A felolvasás után 3-5 perces csendben figyelünk arra, hogy melyik az a mondat vagy gondolat a felolvasott szövegben, ami megérintett.
Ezután megosztjuk a mondatot vagy gondolatot röviden, minden magyarázkodás nélkül. Amikor befejeződött a megosztás, akkor újra olvassuk el hangosan a választott szövegrészt. Másképpen fogjuk hallani.
Ekkor 5 perces csendben vizsgáljuk meg, hogy milyen viszony van az előbb megragadott üzenet és az én életem között. Ezután, amit elmondhatunk a közösségben arról személyesen beszámolunk, így mindenki gazdagodik és gyarapodik Isten igéjének ismeretében.
Végül újra felolvassuk a választott szakaszt. Most már egészen személyesen fog hangzani. Befejezésül vállaljunk valamilyen apostoli munkát, és zárjuk imádsággal a találkozót.
Közös szentírás olvasás szeptember 27-én 15 órakor a Millenniumi templomban.
„Ti Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.” (1 Kor 12, 27)
A bibliai szöveg feldolgozása
Az első körben minden résztvevő összegyűjti az összes feladatot és funkciót, amelyek az ő közösségében léteznek. Majd középre helyezünk egy plakátot, melyre egy test körvonala van rajzolva.
Elmélkedjünk azon:
Milyen részt vállalok a közösségbe? A fejet, amely gondolkodik? A száj szerepét, amely beszél? A kézét, amely cselekszik? A lábét, amely halad előre? A gyomorét, amely emészt? A tüdőét, amely ellát oxigénnel?Mi tetszik nekem ebben a szerepben? Mi az, ami nehezemre esik? Milyen más szerepet vállalnék szívesen? Melyek azok a szerepek, amelyeket nem tölt be senki? Melyek többszörösen foglaltak, amelyekre leginkább igény van vagy amelyeket senki sem kedvel? Mit jelent ez a közösség számára?
Egy kis időt szánjunk egyéni megfontolásra, majd cseréljük ki gondolatainkat. Sorra vesszük a testrészeket „tetőtől talpig”, és megtárgyaljuk átvitt jelentésüket.
Címszavakban jegyzetet készítünk a plakátra.
Mindenki beírja az emberi testen a megfelelő testrészhez a nevét.
2. Találkozás a bibliai szöveggel
Olvasmány: Felolvassuk az 1 Kor 12,4-31a-t – először felváltva, majd mindenki egyénileg.
A csoportvezető felkéri a résztvevőket, hogy összegezzék a szövegben újonnan felfedezett szempontokat: pl. eddig nem észlelt képességeket/testrészeket, olyan képességeket, amelyek a „lélek ajándékai”, a „gyenge testrészek” különleges jelentését, az egyes testrészek abszolutizálásának veszélyét, a közösséget, mint „Krisztus testét”…Milyen adottságok, képességek és feladatok kerülnek szóba? Hogyan viszonyulnak egymáshoz?
Mi köti össze ezeket az embereket (különböző képességeikkel együtt)?
Mit jelent ez a közösségnek, ha a közösségről, mint Krisztus testéről van szó?
Milyen szerepe van a Léleknek?
Mire kell törekednünk?
Befejező megfontolás: Pál szerint miről ismerhető fel a krisztusi közösség?
3. Vigyük magunkkal az Igét
A Lélek egyháza, mint testegyház
A Lélek Egyháza a mi testeink (1 Kor 6,19). Csak később: kőtemplomok. (Kurt Marti)
Minden résztvevő kap egy lapot, amelyen egy ember körvonala látható. Egyénileg, párban vagy kiscsoportokban berajzolják vagy beírják azt, ami szerintük a szöveg alapján a közösségben való együttélés érdekében napjainkban fontos. Ezt követően bemutatják az eredményeket, a lapokat összehasonlítják az első részben elkészített emberi körvonallal. Ebből születhetnek a közösségi életet segítő konkrét ötletek.
A közösségi képhez, ami az első lépésben ki lett alakítva, felírjuk a 27. verset: „Ti Krisztus teste vagytok, s egyenként tagjai”. A csoport megfontolja, a szöveg mely impulzusai vannak meg ma az egyházban, közösségemben, plébániámon?
Én élő testrész vagyok? Hogyan végzem a feladatom? Mit fogok/fogunk tenni azért, hogy közösségem, plébániám valóban Krisztus testeként működjön? Mit tehetek/tehetünk a testrészek közötti együttműkédésért, egységért?
Magyarázat az 1 Kor 12, 4-31-hez
Színes sokféleség
Korintusban különböző emberek gyűlnek össze: utazó kereskedők, eladók, tengerészek, prostituáltak, római katonák, építőmesterek, őslakók és bevándorlók, emberek keletről és nyugatról, a római birodalomból, a görög és római valláshoz tartozók és zsidók.
El lehet képzelni, milyen ellentétekkel találkozott a keresztény közösség Korintusban. Ezt a közösséget főként az alsóbb rétegekhez tartozó emberek (rabszolgák, napszámosok, egyszerű kézművesek) alkották (1 Kor 1,26-29). Emellett azonban tehetősebb férfiak és nők is tartoztak a közösséghez, ahogyan az az 1 Kor 11,17-34-ben, az Úrvacsora megünneplése körüli vita során kiderül, vagy a Róm 16,23-ban az Erasztusra való utalásban, aki a város vagyonkezelője volt. Vallási különbözőségek is megfigyelhetők: az 1 Kor 12,2 említi, jó része a korintusi közösségnek nem zsidó családból származik. Emellett azonban voltak zsidó származásúak is, mint a Priszka és Aquila, vagy a zsinagóga előljáró, Kriszpusz (1 Kor 1,14; Apcsel 18,8).
Pál elutazása után mások is felléptek a Messiás hirdetőjeként. Ez pedig heves vitákhoz és különböző pártok kialakulásához vezetett. A közösséget az összeomlás fenyegette (1 Kor 1, 10f). Az első korintusi levél sokféle konfliktusról tesz tanúbizonyságot: a különböző pártok mind magukat tartották a „legjobb keresztényeknek”, a közösségben és az istentiszteleten nagy összevisszaság uralkodott, egyesek adottságaikat különbnek látták és lelkibbnek, mint másokét (1 Kor 14), a szegényebb hívek az asztalközösségnél nem jöttek számításba (1 Kor 11, 17-34), a nyilvános imák és jóslatok körül pedik forró viták keletkeztek (1Kor 11,2-16).
Feltehetjük a kérdést, ilyen különbözőségek közepette hogyan maradhatott egyben a közösség?
Mi tart össze egy közösséget?
A 12. fejezetben Pál éppen az egységnek ezt a kérdését teszi fel. A fejezet elején egy fontos fogalmat vet fel: pneumatikos. A fordításban ez „lelki adományok”-ként jelenik meg. De ugyanúgy „lelkileg tehetséges embereknek” is lehetne fordítani. Ez lehetővé teszi a különbözőségek méltatását. Ebben minden korintusi hívő megszólítva érezheti magát, mert ez köti össze őket. A Lélek tehát az összekötő erő. Ez a lelkierő megmutatkozik a különböző tehetségekben és adományokban, amelyeket az emberek magukkal hoznak a közösségbe. A karizma szót használja Pál ezekre az adományokra. Pálnál ez a szó központi értelmet kap. Az ő értelmezése szerint minden megkeresztelt lélekhordozó (12,13), és ez a lelki adomány konkrét tehetségekben és adottságokban nyilvánul meg, melyek a közösség javára fordíthatók. Hogy ezeket a közösség használja-e (12,7), ez fontos követelménye annak, hogy egy lelki adományt elismerjenek. Az adományok sokszínűségét és az abból adódó szolgálatokat méltatja Pál, mindegyiket visszavezeti a középpontban álló Kürioszra (12,5) és a benne működő Istenre (12,6). Így hát a Lélek az az erő, amellyel Isten a közösségben működik.
Az adományokat Pál egy egész karizma-listával (12,8-10) mutatja be. A lista elejére teszi a bölcs beszédet (12,8), aztán jön a prófétai beszéd, a lelkek megkülönböztetése és befejezésül a korintusi közösségre oly jellemző nyelveken való beszéd.
A nyelveken való beszéd eksztatikus jelenségnek látszik (1Kor14), mely a korintusi istentiszteleteken előfordul. Egyes közösségi tagok misztikus elragadtatásba estek, és hangos szavakat mondtak, - ezt Pál az „angyalok nyelveként” jegyzi (13,1).
A misztikus elragadtatásban történő nyelveken való szólás vagy ima nem mindig volt érthető, ezért beszél Pál a nyelvek értelmezésének adományáról is. Mégis a korintusiaknak a nyelveken való beszéd jelentette a legfontosabb kifejeződését annak, ha valaki a Lelket birtokolta, ezért rendkívülien magasra értékelték. Ez összefügghet azzal, hogy abban az időben más kultúrában is előfordultak ilyen extatikus jelenségek, ahonnan isteni kinyilatkoztatást nyertek. Pál értékeli ezt az adományt és kitűnik, hogy ő is rendelkezett ezzel az adománnyal (14,18). Nem becsüli túl ezt az adományt, hanem besorolja a többi adomány közé.
Pál szerint mindezek a képességek ajándékok (12,8.11). Ezzel elkerülhető az, hogy a képességeket bárki magától előidézhetné. Ezzel arra akar utalni, hogy egyik adományt se helyezzék a másik fölé, hanem tekintsék a Lélek erejének ajándékaiként, amelyeken keresztül Isten az illető személyt szolgálatra hívja.
A közösség mint Krisztus megtestesülése
Mielőtt Pál az adományok listáját kibővítené (12,28-30), egy másik képpel mélyíti el az egységet a sokszínűségben. Az egységnek ez a képe a test (12, 12f). Ez az élő szervezet, mellyel a közösséget összehasonlítja nem más, mint Krisztus teste (12,12.27).
Ezt nem lehet másként megélni, csak izgalommal, ha a közösség belegondol abba, hogy ő a testi, élő, érezhető, megélhető Krisztus teste. Természetesen Pál ismer egy másik kifejezést is Krisztus testéről, ez pedig a megtört kenyér, mely a megfeszített és feltámadt Úr, Krisztust jeleníti meg (11,23). A 10,16f-ben azonban Pál megmutatja, mik a következményei ennek a kenyértörésnek, ez részesedést jelent Krisztus testében, részévé lenni Krisztus testének. Innen pedig már csak egy lépés annak kimondása, hogy akik együtt megtörik a kenyeret, azok egy test, mégpedig Krisztus teste (10,17).
Hogy ez nem csak egy szép, spirituális gondolat, vagy egy elméleti tudás, ez megmutatkozik Pál érvelésében a közös úrvacsora ünneplése körül.
A Krisztus teste gondolatot Pál a 12,12-27-ben mélyíti el.
Hogy az egy testet hogyan alkotják a tagok, nem csak az 1Kor 12-ben mutatja be Pál, hanem ugyanezt a képet használja a keresztséghez. A Róm 6-ban egy drámai történésről beszél a keresztségben: a megkeresztelendő Jézus halálára keresztelkedik meg: ahogyan Krisztus feltámadt, a megkeresztelt is új életre kel (Róm 6,3f). Az 1Kor 12-ben Pál „csak” az eredményt mutatja be: a megkeresztelt a keresztség által, a Lélek ereje által Krisztus testébe, egy testté keresztelkedik (12,13). Ez pedig egyesíti a különböző származású (zsidó, görög) embereket és a különböző osztályokból (rabszolgák és szabadok) jövőket.
Sok tag egy testben
A test képe nem csak arra alkalmas, hogy bemutassa az emberek sokszínűségét, hanem arra is, hogy megmutassa: a tagoknak együtt kell működniük, egymástól függnek, együtt alkotnak egészet és egymás nélkül életképtelenek.
Egyes testrészeket és képességeket magasabbra, másokat alacsonyabbra értékeltek. Pál azonban megmutatja, hogy mindezek a test számára szükségesek, és egyetlen tagnak sem szabad elszakadni a testtől.
Hogy milyen gyakran állnak a háttérben versengő csoportosulások, mutatja a 25. vers, melyben újból megjelenik a szakadás szó.
Fontos, hogy Pál a gyengébb tagok és a szenvedők részére különös gondoskodást javasolt. Itt nincs szó a test fejéről. Maga Krisztus sem lép fel úgy, mint a test feje, hanem mint a test egésze. Egy későbbi szövegben azonban ez megváltozik: Kol 1,18 Krisztust a test fejeként mutatja be, a test pedig az egyház.
Nincs legitimizálva a hatalmi viszony
Nem Pál az egyetlen szerző az ő idejében, aki a közösség megjelenítéséhez a test képét használja. Érdemes utánanézni, milyen szövegösszefüggésben és milyen céllal van ez a kép használva. Amíg Pál a gyenge tagokra felhívja a figyelmet és velük szemben különös gondoskodásra szólít fel, addig az ókori irodalomban éppen az ellenkezője figyelhető meg a test képével kapcsolatban.
Ismertté vált egy ilyen test hasonlat a római író Livius hagyományában, aki ezt a képet a Kr. e. 494-es népfelkeléssel kapcsolatban használja. Menenius Agrippa patricius pedig ezzel a hasonlattal tudta rávenni a felkelőket, hogy feladják. Ezzel vette rá őket, hogy az alsó népréteg fogadja el, hogy alárendelt helyzetben van. Vagyis a hatalmi viszonyt legalizálták ezzel a hasonlattal. Pálnál pedig arról van szó, hogy a leértékelt tagok méltóságát és egyenrangúságát elfogadják (12,22-26). Egy ilyen magatartás szolidaritáshoz vezet, vagyis az egész közösség nem nézheti tétlenül, ha egy tag szenved, hanem arra hívja, hogy gondoskodjon erről a tagról. Ez ma is érvényes a közösségi életre.
Különböző feladatok egyforma méltósággal
Mintegy következtetésképpen, Pál egy újabb lelkiadomány-listát csatol a test képéhez a 12,28-30-ban, ahol további képességeket és funkciókat nevez meg. Az apostolok, próféták, tanítók mellett a csodatévő és gyógyító erő is szóba jön, ugyanígy a segítőkészség, kormányzóképesség is, és végül újból a nyelveken szólás, mely a korintusiak számára az egyedüli valódi lelki adományt jelentette. Ezzel szemben Pálnál ez az adomány egy sorba van állítva a többi adománnyal, és egy magasabb adomány utáni igyekezetre összpontosít az 1Kor 14-ben, melyet előnyben részesít a prófátai képességgel és a nyelveken szólással szemben. A hivatalok, melyek később kialakultak, a páli közösségtől nagyon távol vannak. Ami itt fontos, hogy a különleges képességeket és adottságokat a közösség javára használják és valamennyit a Lélek erejének tulajdonítsák. A vezető hivatal sincs különösen kiemelve, hanem úgy van jelen, mint egy a sok lehetséges feladat közül. A Róm 16,1-16-ban felsorolt nevek alapján kiderül, hogy ezeket a feladatokat nők és férfiak egyaránt gyakorolták.
A páli szöveg éppen arra irányul, hogy a sokféle feladatot nehogy rosszul használják. Vagyis nem arról van szó, hogy egyes szerepek csak egyes emberek részére vannak fenntartva, vagy hogy a szerepek között hierarchia alakuljon ki, hanem épp ellenkezőleg: a Lélek erejét a közösségben működő erőnek tekintsék, amely arra indítja az embereket, hogy adottságaikat kibontakoztassák és a közösség rendelkezésére bocsássák.
© KMB
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése