
Szent Ágoston püspököt egy alkalommal
megkédezték tanítványai: „Melyik a
legfontosabb erény? – Az alázatosság –
volt a az egyszerű válasz. – És másodszor? – Az alázatosság. – És
harmadszor? – Az alázatosság!” Ha a keresztény ókor nagy püspöke és írója
olyan fontosnak tartotta ezt az erényt, akkor nekünk is érdemes bővebben
foglalkoznunk vele.
Az alázat latin, görög és magyar elnevezése is
alárendeltséget fejez ki. De az alázat nem jelent meghunyászkodást, sem
szolgalelkűséget. Az alázat nem más, mint helyes értékelése Istennek,
önmagunknak és a körülöttünk levő világnak. Az alázatban megvan az igazi
értékrend, és ezért az alázat a szeretet forrása. Már az ószövetségi embert is
lépten-nyomon figyelmezteti az Írás az alázat erényére. Erre int Sirák Fia könyve
is: „Fiam, nagy vagy? Annál inkább alázd meg magadat, akkor majd kegyelmet
találsz az Istennél. Mivelhogy igen nagy az Isten hatalma, tiszteletben tartják
az alázatosak.” (Sir 3,19-21. 30k) Jézus a lakomáról szóló példabeszédében
az üdvösségről tanít. Az üdvösségben pedig nem az számít, hogy ki hol kap
helyet, hanem csak az, hogy bejut-e vagy sem az illető. Ahogy a házigazdától
várja a besorolást a vendég, úgy kell nekünk Istentől várnunk, hogy helyünket
megállapítsa.
Hasonló gondolattal találkozunk a beszéd második részében is: ne
keresd az előkelők barátságát, sem azokét, akiktől viszonzást remélhetsz, mert
szükséged lesz Isten ítélkezésekor ingyenes jótetteidre. A keresztény már az
örvendező, diadalmas Jeruzsálemhez tartozik, melynek tagjai az angyalok is.
(Zsid 12,18-19. 22-24a) Ez Jézus műve. Őhozzá tartozunk, s e boldog tudat is
erősít, hogy örömest tegyük meg, amit elvár.
„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagzok és alázatos
szívű.” Mt 11,29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése