2017. 12. 30.

2017 évi hálaadás és beszámoló a csíkszeredai Főplébánián



Krisztusban Szeretett Hívek! 
Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri hangulat” nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkettő”. Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk...
Ez éjszakába fejezi be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálygömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újesztendő mezőire – írta Pilinszky János.
Isten a mi plébániánk eseményeit is felírta az életkönyvében és minket  átvezet az újesztendő mezőire. Ezért mielőtt plébániánk évi leltárát átadnám az Óévnek, előbb ismertetem a lelkieket, majd az anyagiakat.
I. A lelkiek, szellemiek terén:
1. Hétköznap 4 mise, vasárnap 11 szentmise kegyelméből táplálkoztunk.
2. Január 2-6 között megtartottuk a házszentelést. Meglátogattuk a családokat és együtt imádkoztunk híveinkért. Köszönjük híveinknek  imádságos, fegyelmezett magatartását és adományait.
3. Január 17-én, azok számára, akik gyászban vagy valamilyen feldolgozatlan veszteségben élik minden napjaikat havonta találkozót tartott a Reménység csoport, Zelma testvér vezetésével.
4. Január 23-29 között megtartottuk az ökumenikus imahetet a keresztények egységéért.
5. Február 11-én, Versterápiás önismereti műhelyt tartott Homa Ildikó, kolozsvári szociális testvér, pszichológus Esztétika, stílus és ritmus az életemben címmel.
Lourdes-i Boldogasszony ünnepén, a Betegek Világnapján, az esti szentmisén kiszolgáltattuk a betegek szentségét a járóbeteg és idős híveinknek.
6. Március 13-án szentmisét mutattunk be a Fekete Madonna Zarándok-vonat zarándokaival, közreműködőivel és segítőivel. A résztvevők között több zarándokutalvány talált gazdára. A szentmisét Pálmai Árpád orgonista, zenetanár orgona-koncertje követte.
7. Március 20-án a püspöki kápolnában megtartottuk a Szent József búcsút, július 29-én a Szent Kinga búcsút, szeptember 14-én a Szent Kereszt búcsút és  október 15-én a Millenniumi-templom felszentelésének búcsúját.
8. Március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a 11 órás misén a Mária Légió tagjai megújították fogadalmukat. A lelkiségi csoportok heti rendszerességgel találkoztak, naponta rózsafüzért imádkoztak délkor, valamint a reggeli és esti misék előtt. Keddtől péntekig esti szentségimádást végeztek. Szeptember 14-én megtartottuk plébániánk örökös szentségimádását. Külön közösségi- és imanapokat is tartottunk. Ezt most is köszönöm.
9. Március 27-28-29-én Húsvétra készülőben háromnapos lelki előkészületet tartottunk, P. Bátor Botond atya vezetésével.
10. A Szentatya kérésére bekapcsolódtunk a 24 óra az Úr előtt szentségimádásba. Célja, hogy az új evangelizációt a bűnbánat szentségének keretében is megéljük.
11. A nagyböjti keresztutat szerdán, pénteken és vasárnap, a Szent Antal kilencedet, a májusi litániát, a Szent Rita kilencedet, a Jézus Szíve ájtatosságot ápoltuk, az októberi rózsafüzért imádkoztuk. Június 25-én a Czestochowa-i Fekete Madonna zarándoklatra indultunk.
12. Körmenetben tettünk hitvallást: virágvasárnap, nagyszombaton éjjel, Úrnapján, pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsúra menet és Szent Kinga napján. Külön köszönöm április 16-án a húsvéti ételszentelésen tanúsított fegyelmezett magatartásukat. Katona nemzet vagyunk, eleinkhez méltóan ünnepeltünk, erről a média is elismerően szól.
13. Május 7-én volt a Jó Pásztor vasárnapja, a papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztunk, szentségimádást is tartottunk. A gyulafehérvári Teológiáról 3 kispapot fogadtunk be péntek délutántól plébániánkra, hogy betekintést nyerjenek közösségünk életébe, amely megerősítheti őket hivatásukban és elhatározásukban, közösségünk pedig megismerkedhetett egy-egy kibontakozó hivatással.
14. Pünkösd szombatján a Szent László csont-ereklyével fogadjuk a Nagyboldogasszony Zarándok vonat zarándokait Ft. Székely János püspökkel és a Millenniumi templomtól plébániánk keresztalja is csatlakozott.

15. Augusztus 26-án a Mária Út Egyesület Csíkszereda és környéki zarándokok részére szervezett zarándoklaton vettünk részt Csíksomlyón a családokért és a várandós anyákért. Szeptember 30-án, szombaton Élő Rózsafüzér Zarándoklatot tartottunk Csíkszeredában a diákokért és pedagógusokért. November 25-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve este bekapcsolódtunk a magyarok szentségimádásába.
16. Megtartottuk a felnőttek oktatását: a keresztelői felkészítőt hetente, 4x8 hetes jegyes-kurzust tartottunk (II.13., V.2., VIII.30. és IX. 7.), plusz az igények szerintit is. A felkészítők mellett házi és kórházi betegeket rendszeresen látogattuk, ellátása. Szülői értekezletet tartottunk szülőnek és bérmaszülőknek.
17. Június 22-24 között ministráns és hittanos gyerekek Szent László-évi tábora Hargitafürdőn. Csütörtökön reggel autóbusszal indultunk Gelencére, Alsócsernátonba és estére érkeztek Hargitafürdőre, ahol a következő két nap programját tartottuk.
Július 25-29 között a Psallite együttes gitár-tábora Hargitafürdőn.
18. A plébániai hitoktatását október első hetében megkezdtük.
19. Szeptember 24-én, Szentírás vasárnapján du. 3 órakor közös Szentírás olvasást tartottunk a Millennium-templomban.
20. December 5-én a Millenniumi templomba az esti mise végén megjött a Mikulás.
Előadások, rendezvények, bemutatók, koncertek, megemlékezések:
21. Április 29-én Farmati Anna szociális testvér tartott előadást Spiritualitásunk női arca címmel, ahogyan a nők felismerik a Feltámadottat.
22. Május 14-én a Millenniumi templomban bemutatták Frigyessy Ágnes, Az Úr csodásan működik - Erdélyi nagy Tanúságtevők... Ferencz Béla Ervin OFM, Tőkés István, Bíró János Antal OFM című könyvét.
23. Július 1-jén Ezer Székely Leány Napja, gyülekező a Márton Áron téren 9 órakor.
24. Július 9-én este Erich Türk orgonajátékában gyönyörködhettünk a csíkszeredai Régizene Fesztivál részeként a Millenniumi templomban: Luther-korálok feldolgozásai az észak-német barokk zenében címmel.
25. Augusztus 18-án Orgonaest a Millenniumi-templomban, Kristófi János a Partiumi Keresztény Egyetem tanára, a nagyváradi székesegyház orgonistája és karnagya J.S.Bach és G.F. Händel műveket adott elő.
26. Augusztus 26-án Kodály-év keretében Székelyföldi Kórusok, szombaton 19 órai kezdettel Csíkszereda főterén Kodály: Psalmus hungaricus-át és a Tolcsvay Misét adták elő.
27. Szeptember 6-án hívein csoportosan vettek részt és imádkoztak Marosvásárhelyen a Róm. Kat. Líceumért megszervezett tüntetésen.
28. Szeptember 17-én a Székely Menekültek Emléknapja keretében, melyet idén a székelyek 1917. évi hazatelepülésének századik évfordulóján, Ráduly Róbert Kálmán és Szólláth Tibor Zoltán polgármester újra ellátja kézjegyével a Csíkszereda és Hajdúnánás közötti testvérvárosi megállapodást.
29. Október 13-án Főegyházmegyei Caritas idén is megszervezte az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót, amelyhez hozzájárultunk.
30. Október 21-én Millenniumi-Kórustalálkozót tartottunk, 5 vendég kórus és a Gaudete énekelt.
31. November 10-én a Héttorony fesztivál keretében „Sevilla ’25” - tervezte Makovecz Imre kiállítás megnyitóját tartottuk. Utána Berecz András és Berecz István művészek: Evezők csillaga címmel előadásukkal ajándékoztak meg a Millenniumi templomban.
Nemzeti és kulturális események:
32. Január 22-én megemlékeztünk a magyar kultúra napjáról, hogy 1823-ban e napon tisztázta le Kölcsey a Himnusz kéziratát. A megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
33. Március 14-én, a nemzeti ünnepre érkezett ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara énekelt a Szent Kereszt templomban.
34. Március 15-én részt vettünk a Petőfi Sándor Iskolánál, a Nyerges-tetőn, a Gál Sándor szobornál és a Vártéren tartott megemlékezésen.
35. Június 2-án a Millenniumi templomtéren Szent László kiállítást ünnepélyesen megnyitottuk. Ünnepi beszédet mondott dr. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. A megnyitó után a Szent László ereklyét Gyimesbükkbe vitték, ahonnan visszahozzák és szombaton azzal mentük a somlyói búcsúra. Június 4.-e Pünkösd napja, az Egyház születésnapja, egyben a Nemzeti Összetartózás napja is volt.
36. Augusztus 20-án, Szent István király főünnepén a Millenniumi-templomban szentmisét mutatott be P. Csóka János pálos tartományfőnök papi segédlettel, utána ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor a Szent Kereszt Plébánia udvarán.
37. Október 23-án részt vettünk az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján a Kalász negyedi 1956-os kopjafánál, a Gloria Victis emlékműnél és a Csíki Moziban rendezett megemlékezésen.
38. Október 29-én a Székelyföld autonómiájáért felhívásra a szentmisék után imádkoztunk népünkért. A Mikó vár előtt este fél 6-kor őrtűz gyújtás volt.
39. November 12-én a XVI. Csángó Nap Csíkszeredában – a Magyar nyelv napja tiszteletére. A moldvai csángókért szólta harang, énekeltek a Csángó Kollégium diákjai. 
40. December 5-én a Hungarikum Bizottság döntése értelmében a magyar gulyásleves, a pálos rend és a hollóházi porcelán a hungarikum gyűjteményébe került.

A sajtó-apostolság terén hetente megjelentettük az Egyházközségi Apostolt 2500 példányban. Krisztus Világa katolikus családok folyóiratot szerkesztjük, kiadjuk és terjesztjük 3500 példányban.
Támogatjuk a Mária Rádiót és önkéntes alapon besegítünk.
Az adventi roráté misék felemelőek és léleképítők voltak. Zsúfolásig megteltek templomaink. Szentségekhez járultak felnőttek és három iskola 48 osztálya, nem csoda, hogy karácsonyunk békés, meghitt lelkületet hozott.

Az óév az alábbi adatokat is viszi Főplébániáról:
Megkeresztelkedett 146. Fiú: 81, ebből legitim 58. illeg. 23.; Lány: 65, Leg. 47., illeg. 18. Összesen törvényes = 105, ttelen = 41., 1 éven alul i= 137, 1-7 év közötti = 7, és 7 éven felül 2.
Elsőáldozó lett május 7-én és 21-én 108 gyermek.
Az évente tartott bérmáláskor 99 személy =  53 fiú/férfi és 46 lány/nő bérmálkozott.
Házasságot kötött 80 pár = rk+rk=61, vegyes 14: kat+ref=9, kat+ort.=7. kat+neop.=1., kat+más=2.
Elhalálozott 103. = Férfi 58, prov. = 35, impr. = 23. 
Nő 45., prov. 30, impr. 15.
Ellátva összesen 65, ellátatlan 38.  
Más honnan ide hozott: 3. 
Összesen: 103.
Visszatért a katolikus egyházba: 6, azaz 2 férfi és 4 nő.
Szentáldozások száma. 188.500. Ebből a Szent Kereszt templomban 167.500, és a Szent József kápolnában 21.000. Mindezért Istennek legyen hála.

II. Az anyagiak terén:
1.   Sikerült befizetni még az év elején a Gyulafehérvári Központ fenntartására, az iskola alap, a teológia és a szórvány támogatására híveink után a 6 lej összeget (54.000 lej). Híveinknek még jó hányada el van maradva az egyházi hozzájárulással, bár az elmaradottak jó része rendezte tartozását.
2. A főegyházmegyei gyűjtéseket megtartottuk: az Ifjúsági Pasztoráció; a Megyei Sürgősségi Kórház javára (székekre); Ferenc szentatyánk felhívására február 19-én a szíriai keresztények megsegítésére általános gyűjtést tartottunk; a Katolikus Magyar Bibliatársulat; a Missziók javára; Szent Erzsébet Caritas-gyűjtés; Családpasztorációs Központ támogatására. az Ifjúsági Főlelkészség részére, a Szentsír persely, a Katolikus sajtó részére, Péter fillérek, ezen kívül két plébánia megsegítésére, műtétre szoruló betegek támogatására, gyógyszer vásárlásra, a Gaudete-kórus támogatására. A tűzkárosultak megsegítésére három alkalommal gyűjtöttünk: januárban a külsőrekecsinyi négy gyermekes, Gyurka Valentin magyar tanító megsegítésére, november 12-én a külsőrekecsinyi Szarka Felícia tanítónő, és december 10-én a szécsenyi László Ibolya megsegítésére gyűjtöttünk. Összesen 86.791 lejt adományoztunk.
3. Az 1991-ben plébániánknak jóváhagyott 5 ha terület sikerült kiméretni és telekelni.
4. A Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetségével közreműködve a Fodor Sándor-szobor állítására begyűlt 20.000 lej. 
5. A Márton Áron Kulturális Központ tervezési és engedélyezési illetékeire 156.040 lejt költöttünk, a megépítésére elegendő pénzalapunk van, és remélem, hogy a tavasszal a munkálatokat el is tudjuk kezdeni.
6. A Segítő Mária Bentlakásának bútorzata felújítására és a Bentlakás átalakítására pályáztunk, és eddig a bútorzatra és tervezésre 212.305,77 lejt fizettünk ki. A kivitelezési szerződést megkötöttük.
7. A Szent Kereszt templom oltárrestaurációs dokumentációja 5.000 lejbe került. Amit a Megyei Tanács támogatásként adott.
8. Április folyamán elvégeztük a Millenniumi-templom karbantartási munkálatait: hangosítás, kamerával és kivetítővel való ellátás. A templom tetőszerkezetének teljes letisztítását alpinisták végeztek. A kupola külső és belső letisztítása mellett ellenőrizték az angyalok felfogatását. A templom teljes kimeszelésén kívül (altemplom, templomtér, galéria, tornyok alatt) a beltéri kisgyerekeket foglalkoztató fali játékokat – motorikus és numerikus képességfejlesztő és memória játékokat – szereltünk fel. A templomi padokat és papi székeket újra kárpitoztuk. A galériára új padokat készíttettünk. Az altemplomi vizes-termeket feljavítottuk. A márvány padló gépi feltisztítását elvégeztük. A munkálatok és beruházások összege: 172.146 lej volt. A Városi Önkormányzat a hangosításra 41.000 lejt adott. Köszönjük.
9. Az Egyházközségi Apostol nyomdai költsége 9000 lej volt, a hívek adójának 2%-a 7873 lejre rúgott.
10. Örvendetes, hogy mindig számíthatunk Isten kegyelmére és egymás jóindulatára. A hívektől bejött adomány, persely, házszentelés, adomány címen 578.615 lej.

11. 100 kisbaba részére Bölcsőde-napközi építésére pályáztunk a Magyar Kormánynál. 360 millió HUF támogatást hagytak jóvá. Isten segítségével az építkezést még a nyár elején elkezdjük a Szív utcai telkünkön.
12. 2018-ban templomaink és plébániánk fűtési rendszerének modernizálását akarjuk véghez vinni egy új minősítésekkel rendelkező  magyar találmány minta-projektjeként, melyet majd a város fűtésrendszerére is szeretnénk kiajánlani. Ezzel nagyon jelentős távfűtési díjcsökkentést lehet elérni, amivel a 4. év elejére elérhető lesz az 50%-os megtakarítás. Ez a rendszer energiafüggetlen, nem függ a gáz árától. A téli fűtés leállításakor megtekinthető lesz nálunk.
 Ismételten köszönöm a kedves hívek hitvalló helytállását, és az évfolyamán nyújtott mindennemű segítségét. 
Köszönöm Főpásztorunk erkölcsi támogatását, a segédpüspök úr szolgálatát, a Megyei és a Városi Önkormányzat anyagi segítségét, a piarista és pálos atyák szolgálatát, a munkatársaim fáradozását, a nyugdíjas lelkipásztorok időközi segítségét, a Gaudete kórus énekét, az Oltáregylet és Nőszövetség heti áldozatos munkáját, az imádkozó családok és csoportok helytállását és a jóakaratú emberek készségét.
Isten után továbbra is mindenki részvételére számítok, különösen gondolok az adós hívekre, hogy a fent említett feladatokat közösen és gyümölcsözően tudjuk jó végre vinni családjainkért, városunkért.
Mindaz amit megtettünk legyen Isten dicsőségére és a lelkek üdvösségére.

A keresztény élethez tartozik az öröm is. Szilveszter este szórakozzunk, mulassunk okosan, ha lehet otthon.
Mivel 2018-től rendőr vicceket nem nagyon szabad mondani, ezért kihasználom a lehetőséget: A rendőr elmegy a jósnőhöz, aki jósolni kezd: Vészes jövőt látok... december 31-én este ki fogják rabolni a házát.
Mire a rendőr: A fenébe, pont akkor megyek feleségemmel szilveszterezni.
 
Mi pedig az óév utolsó félórájában merjünk a Millenniumi-templomba jönni, ahol csendes hálaadást tartunk. Elbúcsúzunk az Óévtől és köszöntjük az Újévet.  Ez alatt Isten is átvisz bennünket csillagösvényen az óesztendőből az újesztendő mezőire.

Újév napján szentmisét végzünk: reggel 8 órakor, 11, ¼1, 17 és 19 órakor. 
A házszentelést január 2-án kezdjük. A hagyományos beosztás az Egyházközségi Apostolban olvasható. Vagy itt: A 2018. ÉVI HÁZSZENTELÉS BEOSZTÁSA

Mindnyájuknak Boldog Új Évet Kívánok!

Kelt Csíkszeredában, az Úr 2017. évének, Szent Szilveszter pápa napján.

Msgr. Dr. Darvas-Kozma József  pápai káplán, esperes-plébános

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése