Mementó Exc. Bálint Lajos érsekre

2008 nyarán egy késő esti órában telefonon hívott a nyugalmazott érsek. Meglepődtem, mert nem szokott ilyenkor zavarni senkit. Nagyon tapintatos volt. Hirtelen betegségére gondoltam. Amikor megszólalt, határozottan a következőket mondta: “József, végy egy papírt, tollat és írjad, amit mondok: A múlt erős gyökér, a jelen, s a jövő belőle él!” Majd hozzáfűzte: “Nekünk a gyökér Gyulafehérvár!” Akkoriban főegyházmegyénk 1000 éves jubileumának az előkészülete javában folyt. Ő ilyen formán jelezte, hogy Gyulafehérvárra kell összpontosítani.

Első éves kispap voltam, amikor megismertem a csíkszentdomokosi plébánost, Bálint Lajost. Az 1972 januári vizsga szesszió után, Gyulafehérvárról haza felé utaztam, mikor a székelykocsárdi vasútállomáson észre vettem, hogy a szekuritáte két embere engem követ. Az egyik sinfalvi barátomnál házkutatást tartottak az előző nap. Leveleimet is elvitték. Amikor a gyergyószentmiklósi állomás déli részén jártunk le akartak tartóztatni, és akkor a mozgó vonatból kiugrottam. Egy-két jó ember segítségével valahogy eljutottam a csíkkarcfalvi plébániáig. Ahogy odaértem Bodó Péter papbácsihoz, nemsokára Bálint Lajos plébános is odajött. Elmondtam kalandos utazásomat, ő pedig felajánlotta, hogy a “bogárhátúval” elvisz Csíkszeredáig. Ezzel kezdődött ismeretségünk.

Papként hamar rájöttem arra, hogy nagyon tiszteli azokat az embereket, papokat és világiakat, akik a magyarság sorskérdéseivel foglalkoznak. Ismerősei által a magyarság értékeit feltáró könyvekhez jutott, azokat olvasta, ajánlotta és kölcsön adta. Erdélyre vonatkozó kevésbé ismert adatokat gyűjtött, jegyzetelt. Írt az erdélyi szórványokról, Báthori Endre bíborosról és legutóbb Boldog Rupert Mayerről. Segédpüspökként végig látogatta a szórványplébániákat és szolgálatával szívesen segített a lelkipásztoroknak.

1986-ban a mezősámsondi templom javítását irányította. Néhai Bálint Jenő marosszentgyörgyi, Portik-Bakai Sándor kerelőszentpáli, jómagam nyárádtői plébános és néhány ministránsunk, Lajos segédpüspökkel együtt dolgoztunk Mezősámsondon. Ástunk, betonoztunk, falat vertünk, diavetítéses hittanórákat tartottunk, miséztünk, imádkoztunk és esténként sokat beszélgettünk. Nyítottak voltunk és ő is az volt. Az a nyarunk felejthetetlen, mert akkor barátkoztunk meg Lajos püspökkel.

Mindjárt a rendszerváltás után az egyházmegye vezetése rá hárult. Megszervezte a népmissziót. Közben az új, sokrétű és szerteágazó feladatokkal kellett megküzdenie, amelyek gyenge szívét nagyon megterhelték. Három év és nyolc hónapi főpásztorság után, lemondását a Szentatya 1993. nov. 29-én elfogadta. Amíg hivatalban volt, kerültem a személyes levélváltást, de mikor nyugdíjas lett, karácsonyi köszöntőt küldtem. Válaszát így kezdte: József, te nem ismered azt a nótát, hogy Kidőlt keresztfának nem köszön már senki?

Nyugdíjas éveit Marosfőn és Székelyudvarhelyen remete módjára töltötte. Ha ottjártam szívesen fogadott, a látogatást néha viszonozta. Közös témánk mindig akadt, olyankor úgy tűnt, hogy megáll az idő. 2009-ben missziót vezettem Székelyudvarhelyen. Ott laktam és bejelentkeztem hozzá. Csak egy negyedórára mentem, mert gyengélkedett. És végül két és fél órás beszélgetés lett belőle, mert amikor készültem eljönni, érdekes, akkor még egy újabb kérdése akadt.

Népünk sorsa felett sokat töprengett, sok mindenért emésztette magát. Ő ilyen természetű volt. Életének 81. évében, papságának 53., püspökségének 29., nyugalomba vonulásának 17. évében, halálára öntudatosan készülve, húsvéti szentmiséjét bemutatva 2010. április 4-én, Húsvétvasárnap délután az Örökkévalóságba költözött. Végrendeletében köszönettel és bocsánatkéréssel búcsúzik tőlünk. Álljon itt egyik utolsó mondata: “Népemet, mert az enyém, a Szentháromságnak, lelkemet Üdvözítőnk irgalmába, a Szűz Anya és Szent József oltalmába ajánlom.” Élete olyan volt, mint egy szelíd virágé. Megtette kötelességét. Tanított, sebeket gyógyított, bérmaútjain és búcsúkon vigasztalt és bátorított. Jeremiás levele a száműzöttekhez bibliai részt, amelyet sokszor magyarázott, nem felejtjük el. Akik hallottuk, szívünkbe zártuk szavait és őt is.

Féltő szeretete mellé most imacsokrainkat csatoljuk. Érsek atyánk temetése 2010. április 7-én de. 11-től volt a csíksomlyói kegytemplomból a csíkdelnei Szent János temetőkertben. Adja Isten, hogy Lajos érseknek, aki a Feltámadást hirdette, legyen része benne, és sírja körül támadjon fel Szentjánosfalva, melyet a tatárok 1694-ben pusztítottak el.

Érsek atya, Isten veled! Viszontlátásra a mennyországban!

Csíkszereda, 2010. Húsvéthétfő.