A lelkiismeret „az embernek legtitkosabb hangja és szentélye, ahol egyedül Istennel találkozik, akinek hangja visszhangzik bensejében” (GS 16).
• Fontos megtudni, milyen tevékenységek által működik, és mi módon nevelődik, fejlődik bennünk; a lelkiismeret formálása valóban fontos feladat.
• A lelkiismeret hangjavisszhangzik bennünk kétségtelenül titokzatos módon; csodálkozást kelt, de számtalan problémát is okoz. Kant a nagy német bölcselő 1700 körül azt mondta, hogy „két dolog mindig új csodálkozással tölt el: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem…: én magam előtt látom őket és közvetlenül összekapcsolom létezésem tapasztalatával és kutatásra ösztönöznek engem.”
• Az erkölcsi törvény titkos működése a keresztény hit fényénél nézve kutatja és megmutatja Istentől, a mi Atyánktól elgondolt és akart titokzatos szépségeket mindnyájunk javára. A szíveket vizsgáló Isten szereti az embert és azt akarja, hogy mindnyájan együtt dolgozzunk az üdvösség tervének megvalósításán, amely tőlünk függ ugyan, de mégis leginkább Tőle. A bibliai látomásban az ember lelkiismerete mindig kettős hűségre nyer felszólítást: önmagához való hűségre, azaz önmaga történetéhez és önmaga tervéhez és Istenhez való hűségre, üzenetéhez és sugalmazásaihoz való hűségre.
„Lelkiismeretem semmivel sem vádol” - mondhatja Szent Pál a korintusiaknak (lKor 4,4).
A „lelkiismeret” szó csak nagy ritkán található a Bibliában (Bölcs 17,10), egyszer sem fordul elő az Evangéliumokban, ezzel szemben 31 alkalommal található az apostoli iratokban (Szent Pál).
Az Ószövetségben – Ótestamentumban a „lelkiismeret” szónak ezek a kifejezések felelnek meg: szív, lélek, szellem, ember, törvény.A „lelkiismeret” szó elmaradása tehát nem jelenti az ember erkölcsi értékeinek is elmaradását.
• Az Ótestamentum embere az isteni Szónak folytonos hallgatásában, amely őt áthatja, felruházza, tudójává teszi mindannak, amit cselekszik és segíti őt, hogy különbséget tegyen jó és rossz között; „szívembe rejtem szavaidat, nehogy vétkezzem ellened” (Zsolt 119,11).
• A szív, éppen az ember bensője, ahová az Istennek Szava elér, mint ítélet. A próféták felszólítják Izrael népét a szív megtisztításának szükségességére, hogy Istennek lelki áldozatokat ajánljon föl és ne csak anyagi áldozatokat: a bűnbánó szív, „az új szív”, a megtért szív, amely befogadja az Igét és minden vallásos elhatározásnak, minden erkölcsi értékelésnek legbensőbb forrása lesz; a megkeményített szív viszont, a süket, az elhomályosult szív, ahol az Ige nem kelt visszhangot, az a szív, amely nem ismeri már az erkölcsi értéket.
• Az egész viselkedés a szív elhatározásától függ: Istent szívből szeretjük (vö. MTörv 6,5) és Őt a szívből áruljuk el (vö. Ez 6,9).
Az Isten Szavára éber szív, avagy az ő megbocsátására megtért szív tanúja az ember erkölcsi értékének Isten jelenlétében. Az az Isten, aki a lelket és a szíveket vizsgálja (vö. Jer 17,10), aki panaszkodik, hogy népe csak ajkával tiszteli, míg szíve távol van Tőle (vö. Iz 29,13), aki új szívet ígér: „kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek” (Ez 36, 26); Ő ugyanaz az Isten, akit Dávid a bűn után arra kért: „Teremts új szívet belém” (Zsolt 51,12).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése