A múlt század derekán születtem. Sok mindent megértem/megértünk, de Isten
akkor is velünk volt, gondoskodott
róluk.
Édesapámat 1953 május közepén kényszermunkára vitték a Duna-csatornához, János öcsém alig kéthetes
síróbaba volt. Édesanyám hármunkról gondoskodott, miközben nappal gazdálkodott, este pedig a szövőszékbe ült és szőtt. Igyekezett, hogy elkészüljön a szőteménnyel, és tudja bevinni a
brassói piacra. Az eladásban az ottani rokonaink is segítettek, mert kellett
a pénz az állami beszolgáltatásra, hogy ne vegyék el földjeinket. Isten segítségével ezt is túl éltük.
Aztán 1962-ben elvették azt is, amiért szüleim addig dolgoztak. Volt gondunk elég. Majd 1965-ben azt is fokozták azzal, hogy az állami
hatóságok megakadályozták, hogy középfokú iskolában tanulhassak. 1977-ben pedig papi működésemben akadályoztak...
A jelenben is vannak és lesznek gondjaink, de Istenben remélve az idei
karácsonykor is meggyújtjuk a fényt.
Meggyújtjuk a karácsonyfa fényét is, hogy
az beragyogja ünnepünket. És meggyújtjuk a szívünk fényét is, a szeretet
lángoló fényét, hogy az felmelegítse otthonainkat, közösségi életünket. Tesszük
ezt azért, mert karácsonyunk igazi fénye a megtestesült Istenember, aki azért
jött, hogy velünk legyen:
Az Ige testté
lett, és közöttünk lakik.
Azt kívánom mindnyájatoknak, hogy Jézus fénye ragyogja be életeteket és nemzetünk életét, hogy a Hargita hófödte tájain és Kárpát-medence szerte, a zord idők közepette is örömmel
mondhassuk:
Velünk az Isten!
Ő vigyázzon sorsunkra, legyen boldog karácsonyunk, és igazi örömmel
zenghessük az angyali éneket: „Dicsőség a
magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek”.
Boldog karácsonyt!
Szeretettel, József
Szeretettel, József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése