek az ókorban az isteneknek hozott áldozatokból eredtek. Az ókorban a görögök és rómaiak úgy gondolták, hogy az istenek élete egyetlen szünet nélküli lakoma az Olümposzon. E meggyőződésben a lakoma nem dorbézolás volt, hanem a világ fölötti uralom jele. Eredetileg a rómaiak több órás lakomáinak is az istenek utánzása, a sorsukban való részesedés volt a célja.

A görögöknél a lakoma ételei közül nem hiányozhatott a méz, általában valamilyen sütemény (szézámmagos lepény) formájában; a lakomát italáldozat és jókívánságok zárták.

A lakoma gyakori esemény volt a görög poliszokban: rendszerint valamely gazdag osztotta meg asztalát hírneves vendégekkel. Az ókori szerzők igen kedvenc témája volt a lakoma, melynek menetéről és szokásaikról írtak. A lakoma ógörögül Συμπόσιον = szümposzion "közös ivást" jelent, amely a voltaképpeni lakomát (deipnon), vagyis az étkezést követi. Gyakran a jó barátok és ismerősök összejövetelein is lakomát tartottak, melyek hol egyszerűek, hol fényűzőek voltak.

Platón görög filozófus (Kr.e. 427-347) egyik legismertebb dialógusa A lakoma címet viseli. E mű nemcsak filozófiai tartalmával hatott, hanem új műfajt is teremtett, s az elkövetkező évszázadok szümposzion műfajának, lakoma-irodalmának kiindulópontja és felülmúlhatatlan mintaképe lett. A szümposzion, vagy együtt ivás részesei lemondanak az ivásról, így az együtt nem ivás, vagyis a józan el nem ragadottság állapotában athéni előkelőségek beszélgetnek. Párbeszédnek tűnő beszélgetések tulajdonképpen egységes elemzések. A lakoma adja meg az alaphangot minden szümposzionnak, amelyben a lakoma résztvevői magvas, filozofikus eszmecserét folytatnak. A hellenisztikus civilizáció (Kr. e. 331-30) hatására a szümpozion úgy keleten, mint a római birodalomban is meghonosodott. Nem egy ókori író foglalta epigrammáiba és vereseibe a híres római lakomákat.

A rómaiak a hőskorban csak igen egyszerűen táplálkoztak, az evés csak a szükségletek kielégítésére szolgált, nem ismerték a luxust, a konyha művészetét. A rómaiak reggelire - ientaculumnak nevezték - könnyű ételeket ettek. Az ebéd délben volt, amelyet mint a reggelit, többnyire állva fogyasztottak el. Ebédre (prandium), szintén könnyű, tápláló és egyszerű ételeket fogyasztottak. Ebéd után a szieszta következett, majd a közkedvelt délutáni fürdőzés. A legfontosabb étkezés az estebéd, a cena volt, amely általában a híres római „termákban” zajló fürdőzés után vette kezdetét, amely hosszasan tartott.

A lakomán különleges ágyakon fekve ettek, amelyek az ebédlőben álltak egy nagy asztal körül, amelyre a már apró falatokra felvágott ételt helyezték. Saruikat levéve, elheveredve bal könyökre támaszkodva ettek, de mielőtt hozzáláttak volna a vacsorához, a szolgák aranytálban vizet hordtak körbe, amelyben mindenki megmoshatta a kezét. Erre azért is volt szükség mert a rómaiak kanálon kívül nem használtak más evőeszközt. (Ehhez a középkorban kés, az újkorban villa került. Asztalkendőket nem ismertek, de az egyes ételek közt letisztogatták az asztalt és étkezés előtt, valamint után mosdóvizet készített a szolganép.)

1. Lakoma a Szentírásban

A lakoma (görögül agapé): bőséges ünnepi étkezés meghívott vendégekkel. A vallástörténetből ismert, hogy az evés és ivás mint az élet egyik központi része, minden kultúrában a puszta biológiai síkon messze túlnyúló kapcsolatokat jelent. Jónéhány kultúrában a mindennapi étkezés maga is vallásos jellegű: benne megmutatkozik az ember alapvetően másra, főképpen az életet ajándékozó Istenre utaltsága. A közös lakoma, világnézettől és vallási hovatartozástól függetlenül, közös részesedés az életben: személyes kapcsolatokat indít és ápol, közösséget teremt. Ez egyformán érvényes a mindennapi életben az emberek, és a vallási életben Isten és az ember kapcsolatában. A lakoma a békekötés, békéltetés egyik területe, mert azt fejezi ki, hogy valamennyien Isten ajándékaiból élünk, előtte egyek vagyunk.

Az Ószövetségben szövetségeket és szerződéskötéseket (Ter 26,30; 31,46.54), a király kikiáltását (1Sám 11,15), Isten szövetségkötését a népével (Kiv 24,11) lakomával ünneplik vagy pecsételik meg. Isten színe előtt tartani ünnepi lakomát különleges találkozás és szövetségkötés jele Istennel (Kiv 24,11; Neh 8,10; MTörv 12,7).

Izraelben Jézus korában a menyegzői lakoma vallási jellegét egy áldás adta meg, amelyet az ifjú párért imádkoztak egy kehely bor felett. A Szentírás szerint a lakoma vigassága a legnagyobb öröm kifejeződése. Ezért a vőlegény barátai, akiknek az volt a feladatuk, hogy énekükkel s táncukkal szórakoztassák az ifjú párt, ilyenkor bizonyos vallási kötelezettségek alól fel voltak mentve (pl. böjtölés, napi imádság). Jézus erre a szokásra hivatkozik, amikor Keresztelő János tanítványai megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid ellenben nem böjtölnek? Jézus így felelt: Hát búsulhat a násznép, míg vele a vőlegény? Eljön a nap, amikor elviszik a vőlegényt. Akkor majd böjtölnek” (Mt 9,14-15). A zsidók az alacsony asztalt három oldalt vették körül, de nem ültek, hanem ókori módon vánkoson, kereveten fekvő helyzetben hevertek, sarutlan lábuk hátrafelé nyújtva. Így volt Simon farizeus házánál is. Simon farizeus meghívására Jézus elmegy hozzá, és vendégként asztalhoz ül vele (kateklithé). Szokás szerint híre megy a nevetezetes vendégnek, és sokan megfordulnak a vendéglátó házánál: ilyenkor azt sem szólították meg, aki egyébként nem lett volna kívánatos vendég a háznál. Így jelenik meg a farizeus háznál a helységben bűnös életmódjáról általánosan ismert asszony és Jézus lábánál helyezkedik el. Bűnbánata és Jézus iránti odaadása szertelen gesztusokra indítja, könnyeivel öntözi, hajával szárítgatja Jézus lábát, majd kincset érő kenettel árasztja el. Ez a bűnbocsánatra válaszoló hála. (Lk 7,36-50).

Jézus azért jött, hogy üdvösségre hívja a bűnösöket. Szent Lukács Isten irgalmát és a megbocsátást a már megvalósulóban lévő üdvösség fényében mutatja be. Nem beszél sem a helyről, sem a bűnét bánó asszonyról, hogy senki se tehessen neki szemrehányást. Isten többé nem tesz szemrehányást a próféták által, mert egyszülött Fiát küldte el, hogy a bűnösöket üdvözítse. Ezért Jézus minden alkalmat felhasznál, mert Ő a bűnösök orvosa. 

Elfogadja Simon farizeus meghívását. Amikor asztalhoz ültek, Jézus engedi, hogy lábát a házba belépő bűnös nő könnyeivel öntözze, csókolja és megkenje. A házigazda bíráló gondolatait, Jézus a két adósról szóló példabeszéddel világítja meg. A házigazda, úgy mint Dávid, maga sem veszi észre, hogy válaszával önmaga fölött mond ítéletet. Jézus ekkor felfedi Simon szívének gondolatát: betértem hozzád, s te nem adtál vizet a lábamra, se csókkal nem illettél, illatos olajjal sem kented meg fejemet, de ez az asszony amióta bejött könnyeivel öntözi, hajával törli, csókkal illeti lábamat és kenetet öntött rá. Sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeret. Aztán szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!” Az ott tartózkodó farizeusok nem fogadták be Jézus személyét, nem hisznek benne, és zúgolódnak. Akkor Jézus újra az asszonyhoz fordult kiemelve annak nagyságát: „A hited megszabadított téged. Menj békével!” Jézus Isten irgalmáról szólt, s aki szeretettel és hittel válaszolt, azt megigazulttá is tette: megbocsátotta bűneit és megadta neki a kegyelemet, vagyis az istengyermeki életet. A törvény csak útjelző volt, a kegyelmet Jézus adja. Becsapja önmagát mindaz, akik a törvényekhez kötődnek és nem Jézushoz.

3. A Krisztusban gyökerező hit által üdvözülünk (1Kor 15,1-11). Szent Pál rámutat, hogy a megváltást Krisztus szerezte meg engedelmességével és halálig menő szeretetével. A húsvéti misztériumra hivatkozik: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint; eltemették, és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint. Ezért az Atya feltámasztotta és megtette a kegyelem forrásának. Hitben Jézusba oltódtunk a keresztségkor, s azért vagyunk Isten gyermekei, mert Krisztus él bennünk. Mivel a kereszten Ő lett az elégtételünk, ezért megbocsát és kegyelmet ad, ha bűnbánatot tartunk. Mi a bocsánatért hálát adunk, az elégtételt Jézus rótta le helyettünk. Önmegváltás nincs, csak Isten irgalmára adandó szeretetválasz, a bűnbánatunk. Ezután boldogok lehetünk, mert Jézus, az Isten Báránya hív meg lakomájára. Ámen.