Boldog Karácsonyt!

A múlt század derekán születtem. Sok mindent megértem/megértünk, de Isten akkor is velünk volt,  gondoskodott róluk.

Édesapámat 1953 május közepén kényszermunkára vitték a Duna-csatornához, János öcsém alig kéthetes síróbaba volt. Édesanyám hármunkról gondoskodott, miközben nappal gazdálkodott, este pedig a szövőszékbe ült és szőtt. Igyekezett, hogy elkészüljön a szőteménnyel, és tudja bevinni a brassói piacra. Az eladásban az ottani rokonaink is segítettek, mert kellett a pénz az állami beszolgáltatásra, hogy ne vegyék el földjeinket. Isten segítségével ezt is túl éltük. 

Aztán 1962-ben elvették azt is, amiért szüleim addig dolgoztak. Volt gondunk elég. Majd 1965-ben azt is fokozták azzal, hogy az állami hatóságok megakadályozták, hogy középfokú iskolában tanulhassak. 1977-ben pedig papi működésemben akadályoztak...

A jelenben is vannak és lesznek gondjaink, de Istenben remélve az idei karácsonykor is meggyújtjuk a fényt. 

Meggyújtjuk a karácsonyfa fényét is, hogy az beragyogja ünnepünket. És meggyújtjuk a szívünk fényét is, a szeretet lángoló fényét, hogy az felmelegítse otthonainkat, közösségi életünket. Tesszük ezt azért, mert karácsonyunk igazi fénye a megtestesült Istenember, aki azért jött, hogy velünk legyen: 

Az Ige testté lett, és közöttünk lakik.

Azt kívánom mindnyájatoknak, hogy Jézus fénye ragyogja be életeteket és nemzetünk életét, hogy a Hargita hófödte tájain és Kárpát-medence szerte, a zord idők közepette is örömmel mondhassuk: 

Velünk az Isten!

Ő vigyázzon sorsunkra, legyen boldog karácsonyunk, és igazi örömmel zenghessük az angyali éneket: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. 

Boldog karácsonyt!

Szeretettel, József