A maszol.ro erdélyi hírportál Márton Áron 75 év távlatából is összegyűjtötte híveit
című tudósítása szerint egyházi és világi elöljárók, katolikus és
protestáns hívek töltötték meg szerda este a kolozsvári Szent
Mihály-templomot, hogy megemlékezzenek a legnagyobb erdélyi püspök,
Márton Áron felszenteléséről, a történelmi nap 75. évfordulóján.
„Doberdónál katona, Brassóban vasesztergályos, Gyulafehérváron
papnövendék, 18 évvel később pedig már ugyanott püspök. Ez volt Márton
Áron, a Világ Igaza, akinek a boldoggá avatását egész Erdély keresztény
közössége szorgalmazza felekezeti hovatartozásától függetlenül, hisz ő
sem különböztette meg az embereket hitük szerint: 1938-ban éppen amiatt
utasították ki Kolozsvárról, mert felemelte szavát a háború és a zsidók
deportálása ellen. 1939. február 12-én, kereken 75 évvel ezelőtt
szentelték püspökké a kolozsvári Szent Mihály-templomban, noha
gyulafehérvári püspök lett. Felszentelése helyszínéül azért választotta a
kincses várost, mert 1939-ben Kolozsvár még magyar többségű település
volt, Márton Áron itt érezte magát otthon” – mondta az ünnepi
megemlékezésen Jakubinyi György érsek. A főpásztor kifejtette: Márton
Áronnak a szabad vallásgyakorlás ügyében tett lépései, karizmatikus
személyisége, a kisebbségben élők iránti mélyelkötelezettsége a kommunista hatalom szemében egyes számú ellenséggé tették. A hívek tömegeinek rajongása tovább növelte a román kormány félelmét a püspökkel szemben, akiről tudni lehetett, hogy egy szavára százezrek mozdulnának. Végül 1949-ben csellel letartóztatták, és életfogytiglanra ítélték. 1955-ben mégis szabadlábra helyezték, de a tömegek olyan látványosan ünnepelték, hogy még veszélyesebbnek tűnt, mint korábban. Így 1956 és 1967 között, 11 éven át fogságban tartotta a román államhatalom a püspöki palotában, amelyet nem hagyhatott el. Szabadulása után, 1969-ben mehetett el csak Rómába. Hosszas szenvedés után, 1980-ban hunyt el, temetése felért egy tüntetéssel, ahol több mint tízezer ember dacolt csendesen az elnyomással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése