2017. 02. 27.

Újabb Oscar-díj

Seneca, a híres római filozófus mondta: "Számunkra ne az legyen a lényeg, hogy hosszú életet éljünk, hanem hogy megfelelően tartalmas legyen az életünk. Mert az életet nem időtartama szerint kell értékelnünk, hanem a cselekedetek alapján."  Ezt egy ókori ember mondta, akinek az volt a meggyőződése, hogy a tettek és a jóság teszik értékessé az ember életét.
A filmet két alkalommal megnéztem az utóbbi két hétben.  Seneca mondásához fűzném az igazságot is, mert akkor a szépség is csatlakozna melléjük. S a végkövetkeztetés mindenkinek szól: Az élet arra való, hogy megtanuljunk szeretni és így rátaláljunk az örök Szeretetre, Istenre.
A két kislány szeretetén keresztül a többi gyermek is rátalált az igazságra, a szeretetre. Harmóniájukat már nem a díj inspirálta. Ha mind megtanulnánk, amit ők, akkor jó világban élnénk.
Most olvassuk el a tudósítást:
**
Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.
Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk” – fogalmazott.
„Reménykedtem benne, hogy valameddig eljut a film, de azt sosem gondoltam volna, hogy idáig. Viccként mondogattuk egymásnak a produceremmel, Udvardy Annával, hogy Oscar így, meg Oscar úgy, de valójában csak november végén kezdtünk el hinni benne, amikor bekerült a tízes listába” – mondta az Oscar-jelölések kihirdetése után az Indexnek a Mindenki rendezője,

A Mindenki az Ennemis intérieurs című francia, a La femme et le TGV című svájci, a Silent Nights című dán és az El corredor című spanyol filmmel volt versenyben a legrangosabb hollywoodi elismerésért, amelyet idén 89. alkalommal osztottak ki.

magyaridok.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése