Magyarországon az anyák évente csak egyszer szülnek

1848-ban a függetlenné vált Magyarországot Ausztria külföldi segítséggel 1849-ben leigázta. Kegyetlenül jártak el. Az ifjú Ferenc József (1830–1916) császár mindenfele terjeszkedni akart. A legsúlyosabb vereségét 1859. június 24-én a solferinói csatában Délkelet-Lombardiában szenvedte el. A front északi szakaszán a szárd–piemonti elit csapatok ellen vívott San Martinó-i csatasorán Benedek Lajos (Sopron, 1804. július 14. – Graz, 1881. április 27.) császári tábornok részleges sikereket ért el, csapatai szilárdan helytálltak, fedezve a franciáktól megvert császári főerő biztonságos visszavonulását. Hősiességéért megkapta a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét. Az osztrákok elveszítették Észak-Itália tartományait. A szárd-francia-osztrák háború a zürichi békeszerződéssel ért véget 1859. november 10-én. Ezután Ausztria a poroszokkal fogott össze a nagy német állam létrehozása végett. 1864-ben győzelmet arattak a dánok felett, de utána megkülönböztek az érdekeik miatt. A poroszok Csehországba vonultak, ahol 1866. július 3-án a poroszok ellen vívott königgrätzi csatában, a Benedek vezette osztrák hadsereg legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Ausztria szörnyű csapások- és megrázkódtatásoknak volt kitéve. Az ellenséges és győzelmes porosz hadsereg Bécs kapui alatt táborozott. A történelmi jelentőségre vergődött „chlumi köd” elborította gyászfátylával az osztrák hadsereg harci dicsőségét. De az osztrák kamarilla reakciós politikája mégis folyvást vonakodott Magyarország jogos igényeit kielégíteni.

A königgrätzi csata előtt az akkori osztrák minisztérium, a birodalomra tornyosuló veszélyek láttára, rászánta magát, s Deák Ferenc (1803–1876) tanácsát szerette volna meghallgatni. Elhatározta tehát, hogy Deákot e végre Bécsbe hívatja. De Richard Belcredi (1823–1902), az akkori mindenható osztrák miniszterelnök jól tudta elődei sikertelen kísérleteiből, hogy Deák egy abszolutisztikus osztrák miniszterrel jószántából szóba sem áll, nemhogy meghívására Bécsbe utaznék. 

Azért I. Ferenc József személyesen sürgönyözött Pestre Deáknak, hogy fáradna fel Bécsbe. Deák a legközelebbi vasúti vonattal fel is utazott, és a király előtt kereken kimondta rosszallását az osztrák államférfiak politikája fölött s erősen hangsúlyozta, hogy Ausztria a szenvedett csapások után csak úgy állhat még fenn, ha Magyarországgal őszintén és végképp kibékül, elkobzott jogainak teljes visszaadása árán.

Bécsben lévén, Deák nem kerülhette ki a találkozást Belcredi miniszterrel. Belcredi nagy nehezen kisütötte tulajdonképpeni szándékát, s Deák bölcs tanácsát kérvén ki magának, következő szavakkal fordult feléje: „Uraságod jól tudja, hogy az idén már volt egy terjedelmes ujjoncozás Magyarországon. Mit gondol Uraságod, nem lehetne-é az idén egy második ujjoncozást is elrendelni ottan?

– Nem! – válaszolt Deák hidegen.

S miért nem? - kérdé Belcredi hüledezve.

– Mert nálunk, Magyarországon az anyák évente csak egyszer szülnek – volt a magyar válasz.

**

Soha egyszerűbb, meghatóbb szavakban nem mondtak az abszolutizmus igazságtalanságai fölött lesújtóbb, megsemmisítőbb ítéletet. Milyen mély irónia, mennyi fájdalom, haza- és emberszeretet hangzik ama néhány igénytelen szóból felénk? - Ha évente szülnének a magyar anyák, akkor miénk lenne mindenben a győzelem.