Nincs fontosabb
esemény a világtörténelemben a szentesténél. Ez a szegénység (pásztor szállás),
mely kifejezhetetlen gazdagságot rejt (angyalok serege), nagyon is méltó ahhoz
a módhoz, ahogyan Isten Fia eljött közénk a földre: elrejtve, kitaszítva, egy
kis település barlangistállójában születve. (Lk 2,1-14) Ezzel a betlehemi
szegénységgel fejezte ki irántunk tapintatos és gyöngéd szeretetét. Ez a rejtettség
volt a legjárhatóbb út a bűn által megsebzett emberiség szívéhez. Istennek az
idő előtt és az időben véghezvitt valamennyi tette közül az Ige megtestesülése
a legnagyobb. Legnagyobb tette, mert irgalmas szeretetével az emberek közé
jött, hogy minden másnál jobban megdicsőítse isteni lényével az Atyát, és ezzel
az emberek megváltását, üdvösségét hozta el.
Egy utazó
beszámolót írt Szaharai kalandjáról. Barátjával arra vállalkoztak, hogy
terepjáróval átszelik a nagy homok-tengert. Huzamosan készültek erre a nagy
vállalkozásra. Amikor minden felszerelésük, készletük meg volt: térkép,
iránytű, útikönyv, víz, élelem, üzemanyag, stb. elindultak. Már két hete rótták
az élettelennek tűnő, de mindegyre meglepő sivatagot. Egy-egy oázis vagy
település számukra a földi mennyországot jelentette. Közben megesett velük, ami
az idegenekkel könnyen megtörténik, hogy eltévedtek. Egy baj sem jár egyedül
alapon, az útja-fogyottak üzemanyaga is elfogyott. Életük mély pontjához értek.
Belátták, hogy magukon már nem tudnak segíteni. Fogyó élelmiszer- és
vízkészletük mellett csak a remény táplálta őket. Lepergett előttük életük
filmje, miközben szembenéztek az elmúlással. Mégis valakitől, Istentől,
karavánoktól reméltek segítséget. A kínos veszteglés alatt volt idejük szembenézni
önmagukkal, imádkozni és várakozni, miközben különbnél különb jó elhatározást
tettek a jövőre nézve. A hatodik nap reménytelensége után rájuk köszönt a
szerencse. Egy karaván haladt arra felé, s ez lett második születésnapjuk.
Ki tudná
megmondani, hogy az ősszülőktől napjainkig hány bajbajutott ember élte át
mindazt, amit az eltévedt utazók? Hányan várták életük utolsó pillanatában is a
szabadítót? Mikor ér a városunk kapuihoz? – így sóhajtott fel a legyőzött nép
az asszír rémuralom idején a Kr. e. VIII. században. Azonban állig
felfegyverzett szabadító nem jelentkezett. Izajás próféta a szorongatottak és
az emberiség Megváltójáról jövendölt, kinek fénye elűzi a bűn sötétségét. (Iz
9,1-6) Megjelent megváltó Istenünk
kegyelme karácsonykor minden ember számára. (Tit 2,11-14) Arra tanít minket,
hogy éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon.
A karácsony alkalom,
hogy szentségi módon találkozzunk Jézussal, aki a mi Megváltónk és Üdvözítőnk. Ez
a kegyelem ideje, hogy a szentség útjára lépjünk, most amikor látjuk, hogy
Isten szentségével szemben az istentelen, bűnös világ milyen erőtlen, céltalan
és visszataszító. Most lépjünk a szentség útjára, amikor vágyaink újult erővel
feszítenek belülről, hogy ismét mennyeiekké váljanak, s magukkal röpítsenek az
égbe.
Plébániánk minden
kedves hívének és az Egyházközségi Apostol olvasóinak – munkatársaim nevében is – kegyelemteljes
karácsonyi ünnepet kívánok,
Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése