Áldott, aki jön az Úr nevében!

A nagyhét Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulásával kezdődik. Ő mindig ellenezte a nyilvános megjelenést. Elmenekült, amikor a nép királlyá akarta tenni. Most hagyja, hogy diadalmenetben kísérjék. A mai liturgia Jézus Jeruzsálembe való királyi bevonulásának emlékezete, ugyanakkor szemlélteti Krisztust, az örök Királyt, hogy majd jobban megértsük megalázó szenvedésének értékét. (Lk 22,14-2356) Nem csak a diadalmenetben akarjuk elkísérni őt, hanem menjünk is vele egészen a Golgotáig, ahol a kereszten haldokolva legyőzi a bűnt és a halált. Hallgassuk megrendült lélekkel Jézus kínszenvedésének történetét Szent Lukács evangélista szerint. Csatlakozzunk Urunkhoz keresztútján. Érezzünk együtt vele. Legyünk készek mi is felvenni keresztjét, hogy vele együtt dicsőségre jussunk. Izajás próféta előre meghírdette az Úr szenvedő szolgájáról, hogy nem rejti el arcát azok elől, akik gyalázzák és engedelmeskedik mindhalálig. (Iz 50,4-7) A mi utunk is csak ez lehet, az engedelmesség Istennek.

Miben kell engedelmeskednünk? Könnyű lenne ráfelelni: Meg kell tartani Isten és az egyház parancsait. Ez általánosságban véve igaz. Mégsem ilyen egyszerű a dolog. A parancsok ismerete még nem mondja meg, itt és most mit kíván tőlünk az Atya. Példa erre Jézus élete. Engedelmeskedett a halál elvállalásáig. De mikor jött el ennek ideje? Jézus nem kereste a halált. Meg akarták őt ölni többször is, el akarták fogni többször is. De ő nagycsütörtök éjszakájáig mindig kitért a halál elől. Elrejtőzött, nem ment fel Jeruzsálembe, csodásan átment közöttük. Csak mikor eljött az órája, akkor vállalta a kereszthalált. Nem csapdába esett. Előre megmondta, mi vár rá Jeruzsálemben, önként adja oda életét, ezért oda is megy.

Honnét tudta, mikor és hol kell bemutatnia életáldozatát? Nem lenne elég egyszerűen isteni mindentudására hivatkozni. Isten mindenkivel közli valamiképpen, és minden esetben, hogy itt és most mit vár tőle. Aki kíváncsi rá, mindig megérti Isten akaratát. Csak imádságban beszélje meg, mint Jézus, aki megalázta önmagát, ezért Isten felmagasztalta. (Fil 2,6-11) Őróla mondja Izajás: „Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg.” 

Figyelnünk kell az igehirdetésre, hogy tudjuk, mi általában Isten akarata. De figyelnem kell a Szentlélekre is, aki személyesen adja tudtunkra, itt és most mit kíván tőlem, tőled, tőlünk. Vagyis az imában nemcsak beszélnem kell, de kérnem is kell az Urat, az őrangyalt, szóljon, irányítson, vezessen. És figyelnem kell a belső szóra. Aki alkalmat ad Istennek, azt személyesen vezeti Lelke által. Aki valóban tudni akarja, mit kíván tőle Isten, az tudni fogja. Nap nap után alázattal kell kérnem, hogy a Szentlélek vezessen és erősítsen.

 

„Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben...” Fil 2,10.