Szent István király
megértette, hogy nemzetét és országát csak a kereszténység tarthatja fenn, és a
kegyelmi élet által juthatunk el az örök életre. Felajánlását Szűz Mária
elfogadta, és által Istennek szentelt Máriás-nép lettünk. A történelemben azt a feladatot kaptuk,
hogy Mária lelkületével a Szentlélek hatásaiból minél többet vigyünk be egyéni,
családi és közösségi életünkbe. Ezzel mutassuk meg a világnak, hogyan kell
Isten gyermekeiként élni.
1944.
szeptember 17-én Lembertovnál, Varsó mellett az oroszokkal vívott iszonyú csata után
tartott szemlét Kéry tábornok. Már le is mondtak a magyar huszárzászlóaljról,
amikor a jeges havon vágtatva megérkezett a csoport. Tabódy István (1921-2000) főhadnagy jelentette: „Tábornok
úr, a többszörös túlerőből kivágtam és visszahoztam a Szűzanya segítségével a
zászlóaljamat.” Összeesett a nagy vérveszteségtől. Félkarját majdnem elvesztette. Mások mondták el, hogy a
rettenetes helyzetben hangosan fogadta meg a főhadnagy: „Szűzanyám, ha
kimented a katonáimat, pap leszek.” A papságig hosszú volt az útja.
István 1921. április 1-jén született Budapesten. Apja, Tabódy
Tibor katonatiszt volt, ő is katonai pályára készült. 1930 és 1938 között a kőszegi
katonai főreáliskolában tanult, majd tanulmányait a Ludovikán folytatta, ahol 1941-ben
végzett. A 3. Nádasdy Ferenc huszárezred hadnagyaként Nagyváradon, Nagyszalontán
és Munkácson szolgált. 1944-ben főhadnagyi rangot kapott és kivezényelték az
orosz frontra, ahol súlyos sebesülést szerzett. 1945-től a Honvédelmi
Minisztérium lóügyi osztályán szolgált, majd 1947-ben századosi rangot kapott.
Még ugyanebben az évben kémkedés vádjával letartóztatták és internálták. A kistarcsai
és recski internálótáborban őrizték. 1953-as szabadulása után
szállítómunkásként dolgozott, majd bérmaapjának, Shvoy Lajos
székesfehérvári püspök segítségével papi tanulmányokat kezdett. 1955-ben az Állami
Egyházügyi Hivatal eltiltotta a szemináriumból, ám Hegedüs András
miniszterelnökhöz írt levele nyomán engedélyezték továbbtanulását. 1957-ben diakónussá
szentelték és még ugyanabban az évben az 1956-os forradalommal való
rokonszenvezése miatt 7 hónapra börtönbe zárták. Szabadulását követően, 1958. június
13-án Shvoy Lajos szentelte pappá. Pár hónapig a szemináriumon volt előadó,
majd kizárták, mivel több társával együtt nem jelent meg az országos békepapi
gyűlésen. Ezt követően a Közlekedési Múzeumban lett takarító. Néhány
paptársával együtt titkos szemináriumot szervezett. Emiatt 1961. februárjában újra letartoztatták és
összeesküvés vádjával tizenkét évi börtönre ítélték, amit le is töltött. 1972
december 30-án engedték ki a börtönből. Több mint 19 évet raboskodott. Ezután
is megszenvedtették, de állta a szavát. 
Idős fejjel is buzgón gondoskodott híveiről a
székesfehérvári belvárosi templomban, majd Csabdi, Kisláng és végül Bicske
plébánosaként. 1990-et követően jelentős szerepet játszott az újrainduló tábori
püspökség megszervezésében. 1992-ben székesfehérvári kanonokká nevezték ki,
mely tisztséget a haláláig betöltötte. A rendszerváltás után vezérőrnagyi
rangot kapott. Utolsó hónapjait a székesfehérvári papi otthonba élt, ahol volt hívei
szeretettel felkeresték, hálásan emlékezve arra, amit egészségesen tett értük.
2000. szept. 25-én az örökkévalóságba költözött. Október 5-én 11
órakor temették el az egykor pálosok lakta Révfülöpön. Halála után posztumusz
vezérezredesi rangot kapott katonai múltjára tekintettel. 2005-ben Bicskén
szobrot emeltek tiszteletére.
**
Ha a magyarföldnek lesznek
ilyen Tabódy lelkei, az ördögi gyűlölet gyűrűjéből kimenti hazánkat
Nagyboldogasszonyunk.
Vallomását a következő Félpercesben olvashatja: A legtöbbet szenvedett magyar huszár vallomása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése