2014. 02. 12.

Miklós Edit: Bebizonyítottam... 7.

Miklós Edit pontszerző helyre hajtott az alpesisí lesikló számában Szocsiban. Végül hetedik lett, azaz éppen elmaradt a kitűzött céltól, de mint mondja, nem szabad elégedetlennek lennie, mert így is bebizonyította: nem a levegőbe beszélt.



Fotó: MTI

„Amikor a célba érkezéskor megláttam, hogy hatodik helyen állok, arra gondoltam, megcsináltam" – mondta a futamot követően a csíkszeredai születésű versenyző, aki hozzátette, az sem bántotta, amikor rögtön utána megelőzte őt a norvég Lotte Smiseth Sejersted. „Nem szabad emiatt elégedetlennek lenni, mert ez így is jó, a célom teljesült, mindenkinek bebizonyítottam, hogy nem a levegőbe beszéltem."

Arra a kérdésre, hogy mi a titka a mostani kiváló szereplésének, úgy válaszolt, a rengeteg munka, a síszövetség támogatása és a kitartás. Miklós Edit hétfőn szuperkombinációban lett 16., ami akkor minden idők legjobb magyar ötkarikás eredménye volt az alpesi sízők között, s most ezt sikerült jócskán túlszárnyalnia.„A pálya első felén rontottam, az ívek nem jöttek olyan jól ki, mint edzésen, de aztán nem gondoltam erre, mindent beleadtam, arra koncentráltam, hogy minél lennebb mind gyorsabb legyek" – idézte fel futamát a 25 éves versenyző, akinek a jelenlegi világkupaszezonban a 12. hely volt a legjobbja. „Nem zavart meg a fenti hibám, mert rajttól célig harcolni kell, ugyanis mindenki hibázik, senki nem tud tökéletes pályát menni."

Az MTK versenyzője kifejtette, Stark Márton tökéletes léceket biztosított számára, nagyszerűen sikerült a vaxolás. Mostani sikeréhez pedig még az kellett, hogy kockáztatott, s végig a határon síelt. Arra a kérdésre, hogy a vk-szezonban eddig miért nem sikerült ennyire jó helyezést elérnie, azt válaszolta, ő az olimpiára készült, mert aki itt rajthoz áll, az aranyért indul harcba.

„Nem néztem a verseny első felét, csak magamra koncentráltam, így nem befolyásolt, hogy sokan az esélyesek közül kiestek. Azért kockáztattam, mert tudtam, hogy most van esélyem az igazán jó eredményre. Remélem, ez az igazi karrierem kezdete!" – mondta Miklós Edit, aki Vancouverben – még román színekben – kiesett lesiklásban, ráadásul meg is sérült, így a folytatásban ott már nem állt rajthoz.

A magyar állampolgárságot éppen a legutóbbi olimpia után, 2010 októberében megkapó alpesi síző szombaton még szuper-óriásműlesiklásban, majd jövő hét kedden óriás-műlesiklásban indul. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, előbbi számban érhet el jó eredményt, főleg most, hogy már nincs veszítenivalója. Azt ígérte, ott is mindent belead.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése