Hirdetés: 2020. szeptember 11.
1. Szeptember 11-én,
pénteken az esti szentmise után Frigyesy Ágnes Szalézi Szent
Ferenc-díjas újságíró: Íme az én
szeretett fiam! című kötet bemutatóját tartjuk. A szerző Böjte
Csaba testvér életével ismertet meg. A könyv csak a helyszínen vásárolható meg, és a szerző dedikálja.
2. Szeptember
12. Szombat. Szűz Mária nevenapja, emléknap. Csíksomlyón fél 11 órakor szentmise.
3. Vasárnap
a Szentföldi Katolikus Egyház támogatására szervezett gyűjtés történik. „Szolidaritási gesztus a Szentföld javára, a
Jézus Földjén élő testvérek támogatására” – Leonardo Sandri bíboros, a Keleti
Egyházak Kongregációjának prefektusa így foglalta össze a gyűjtés szándékát,
amelyet szeptember 13-án tartanak a világ minden templomában a Közel-Kelet
keresztényei javára.
4. Szeptember
13-án, vasárnap a ¼1-es mise után a Millennium templomkertben Komitas, az örmény Bartók címmel nyílik
kiállítás. Az örmény Genocídium áldozatának életét Bodurján Ágota zenei
szakértő ismerteti, az esemény méltatója dr. Puskás Attila.
5. A Szent Kereszt felmagasztalása templom búcsút
szeptember 14-én tartjuk 11 órakor és este 19 órakor. Ft. Virág László nyug. kászonújfalvi és Ft. Tamás József lázárfalvi
aranymisés papok hirdetik az igét. A búcsúmiséket közvetíti az
erdélyi Mária Rádió. E napon van plébániánk örökös szentségimádása is. A beosztást megláthatod, ha az alábbi címre klikkelsz
6. Hétfőn kezdődik a 2020/21-es iskolai év. A tanulónak iskolára van
szüksége, ahol együtt lehet a társaival. Tanító vagy tanár kell neki, aki
cselekvésre készteti. Az iskolát nem pótolhatja semmi. Imádkozzunk iskoláink
zavartalan működéséért.
7. Előre felhívjuk a kedves híveink
figyelmét, hogy akik szeptember 15-től
19-ig, vagyis keddtől szombatig megemlékező szentmisét jegyeztettek elő, reggel
nem 7 órakor, hanem 8 órakor tartjuk. Este nem 7 órakor, hanem 6 órakor tartjuk.
Mivel a szentmisét a Mária Rádió közvetíti, ezért nekünk kell igazodnunk
műsorrendjükhöz. Megértésüket előre is köszönjük.
8. Katolikus sajtó és ingyenes imakönyvek kaphatók a kegytárgyasnál.
9. Az őszre maradt elsőáldozók 3. csoportjának ünnepélyes elsőáldozása szeptember 20-án, vasárnap 9,30 órai szentmisén lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése