2016. 07. 14.

Német lap Magyarországról: ez egy mocskos igazság, lazán kimondva

A Handelsblatt című német üzleti lap az uniós intézményeknek az uniós szabályok érvényesítésével kapcsolatos gyakorlatáról közölt vezércikket, amelyben Magyarországgal is foglalkozott.
Az erősebbek joga című írásban a szerző, Christian Rickens kiemelte: az európai uniós politika „nagy erőssége, hogy az EU valamennyi tagországára érvényes szabályokat alkot”, a „nagy gyengesége” pedig az, hogy „ritkán sikerül ezek a szabályokat valamennyi tagállamban érvényre juttatni”. Hozzátette: „a gond az az álszentség, amellyel a szabályokat néha alkalmazzák, néha meg nem alkalmazzák”.
Az olasz bankrendszer nehézségeivel kapcsolatban a 2013-ban elmélyült ciprusi bankválságot felidézve kifejtette, hogy Ciprus kicsi, és akkoriban a csőd szélén állt, Olaszország viszont nagy, és a hatalmas államadóssága ellenére egyelőre képes finanszírozni államháztartását.
Nem cinizmusra, csak realizmusra van szükség annak felismeréséhez, hogy Európa Cipruson példát tudott statuálni, Olaszország azonban túl hatalmas, az „EU alapító tagja éppen úgy rendszerszintű jelentőségű, mint a bankjai, politikai és gazdasági szempontból egyaránt” – írta a Handelsblatt szerzője.
Hozzátette, hogy az Európai Bizottság és az illetékes miniszterek tanácsa 2013-ban a túlzottan magas államháztartási hiány miatt indított eljárásban „a kis Magyarország ellen” zárolt 495 millió euró uniós támogatást, „a nagy Franciaországgal szemben” viszont máig nem rendelt el szankciókat, Jean-Claude Juncker bizottsági elnök indoklása szerint csak azért, mert Franciaországról van szó.
Ez egy „mocskos igazság, lazán kimondva”, és a bizottság „legkésőbb ezzel a mondattal minden hitelességét eljátszotta az államháztartási ellenőrzés területén” – áll a német lap vezércikkében.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése