2014. 02. 16.

Hirdetés: 2014.02.16.


1. Kedden, csütörtökön és pénteken plébániai hittanóra.
2. Szerdán este 6 órakor jegyeskurzus az altemplom Mailáth termében.
3. “Professzorok Erdélyben” előadássorozat előadója Botos Katalin közgazdászprofesszor asszony: Rendszerváltástól rendszerváltásig – a mai problémák gyökerei című előadását szerda este 19 órakor tartja a Lázár ház dísztermében.
4. Pénteken du. 5 órakor keresztelői felkészítő.
5. Szombaton Ministráns képző 10 órától.
A középiskolás ifjak részére szombaton 11-12 óráig Beszéljük meg közösen című vallásóra.
6. A Czestochowai Zarándokok találkozóját tartjuk szombaton du. 17 órakor. Várjuk azokat, akik az elmúlt négy évben részt vettek a Fekete Madonna Zarándoklaton, hogy hozzák magukkal az elmúlt évek zarándokfüzeteit. A szentmisét a szervezőkkel együtt tartjuk, és a mise végén az altemplomban a jelenlévők közül megajándékoznak két személyt egy-egy 50%-os idei részvételi jeggyel.
7. Csíksomlyón, febr. 22-én szombaton tartják a XII. Tanulmányi napot az egyház társadalmi tanításáról a Megyei Tanács multifunkciónális Központjában. Aki részt szeretne venni, jelentkezzen a plébánián ma vagy legkésőbb holnap délelőtt.
8. Közérdekű felhívás. Akik magyar állampolgársággal rendelkeznek, szíveskedjenek regisztrálni az április 6-i választásra. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács segítségükre áll, elég ha a lakcím kártíyát viszik. Nem lényeges a személyi jelenlét, egy családtag is regisztrálhatja a család választásra jogosult tagjait.
9. Megjelent a Krisztus Világa februári száma, melynek fő témája a szerzetesség és a család. Kaphatók a ministránsoknál és a kegytárgyasnál, valamint más katolikus lapok és kiadványok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése