A hivatás Isten
meghívásának tudatos elfogadása. Isten mindenkit meghív az üdvösség munkálására
(1Tim 2,4). Egyeseket különös szolgálatra hív. A hivatásról szóló jelenetek a
Biblia leghatásosabb történetei közé tartoznak. Gondoljunk néhány meghívásra,
amelyek a személyt a legmélyebben érintik - Mózes meghívása az
égő csipkebokorból (Kiv 3), Izajásé a templomban (Iz 6), Jeremiás megszólítása
(Jer 1). Ezek a jelenetek szemünk elé állítják Istent a maga fölségében és
kiismerhetetlenségében, úgyszintén az embert egész valóságában: félelmével és
nemes lelkűségével, azzal a lehetőséggel, hogy elfogadja a hívást, vagy
ellenáll annak.
Isten
örök tervében ott van a kiválasztott. Időben megkapja az Isten meghívását. A hivatás
tárgya valami küldetés. Jeremiásnak az Úr szócsövének kell lennie a nemzetek
között. A küldetés hallatán megrémül, még csak 25 éves, tapasztalatlan ifjú,
aki úgy érzi, hogy járatlan a beszédben. „Ne
félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt
neked. Akkor
az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat és így szólt hozzám: Nézd,
ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj
és rombolj, pusztíts és szétszórj, építs és ültess." (Jer 1,8-10).
Ha
Isten szól, útnak indulnak.
Ezt látjuk Ábrahám, Jákob, Mózes, Ámosz, Izajás, Jeremiás, Ezekiel esetében. Mindig
ugyanazt ismételve: Menj! Elküldelek…
Isten
hívására, mindenki személyes módon, természetének
megfelelően válaszol. Mózes olyan jeleket kér, amelyek hitelesítik
küldetését (Kiv 3,11), Izajás felajánlkozik:
”Itt vagyok, engem küldj el!" (Iz 6,8). Jeremiás ellenvetéseket
tesz: "Jaj, Uram Isten! Nézd, nem
tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok." (Jer 1,6). Mindegyik
engedelmeskedik, mert lényegesen érintette Isten, tudatában van személyes
küldetésének.
Mindenki
életében felhangzik az Úr hangja, a soha sem sejtett vagy remélt égő csipkebokorból.
Ez a hang minket is hív és követésre szólít. (Gondolhatunk Szent Ágoston
esetére: Tolle, lege!) Ha visszagondolunk, amiként Mózes gondolhatott vissza a
pusztában fellobbanó csipkebokorra, bensőnkben ismét az Úr szavát halljuk és
beindul az önvizsgálat: hogyan hordozom a hivatást?
Mózes sem
tudott a tűzben gyönyörködni, vagy netán a pernyének látszó ábrák fölött
eltűnődni, amikor a lángok közül az Úr hangja morajlott. A titokzatos látomás
értelme, a lobogó láng nyomán a megértő üzenet: "Láttam
Egyiptomban élő népem nyomorúságát és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó
panaszát; igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam
az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas
országba, egy tejjel-mézzel folyó országba.” (Kiv 3,7-8).
Közösséghez
szól a küldetés. A megértés eredményeként sugárzik tudatunkba az
elkötelezett összegezése: íme a nép, a föld, a hegy, a világ – akinek sorsában
osztozom, akiben képességeim, vágyaim és álmaim, küldetésem elnyerik igazi
értelmüket. A hivatás mindig a közösségben születik és az életet lefoglalja. Amikor
Isten megszólítására válaszolunk, ezt közönségesen hivatásnak nevezzük. A
közösségi érzület magzatvize nélkül fulladásra ítélt minden meghívás.
D-K. J.
-folytatása következik)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése