2020. 09. 18.

Beavatottnak lenni

 Mindig megcsodálom a kisgyerekes édesanyákat. Életük és hivatásuk olyan lényeges, mint naprendszerünkben a Napé, amely összetart és éltet. Ha az emberiség életét nézem, akkor Isten az, aki gondoskodó szeretetével mindnyájunkat éltet és ápol. Izaiás próféta arra hív, hogy legyünk harmóniában Istennel, keressük őt, amíg megtaláljuk, amíg közel van hozzánk. Az Istenhez térésre bátorít, mert Istenünk gondolatai, útjai vagyis jósága felülmúlják a mi gondolatainkat, jóságunkat. (Iz 55,6-9). 

Mennyei Atyánk szeretetének nagyságát Jézus a mennyek országáról szóló példabeszéddel szemlélteti. (Mt 20,1-16a) „A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe.” A harmadik, majd a hatodik és kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Este pedig utasította az intőzőt, hogy adja ki a munkások bérét, kezdve az utolsókon. 

A tanítás lényege, hogy fordított sorrendben kezdi a bér kiosztását. Akiket korábban meghívott szőlőjébe, azoknak meglepő ajándékot készít: be akarja vonni őket szívének mélységes titikába. Vagyis tapasztalják meg végtelen nagylelkűségét és sajátos isteni logikáját, hogy felnőhetnek, sőt nőjjenek fel az ő szívének jóságához. Isten korán meghívta Izraelt és fokozatosan igyekezett belevonni szívének ebbe a sajátos titkába, de Izraelből ezt sokan visszautasították, és irigykedve nézik a pogányok közeledtét, beáramlását az ősatyák Istenének szövetségébe Jézus Krisztus által. A Szűzanya, az apostolok és sok zsidó Krisztushoz tért tanítvány beavatottak lettek, Isten irgalmas, meglepő szeretetének egyedülálló tapasztalatára jutottak. A Szentíráson végigvonul Isten gondolata, s mégis nehezen értjük meg. Már az első bűnbeesésből kivezető utat Isten mutatja, tevékenységre szólítja fel az ősszülőket: hajtsátok uralmatok alá a földet. A második bűnbeeséskor, amikor a Messiást keresztre feszítik, meghal és feltámad - a tanítványok dermetten állnak, és nem tudják, hogy most mi legyen. Akkor az Úr küldi, menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot. 

Mi, akik keresztségünk által kaptunk a meghívást és úgy eszmélődtünk e világban, mint meghívottak, vajon rendelkezünk-e a beavatottak tapasztalatával, hogy a szeretettel végzett, utolsó munkát is megjutalmazza Isten? Isten irgalmas szívével tudjuk-e fogadni az újonnan megtérteket? Az ő szemével látjuk-e az élet piacán ácsorgókat? Istenünk az utolsókat is az elsőknek kijáró szeretetben részesíti. Ez Isten legtitkosabb és legnagyobb ajándéka itt a földön. Ezt tekinti Szent Pál is (Fil 1,20a-24. 27a). Neki a halál nyereség volna, mégis szívesen marad életben, hogy Isten újjabb munkásokat hívhasson általa szőlőjébe.

„Uram, nyisd meg szívünket, hogy meghallgassuk Fiad igéit” ApCsel 16,14b.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése