Szárhegyen
született 1930. április 29-én. Édesapja Gáspár Tamás szabómester és
édesanyja Jánosi Anna. Édesapja mestersége mellett gazdálkodott, mert
kilenc gyermeket vállaltak és neveltek fel, köztük a ferences nővérek
rendjébe lépett Máriát. A nagy családban mindenki megtanulta a rendet és
a fegyelmet. Megtanultak csapatban dolgozni. A család összetartó ereje
az a Jézus Krisztusba vetett hit és a hitből forrásozó élet volt. Elemi
iskoláit Mária Szárhegyen végezte. Megismerte a szegénylelkeket segítő
ferences szerzetes nővéreket és felismerte hívatását. A fiatal novícia
betegápolónak készül. Rendi neve Mária Petronella. Petrozsényben
elvégezte a Nővérképző iskolát. Dolgozott Lupényban, majd a
gyulafehérvári Teológián konyhai munkát vállalt Lénárda nővér mellett.
Segítette a kispapokat és a diákokat. A marosvásárhelyi Klinikán nővéri
állást kapott. Az orvosok amúgy is nagyra értékelték a szerzetes
nővéreket, akiket az állam eltiltott a rendi ruha viselésétől. Egy ideig
dr. Rettegi Károly főorvos mellett dolgozott az ortopédián, majd
átkerült a sebészetre. Ezután a műtőeszközök sterilizálását vállalta,
mert lelkiismeretlen személyek miatt, a műtött betegek fertőzésben
hunytak el. Értékelte az orvosok munkáját és az orvosok is tisztelték,
becsülték. Attól kezdve, hogy Marosvásárhelyre került a kispapok, papok
és azok rokonai állandóan Mária nővér segítségét kérték, mert ő ismerte
az orvosokat és a klinikai procedúrát. Kérésemre számtalanszor
önzetlenül segített, jött-ment, hordozta a betegeket az orvosokhoz.
Szeretetszolgálatát az orvosok is értékelték, dr. Csidei Ilona és
férje, dr. Szabó László, dr. Binder Péter, dr. Kerek István, dr. Kun
Imre és sokan mások, akiket jómagam is ismertem.
A főegyházmegye alapításának ezredik évfordulóján, 2009. szeptember
28-án dr. Jakubinyi György érsek Millenniumi különdíjjal tüntetett ki 22
szerzetest és laikust – akik átfogó módon, egészében képviselik a
főegyházmegye hitvalló híveit –, köztük Gáspár Mária Petronella nővért.
Dr. Marton József ekképp méltatta: “Gáspár
Mária Petronella ferences szerzetesnő novíciaként néhány évet dolgozott
a gyulafehérvári Teológián, majd negyven éven át a marosvásárhelyi
klinikán. Lelkiismeretesen végzett munkája mellett évtizedeken keresztül
a beteg papok, kispapok és rászoruló laikusok segítője és eligazítója
volt a bonyolult klinikai adminisztrációs eljárások terén.
A
kórházba kerülő és gondozásra szoruló, több esetben haldokló papokat
(hogy csak kettőt említsünk: Pálfi Gézát és Bálint Lacikát, és tegyem hozzá P. Gurzó György Anaklétot és P. Márk Vince Józsefet)
önzetlenül ápolta és gondozta. Az irgalmasság testi és lelki
cselekedeteit napjainkig magas fokon gyakorolja. Klinikai beosztása
miatt sokszor kellett szembesülnie az egyházüldöző rendszer
megalázásaival, a szekuritáté zaklatásaival. Istenbe kapaszkodó és
imádságos élettel fogadta az őt ért igazságtalan eljárásokat.”
Szerette
Marosvásárhelyt, szerette a templomot, szerette az embereket. Az oltár
és a szentségház tisztaságára és szépségére különös gondja volt. Napját
mindig a korai szentmisével kezdte és utána jött az emberek szolgálata,
zsolozsma és rózsafüzér. Hetente betértem hozzá, nyomban megkérdezett,
hogy éhes vagyok-e, s máris terítette az asztalt.
Felejthetetlen
marad számomra 1987. júliusának egyik hétfője. Akkor építettük a
maroskeresztúri templomot öt évi hiábavaló engedélyvárás után. Már
tizenhárom napot dolgoztunk az első csákányvágástól, és állt a szentély
alatti altemplom, a 27x9 m nagyságú templomnak fala 7 méter magasan
emelkedett, mikor az állami szervek kiszálltak szombat délelőtt és
leállították az építkezést. Öt munkást bilincseltek meg, őröket
állítottak és engem megbüntettek előbb 3.000 lejre, majd a megyei KISz
titkár parancsára még 15.000 lejre. Összesen 18.000 lej büntetést
fizettem, ami 11 havi fizetésem összege volt (akkor egy új Dacia ára
60.000 lej volt). A bajt tetézték, hogy törvényszéki eljárást
is kezdeményeztek ellenem. Amikor haza engedtek, nyomban felhívtam Lestyán Ferenc
főesperes urat, hogy az ügy tiztázása végett hétfőn jöjjön el velem
Cornel Hărşan megyei titkárhoz. Vállalta és hétfőn reggel a
marosvásárhelyi plébániára mentem. A bejárati folyósón találkoztam a
szentmiséről jövő néhány hívővel, köztük Mária Petronella nővérrel.
Köszöntöttem őket és igyekeztem Lestyán atyához az emeletre. Ekkor
utánam szólt Mária nővér: “Tisztelendő úr, tessék megállni. Egy
nővértársam a templomban átadott egy borítékot, hogy adjam annak a
papnak, akivel ma először találkozom. Tessék.” Átvettem a borítékot
és megköszöntem. Megnéztem mi van benne, hát 18.000 lej! Ekkor elszállt
minden félelmem, mert Istentől jelet kaptam. Elmondtam, hogy a
templomépítés miatt szombaton ennyire büntettek meg. Ez számomra a
gondvislés csodája volt, szabad út, mint az izaelitáknak a
Vörös-tengeren. Aznap a többi akadályok is elhárultak. És felépült a
templom, melynek építése során talán több csodát éltünk meg, mint a
választott nép a pusztai vándorlás alatt. Ennek a csodának Mária
Petronella nővér is része volt.
Ő
Marosvásárhely különös színfoltja volt szemünkben Lestyán Ferenc
prelátus úr idejében és utána is. A bátor, hitvalló nővér még az
újságban is tiltakozott az egyik színműben elhangzott sértő kijelentések
miatt: „Mélységes
csalódással jöttem el az előadásról. Egy dolgot tudtam tenni, hogy nem
tapsoltam... A magyar nemzetiségű szerzetesek – akik becsülettel
megállták a helyüket a vérzivataros kommunizmus idején, a Szekuritaté
kénye-kedvének kiszolgáltatva – nevében tiltakozom.” (Népújság, 2007. május 16.)
Sok-sok
jót kellene megköszönjek neki a magma és mások nevében: a búcsúk és
bérmálás idején nyújtott segítséget, az imádságot, a csíkszentimrei
Büdösben nyaralók lelki támogatását, jó tanácsait. A tegnap édesanyám
érte ajánlotta fel a Mária Rádióval együtt mondott rózsafüzéreit és
csendesen elkönnyezte. Ma a kedvesnővér temetésén én is ezt tettem. A
felajánláskor áldozatos, keresztekkel tüzdelt 82 éves Mária Petronella
életét a minket szerető Úristen irgalmába ajánlottam, hogy áldozatos
élete fakasszon új hívatásokat az erdélyi provinciában.
Kedves
Mária nővér! Köszönjük, hogy hű maradtál Jézus Krisztushoz egészen a
Golgotáig. Egy verset imádkozom érted és te is imádkozzál értünk. A
viszontlátásra! (2012.04.19.)
Túrmezei Erzsébet – MEDDIG?
Uram, Teneked sok a Pétered,
sokak a nagycsütörtök-éjszakáid.
S olyan kevés a csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de elkísér egész a Golgotáig.
Mert olyan könnyű azt kimondani
egy izzó percben: Meghalok Veled!
De annyi minden visszahúzna még,
ha ránk borul a szörnyű éjszaka,
ha megérint a fagyos lehelet.
Talán csak egy kisgyermek mosolya,
vagy a hitves könnyfátyolos szeme...
Susognak a szélben ringó habok:
a halászbárka, az otthon képe hív...
Óh, legalább búcsúzni kellene!
Hamu alól az életösztön is
felparázslik: Óh., Ily hirtelen?
Egy percre olyan szép lesz a világ,
átölel minden színe, illata!
S már el is hangzott a 'Nem ismerem!'
Uram, Teneked sok a Pétered,
sokak a nagycsütörtök-éjszakáid.
Óh, bár lehetnék csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de hü marad egész a Golgotáig.
sokak a nagycsütörtök-éjszakáid.
S olyan kevés a csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de elkísér egész a Golgotáig.
Mert olyan könnyű azt kimondani
egy izzó percben: Meghalok Veled!
De annyi minden visszahúzna még,
ha ránk borul a szörnyű éjszaka,
ha megérint a fagyos lehelet.
Talán csak egy kisgyermek mosolya,
vagy a hitves könnyfátyolos szeme...
Susognak a szélben ringó habok:
a halászbárka, az otthon képe hív...
Óh, legalább búcsúzni kellene!
Hamu alól az életösztön is
felparázslik: Óh., Ily hirtelen?
Egy percre olyan szép lesz a világ,
átölel minden színe, illata!
S már el is hangzott a 'Nem ismerem!'
Uram, Teneked sok a Pétered,
sokak a nagycsütörtök-éjszakáid.
Óh, bár lehetnék csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de hü marad egész a Golgotáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése