2021. 12. 13.

Hirdetés: 2021. december 18

 


Luca napja

 

 Szent Lúcia - Luca napja (december 13) gyakran úgy szerepel a köztudatban, mint babonák, varázslások, boszorkányságok napja. Pedg Szent Lúciának semmi köze az efféle sötét mesterkedésekhez. Már a neve is világoskodót, fényeskedőt jelent. Ilyennek ismeri őt el a jó keresztény, mert ilyen is volt valójában. 
Az 5. Századi legenda szerint Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Lúcia elkísérte beteg édesanyját a mintegy negyven mérföldnyire lévő Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Miután az édesanya meggyógyult, Lúciának volt egy álma: Ágota jelent meg neki, és mint a húgát megkérdezte, hogy miért az idegenben lévő sírnál keresték a gyógyulást, mikor Lúcia a saját hitével is meggyógyíthatta volna anyját. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet Cataniának adott az ő vértanúsága által. 
Útjukon hazafelé pedig Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie, s amit hozományként birtokol, azzal tetszése szerint bánhat, sőt vagyonát rábízta. 
A vőlegény jelölt, amikor észrevette, hogy megváltozott a helyzet, nagyon megharagudott és Paschasius helytartónál bevádolta Lúciát, hogy keresztény. A helytartó megidézte és felszólította, hogy áldozzon az isteneknek. 
Ő pedig így felelt: ,,Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.'' 
Végül is a bíró parancsára a szolgák el akarták vinni, hogy gyalázzák meg, de Lúcia imájára a Szentlélek olyan nehézzé tette testét, hogy nem bírták elmozdítani a tárgyalási teremből. Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. 
Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet. 
Vértanúsága időpontját a hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon (+304. dec.13.). Tiszteletére templomot építettek, neve belekerült a római kánonba is. 
A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők – köztük Dante is – és festők merítettek. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők, földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak. 
Ünnepe a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig ugyanis december 13. volt az év legrövidebb napja, munkaszünetes törvénynap volt és a nép gazdag szokáskoszorúval vette körül. Így lett Lúcia napja a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, a baromfira, sőt az egyéni sorsra vonatkozó jövendölések is történtek.
Kérünk, Istenünk, enged, hogy Szent Lúcia szűz és vértanú segítsen minket közbenjárásával, hogy akik itt a földön égi születése napját ünnepeljük, a mennyben megláthassuk dicsőségedet!

Adventi derű 6.


 

Adventi derű

Adventi derű 2.

Adventi derű 3.

Adventi derű 4. - a drágalátós 

Adventi derű 5

 

 

2021. 12. 11.

Hirdetés: 2021. dec. 12.

1. A roráté szentmisét reggel 6 órakor tartjuk, előtte és alatta gyónási lehetőség mindkét templomban.

2. A plébániai hittanórákra várjuk a gyerekeket. Pénteken az elsőáldozásra és bérmálásra készülőket.

3. Adventben a kegytárgyüzlet 9 órától du. 5 óráig tart nyitva. Vasárnap 9-13 óráig. Az egyházi hozzájárulást ott is ki lehet fizetni.

A kegytárgyboltban kapható a 2022. évi katolikus falinaptár, kalendárium, forgathatós naptár és újságok.

4. Megjelent a Krisztus világa havilap decemberi száma. A lap tartalmából: Úton vagyunk – lelki-szellemi útkészítés a föld és az ég között. Az egész egyház is úton van – a szinodalitás útján. Isten érkezése – elmélkedés. Szent József adventje – karmelita szemmel. Karácsony – Msgr. Tamás József püspök üzenete. Szenteste, Egyenlőtlen szövetségek – német szerzők írása. Fekete István – Karácsony éjjel c. elbeszélése. Ifjúsági sznetségimádási lánc. Csendes éj a csendes éhben. Talentukok 4. rész. Derűsoldal. Keresztrejtvény. Megfejtés. Támogatónk. Advent. A lap kapható a sekrestyében, a ministránsoknál és a kegytárgyboltban.

5. “Jöjjetek és lássátok!” A budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a képek tükrében című könyv kapható a kegytárgyboltban. Ára 60 Ron. 

Bérmálkozók könyve kapható, ára 14 lej.

6. A betlehemes játékban részvevő gyerekek próbáját csütörtökön du. 5 órától tartjuk a felső hittanteremben.

7. Karácsonyra “Szeretet csomag” akciót szervezünk családok, idősek megsegítésére. Pénzbeli adományokat a plébánián fogadunk.

8. Hivatásokért a szentségimádást szombaton fél 11 órától kezdjük a beosztás szerint.

9. Jövő vasárnap a ¼ 1-es mise után a Nagy István Művészeti Líceum diákjai énekelnek. 
Az esti szentmise után két orgonaszakos diák előadására kerül sor. 

 


 

Adventi derű 4. - a drágalátós


 

 

Adventi derű

Adventi derű 2.

Adventi derű 3.

 

Malachi, A sátán füstje 26.

Miben áll a sátán pápaság elleni támadása?
– Az Egyház ellenségeinek, mind a titkos szervezeteknek, amelyek az Egyházat ellenőrzésük alá kívánják vonni, mind pedig a szakadár teológusoknak a szemében semmi problémát nem jelentene, ha a pápa, Szent Péter utóda, Róma püspöke, csupán egyike lenne a többi püspöknek, bár az övé a legrégibb egyház és a legősibb hivatal. Az Egyház titkos ellenségei mindig is Róma birtoklására törekedtek. A pápaság nélkül nem is kell nekik az Egyház. Különben törekvésük elfecsérelt idő lenne. A pápaság a díj és a zsákmány, azt kell elvenni és felfalni.
Most nagyon világosak akarunk lenni, amikor a pápaságról beszélünk. Csak egyetlen dologra gondolunk. Arra, hogy egyetlen ember, a föld egyetlen férfia birtokolja azt a jogcímet – és ezt történelmi bizonyítékokkal és az isteni hit súlyával alá tudja támasztani, – hogy ő és egyedül ő a hétmilliárdnyi ember közül az, aki minden élő embernek hitelt érdemlően tud Istenről beszélni. Ő az egyedüli, aki ezt állíthatja, és az egyedüli, aki ezt alá is tudja támasztani. Az egyedüli, aki igazolni tudja azáltal, hogy ő  Róma 266. püspöke, visszamenve láncszemenként az elsőhöz, akinek Jézus azt mondta: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, és az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is föl lesz oldva.” (Mt 16,18k) A pápa az, kinek ez a közvetlen történelmi kapcsolata megvan. A protestánsok számára, akik csak a XVI. században léptek föl, fájdalmas az a fölfedezés, hogy ők a századok lelencgyerekei, akiknek nincs közvetlen történelmi kapcsolatuk a történelmi Jézussal, és nincs apostoli folyamatosságuk a Jézus által kiválasztott apostolokhoz.
Lényegében a pápaság egyetlen dolgot jelent: bizonyos körülmények között egyetlen ember van, akire mindenkinek hallgatnia kell, ha az egész emberiség számára a hitről vagy erkölcsről dogmatikus kijelentéseket tesz. Ez óriási jogcím. Ez szó szerint azt jelenti, hogy az Egyesült Államok kongresszusa meghívhatná őt, hogy megmondja nekik, mit kell tenniük erkölcs és vallás tekintetében. Ez így nem történik meg, mert a világ elutasítja ezt a gondolatot, de ez a pápaság jogcíme.

– Az Egyház ellenségei ismerik ezt az igényt? – Ők feltétlenül ismerik ezt az elsöprő jogot. Hogy megértse, Sziénai Szent Katalinnak látomása volt Szent Péter kulcsairól, melyeket vérbe mártottak. Az Atyaisten megkérdezte tőle: „Kinek a vére ez?” Szent Katalin azt válaszolta: „A mi Urunk, a Te isteni Fiad vére.” Akkor az Atya megkérdezte: „Kinek adta az Én Fiam e vérnek kulcsait?” Szent Katalin válaszolt: „Péternek, az Apostolnak.” Végül az Atya azt mondta: „Igen. És Péter valamennyi utódának mind a mai napig. És Péter valamennyi utódának az idők végezetéig. Ezeknek a kulcsoknak a hatalma soha nem fog meggyengülni, mivel ennek a vérnek az ereje soha nem fog felhígulni.” Más szavakkal, ez a jog az idők végezetéig fog tartani. Szent II. János Pál pápa volt az egyedüli ember, aki állíthatta, hogy ő Krisztus hangja: „Ne féljetek!” Ez egy igen nagy dolog volt. Ez a jogcím botránykő a szabadkőműves világ számára.

– Három évszázada támadják a pápaságot? – Így van, de ennek ellenére, az új világrend alkotói tudják, hogy ha a pápa gyakorolja a pápaság tekintélyét, hatalmát, befolyását és használja sajátos erkölcsi tekintélyét, akkor csodák történnek. A csodák, amelyeket el akarnak kerülni, akadályozzák egy világkormány létrejöttét, hátráltatják az oktatás homogenizálását, vagy gátolják a népességszabályozás végrehajtását. Végül is a pápaság a legnagyobb akadálya az új világrend létrehozásának. Tudják, hogy a pápa hatalmának, tekintélyének teljes latba vetésével meg tudná dönteni őket. Megtapasztalták ezt saját életükben. Van erről egy régi mondás: „Aki megüti a pápát, meghal.” Amikor Szent Ilona szigetén valaki megkérdezte Napóleont, mi történt valójában, azt mondta: „Megütöttem a pápát! Aki megüti a pápát, meghal! Én nem tudtam erről.” Mussolini is figyelmeztette Hitlert erre, amikor az támadta az Egyházat Németországban. Végül Hitler meghalt, és a pápa megmaradt.

 

– folytatjuk –

 

A sötétség birodalma III. rész: 

A III. rész: A sátán füstje 22.

Malachi: A sátán füstje 23.

Mi a New Age? 24.

A New Age filozófiájáról - A sátán füstje 25.

 

Ördögűzés: https://m.youtube.com/watch?v=ON3fMLk6ZaU&feature=youtu.be

 

**

A sötétség birodalma I. rész: 

Malachi Martin - A sötétség birodalma 1-2.

A sötétség birodalma 3-4. rész

A sötétség birodalma 5. rész

A sötétség birodalma 6. rész

A sötétség birodalma 7.

A sötétség birodalma 8. rész

A sötétség birodalma 9.

A sötétség birodalma 10.

A sötétség birodalma 11.

A sötétség birodalma 12.

A sötétség birodalma 13.

A sötétség birodalma 14.

 

A II. rész:  Az ördög és az új világrend:

A sötétség birodalma II. 15.

A sötétség birodalma II. 16

Az ördög és az új világrend 17.

Az ördög és az új világrend 18.

Az ördög és az új világrend 19.

Az ördög és az új világrend 20.

Az ördög és az új világrend 21.

 

 

 

 

Ferenc pápa az EU tyúkszemére lépett

Az EU bal-liberális vezetése az európai kultúra eltörlésén fáradozik. A szabadkőműves NGO-k révén azt szorgalmazza és törvényerőre akarja emelni, ami a társadalom hit-erkölcsével ellenkezik. A nihilizmust terjeszti és az embert méltóságában megalázza, ösztönlénnyé fokozza le. Az EU addig ment a rendbontásban, hogy a kereszténységet is ki akarja iktatni.
A Vatikán megbízottja mindig elmondta kifogásait az EU hivatalaiban. Az Egyház tűrte az EU hitetlen vezetőinek, ideológusainak az arcátlanságát. De a ciprusi és görögországi apostoli útjáról hazatérő Ferenc pápa a karácsony eltörlésének kezdeményezése kapcsán kifakadt. Ezt az állapotot Arany János, Toldi 3. énekében így írta:

Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette,
Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette;
Úgy mutatta, mintha nem is venné észre,
Fülét sem mozdítá a nagy döngetésre.
De, midőn egy dárda válla csontját érte,
Iszonyatosképen megharagutt érte.....

Ferenc pápa hazatérőben a repülőgépen a sajtó képviselőinek válaszolt. Amikor egy ciprusi újságíró az Európai Unió dokumentumáról kérdezte Ferenc pápát, amelyben azt javasolták, hogy töröljék el a karácsony kifejezést, valamint József és Mária nevét is kerüljék. 

Ferenc pápa kifejtette: ez anakronizmus. A történelemben sok diktatúra megpróbálta ezt. Gondoljunk Napóleonra, a náci, majd a kommunista diktatúrára. Ez a felhígított laicitás, desztillált víz. A történelem azonban bebizonyította, hogy nem működik. Az Európai Uniónak ezzel szemben az alapító atyák eszméit kell követnie: az egység, a nagyság ideáljait, és óvakodni attól, hogy beengedjék az ideológiai gyarmatosítást. Ez ugyanis megoszthatná a tagállamokat, és az Unió felbomlásához vezethet. Az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania valamennyi tagország belső felépítését, különbözőségét, nem pedig egyenlővé szabni őket. Azt hiszem – tette hozzá a pápa –, hogy nem fogja megtenni, nem ez volt a szándéka, de figyeljen oda, mert olykor megjelennek ilyen tervek, mint ez, amivel nem tudnak mit kezdeni. Minden országnak megvan a maga sajátos arculata, de mindegyik nyitott a másikra. Az Európai Uniónak megvan a maga szuverenitása, a szuverén testvérek egysége, amelyik tiszteletben tartja valamennyi tagállam egyediségét. Óvakodni kell attól, hogy ideológiai gyarmatosítások csatornája legyen. Ezért tehát a karácsonyról szóló dokumentum anakronisztikus. /Magyar Kurír/

A pápa megszólalása meghátrálásra késztette az EU diktátor-ideológistáit, és felbátorította a keresztény értékeket valló embereket, politikusokat...

Európának az alapító atyák eszméit kell követnie, nem pedig ideológiai gyarmatosítást!

**

Ferenc pápa sajtótájékoztatója teljes terjedelmében a karácsony „eltörléséről”, Európa jövőjéről az alábbi linken olvasható:

https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-teljes-terjedelmeben-karacsony-eltorleserol-europa-jovojerol 

Martin Malachi megmondta A sátán füstje füzetben a riporter kérdésére – Három évszázada támadják a pápaságot? 
– Így van, de ennek ellenére, az új világrend alkotói tudják, hogy ha a pápa gyakorolja a pápaság tekintélyét, hatalmát, befolyását és használja sajátos erkölcsi tekintélyét, akkor csodák történnek. A csodák, amelyeket el akarnak kerülni, akadályozzák egy világkormány létrejöttét, hátráltatják az oktatás homogenizálását, vagy gátolják a népességszabályozás végrehajtását. 
Végül is a pápaság a legnagyobb akadálya az új világrend létrehozásának. 
Tudják, hogy a pápa hatalmának, tekintélyének teljes latba vetésével meg tudná dönteni őket. Megtapasztalták ezt saját életükben. Van erről egy régi mondás: „Aki megüti a pápát, meghal.” 
Amikor Szent Ilona szigetén valaki megkérdezte Napóleont, mi történt valójában, azt mondta: „Megütöttem a pápát! Aki megüti a pápát, meghal! Én nem tudtam erről.” 
Mussolini is figyelmeztette Hitlert erre, amikor az támadta az Egyházat Németországban. Végül Hitler meghalt, és a pápa megmaradt.