2014. 02. 20.

Megvetik és rosszul bánnak vele

2014. február 20. 
A reggeli imaórát követően megkezdődött a vatikáni szinódusi aulában a pápa és az összes bíboros tanácskozása a család témájáról. Angelo Sodano bíboros dékán üdvözlő szavai után Ferenc pápa rövid beszédet mondott. Ezt követően Walter Kasper bíboros bevezető előadására került sor, majd a bíborosok szabad felszólalása következett és folytatódik a további üléseken. A találkozó február 21-én, pénteken este ér véget. A délelőtti ülések fél 10-től fél 1-ig, a délutáni tanácskozások fél 5-től 7-ig tartanak. Február 22-én, szombaton Szent Péter székfoglalásának ünnepén a vatikáni bazilikában konzisztóriumra kerül sor, amely során Ferenc pápa 19 új bíborost kreál.

A család a társadalom alapvető sejtje. Kezdettől fogva a Teremtő megáldotta a férfit és a nőt, hogy termékenyek legyenek és szaporodjanak. Így a család képviseli a világban a szentháromságos egy Isten visszatükröződését – hangsúlyozta beszédében a pápa.
A Szentatya rámutatott, hogy ez az egység mindig felidézi a család, a házasság szépségét, ennek az egyszerű és egyben gazdag emberi valóságnak a nagyságát, amely örömökből és reményből, nehézségekből és szenvedésből áll, mint az élet. Mélyítsük el a család teológiáját és pasztorációját, amelyeket a jelenlegi körülmények között kell alkalmaznunk. Tegyük ezt elmélyülve és anélkül, hogy a „kazuisztika” (az általános dogmák alkalmazása konkrét esetekben) hibájába esnénk, mert elkerülhetetlenül lealacsonyítaná munkánk színvonalát.

A családot ma megvetik és rosszul bánnak vele. Nekünk az a feladatunk, hogy ismerjük fel milyen szép, igaz és jó családot alkotni, családnak lenni ma, továbbá, hogy mennyire nélkülözhetetlen ez a világ élete, az emberiség jövője számára. Világítsunk rá Istennek a családra vonatkozó ragyogó tervére, és segítsük a házastársakat, hogy örömmel éljék azt meg. Kísérjük el őket sok nehézségükben és intelligens, bátor, szeretettel teli pasztorációval – fogalmazott Ferenc pápa. 



"A családot újra mint családegyházat kell felfognunk, egy egyházként, amely az emberek mellett és velük halad. A családban a személyek otthon vannak, vagy legalábbis otthont keresnek. A családokban az egyház az élet valóságával találkozik. Ezért a családok próbakövet jelentenek a pasztoráció és sürgetést az új evangelizáció számára. A család a jövő: az egyház számára is a jövő útját jelenti” – hangzottak Kasper bíboros zárszavai a rendkívüli konzisztóriumon.

A Szentatya külön köszöntötte testvéreit, akiket szombaton kreál bíborossá. Elkísérik őket imával és testvéri szeretettel. Végül minden bíboros nevében köszönetet mondott Walter Kasper bíborosnak a bevezetőjében nyújtott értékes hozzájárulásért.

(sv) VR



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése