A megbocsátó magyar főúr

 A török hódoltság idején nemcsak a nagy váraknak volt jelentősége, hanem a kis váraknak – tarisznyaváraknak, fiókváraknak, őrházaknak, őrhelyeknek – szintén kijutott a védelemből. Ezekből ugyanis a magyarok ki-kirohantak és lecsaptak az ott portyázó törökre. Ilyen törökverő és rabsága révén szintén ismertté vált férfiú, Szapáry Péter. Tehetséges politikus, katona és gazdálkodó volt, felmenőihez hasonlóan. Portyázó embereivel a Duna-mente fontos hadiútján rendszeresen rajtaütött a vonuló török csapatokon. A budai pasa haragját hamar magára vonta, mint ádáz törökverő. 

Öt év telt el és 1657. június 28-án Szapáry Péter a Vértes hegységbeli Csákvárnál Hamzsa bég fogságába esett. Ezt követően a bég négy éven át kegyetlenül gyötörte, igába fogta Szapáryt. Szabó Lőrinc, Az irkafedél c. versében állított emléket. A meggyötört Szapáryt barátja, Batthyány Ádám váltotta ki a szultán futáráért és pénzzel. Kiszabadulása után Szapáry átvette testvérei javainak kezelését, a pozsonyi országgyűlés küldöttévé választották, majd alországbíró lett. Buda 1686-os ostroma előtt újra elővette régi kardját, még egyszer visszatért benne a hős, s lelkesen küzdött az oszmánokkal Buda alatt. Az utolsó csatában esett magyar fogságba Hamzsa bég is, a régi ellenfél, akit személyesen az európai csapatok főparancsnoka, Lotharingiai Károly engedett át a híres vitéznek. 

Szapáry a szétlőtt Budavár utcáit rótta, eltűnődött azon, hogyan is találkozzon egykori kínzójával. Ez idő elég volt ahhoz, hogy egy jól értesült szolga megvigye Hamzsa bégnek a hírt, aki félve a bosszútól a nála levő lassú mérget bevette. A börtönben lett nyilvánvaló Szapáry lelki nagysága, amikor kijelentette: az igazságtalanságot nem teszi jóvá a bosszú! A magyar főúr megkegyelmezett a bégnek és szabadon engedte. Ezt a török nem akarta elfogadni. Nagyobb büntetés az irgalmasság, mint a legkínosabb halál – mondta, s nemsokára meghalt, de előbb keresztény hitre tért.