Búzaszentelés - Irgalmasság vasárnapja

Április 25-én Szent Márk evangélista napján szokás a búzaszentelő körmenet, vagy egyszerű formában a búzaszentelés. A hagyomány már a 4. század közepétől ismert. Magyarhonban a búzaszentelés a középkorig vezethető vissza. A búzaszentelő körmenet a plébániatemplomból indult a határba, közben a Mindenszentek litániáját énekelték, megfelelő helyre érve a celebráns megáldotta a mezőt, és visszatértek a templomba. A búzaszentelés szertartása közben vagy után tépett zöld gabonaszálaknak a néphagyomány szentelményi erőt tulajdonít. A II. Vatikáni zsinat utáni törvények szerint a búzaszentelést a templomban végzik, ahol a pap a mezőről hozott vagy erre az alkalomra csíráztatott búzát áld meg. Az asszonyok a szentelt búza füvét imakönyvbe vagy szentképek mögé tették. Vetéskor a vetőmaghoz keverték, viharban pedig egy-egy szálat tűzre vetettek vagy az eresz alá dugták, hogy Isten áldása óvja. 

Az isteni irgalmasság vasárnapja. A Szentírásban az irgalmasság két gondolatáramlat találkozási pontján foglal helyet: egyik a részvét (ösztönös ragaszkodás), másik a hűség, amely olyan viszonyt jelöl, amely két embert egyesít. Ettől a ténytől kapja meg az irgalmasság szilárd alapját. A görög és héber kifejezések magyar fordításai az irgalmasságtól a szeretetig menve több szót alkalmaznak. Mégis körülhatárolható a bibliai értelmezése: Isten kezdettől mindvégig kinyilvánítja gyöngédségét az emberi nyomorúság alkalmával, hasonlóan az embernek is irgalmasnak kell mutatkoznia felebarátja iránt, utánozva Teremtőjét. A legnagyobb irgalmasságot Jézus húsvéti áldozatával tanúsította. Általa részesedünk a Szentháromság életében. 

– Szent II. János Pál pápa 2000 áprilisában avatta szentté Fausztina nővért (1905–1938.okt.5.), akinek misztikus látomásaiban, Jézus határozottan kérte az irgalmasság ünnepének bevezetését: „Azt kívánom, hogy a húsvét utáni első vasárnap az irgalmasság ünnepe legyen” (N. 299.). Az ünnepnap kiemeli, Jézus üzenetét: „egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz” (N. 570.). A szentatya ezért rendelte el az irgalmasság vasárnapját, hogy legalább ilyenkor jusson eszünkbe Isten irgalma. 

– Ha Tamás apostol húsvétját nézzük vagy a magunkét, amíg hittel és bizalommal fordulunk Krisztushoz, mindig bocsánatot, megigazulást nyerünk. Jézus húsvétvasárnap estéjén, elsőként a természetfeletti békét hozta tanítványainak. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer...” (Jn 20,19-31). Ekkor övéire bízta megváltói küldetését a Szentlélek vezetésével. Jézus megjelenése egyben a hit megerősítésének is a jele. Tamás, aki nem volt jelen azon az estén, visszatérve társai tanúságtételét, Jézus feltámadását elutasítja. Nyolc nap múlva az Úr irgalmas Tamáshoz, enged vakmerő kérésének. Megjelenik és szó szerint idézi minden szavát. Ekkor Tamás hitetlensége nagy hitvallásban oldódik fel: „Én Uram, Én Istenem!” Jézus ekkor hirdeti meg a keresztények a 9. boldogságát: Boldogok, akik nem láttak, mégis hisznek! Ezzel egy szintre helyezte a tanúságtételen nyugvó hitet, a jelenéseken nyugvó hittel. 

– Az apostolok Jézus irgalmas szeretetét hirdették az embereknek, és a hívők száma napról napra növekedett. (ApCsel 5,12-16). Az apostolok keze által sok jel és csoda történt. Péter tekintélye, aki Krisztust képviseli, akkora hogy a betegek attól is gyógyulást várnak, ha az utcán árnyéka rájuk vetődik. Így terjedt az egyház Jeruzsálemben és Júdeában. Később még az üldöztetés is az Egyház terjedését szolgálta. (Jel 1,9-11a.12-13.17-19). Jézus pedig kinyilatkoztatást ad apostolának az Egyház életéről, feladatáról és megerősíti jelenlétével.

 

„Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem”. Jn 20,19.