2014. 02. 14.

Szíria nem hagyja magát leigázni

A napokban fogadott Dr. Bashar Al-Assad szíriai elnök egy jordán vezetőkből álló delegációt, kiknek biztosította, hogy Szíria újraépítésében egyből bele is kezd, ahogy véget értek a katonai akciók az országban.

Assad elnök biztosította, hogy egyetlen egy amerikai, nyugati sem Perzsa öböli arab olajdiktatúra sem fog részt venni az újraépítésben. Szintén biztosította a szíriai elnök, hogy az újjáépítésben, elsősorban szíriai cégeket fog megbízni, mellyel a szír gazdaságot frissíteni tudná, és a szíriai lírát is újra erősítené.
Más libanoni delegációk is. kiket az elnök személyesen fogadott a damaszkuszi elnökipalotában, megerősítették Assad nézőpontját az újjáépítésről, melyben leginkább a szír, és nem az orosz iráni vagy kínai cégeket akarná felhasználni.
Említésre méltó, hogy a háború kirobbanása óta, többször is felajánltak a Szíria ellenes hatalmak és bankok különböző anyagi támogatásokat, kölcsönöket az országnak, de a szír vezetőség mind elutasította.
Jordániáról érdemes tudni viszont, hogy bár maga a király, meg annak a rendszere Szíria ellenes, és szószerint követi az amerikai parancsokat, de a nép nagy része, és maga a király ellenzéke is, meg több parlementi képviselő, meg katonatiszt, egyértelmüen Assad elnök és Szíria oldalán vannak, mely igen csak nagy veszélyt is jelenthet a jordán félig britt, Abdullah király, uralmára.
Abdullah király az Arabtimes.com forrásai szerint, nem rég élt túl egy gyilkossági merényletet Latin Amerika-i látogatása során..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése